A hosszú várakozás után végre elszabadult valami, mint egy homokvihar, ami széttörte az üveget, amibe valami kegyetlen varázsló zárta. És most tombolt. Én erre a ritmusra mozogtam, mint a pusztában vágtató szél, nekifeszülve a homokdűnéknek. Egy röpke pillanatra felmerült a cikázó gondolataim között, hogy talán túlzásba vittem, talán túl vadan estem neki Shadiyának - de ő a vihar közepette levedlette az alázatos papnő szerepét és ellentartott. A dűnék nem voltak hajlandóak megadni magukat a viharnak, küzdelem nélkül nem, ahogy arról a nyakamat karistoló fogai is tanúskodtak. A forgásunk olyan volt, mintha csak egy újabb eleme lett volna a táncnak. Nem tartottam ellen, inkább csatlakoztam, a kezeimet a csípője oldalára téve, minden mozdulatát kiegészítve. Ilyen vadsággal nem tarthatott sokáig, mielőtt elértük a végpontot, de az összeolvadt tudatok ködében szinte végtelennek tűnt, az pedig olyannak, akár a teremtés. Mintha a Duat született volna meg körülöttem néma robajjal és láthatatlan fényárral, amiből csak Shadiya sötét bőrének sziluettje vált ki. Lassan felültem, hátulról fogva át a derekét, az előbbi vad lendülethez képest szinte kimért lassúsággal, aztán az eddig hátulról támaszkodó kezemmel oldalról túrtam bele a hajába, egészen közelről bámulva a szemeibe. - Nocsak. Szóval ilyen is van benned. - mosolyodtam el játékosan. Hiszen miért ebben lett volna egyszerű, ha minden másban a kettősség és a határmezsgye megtestesülése volt. Miért ne rejtőzött volna a megadás mögött egy parancsra váró határozottság, egy dac, ami csak a célját kereste. - Elfogadom a kárpótlást a várakoztatásért. - tettem még hozzá még mindig mosolyogva.
Talán kegyetlenség volt megszakítani a vágtatását, nem hagyni, hogy túl gyorsan eljusson a beteljesülésig, pedig én is már csak pillanatokra voltam tőle. Józanul lehet, hogy elszégyelltem volna magam, és picire összehúzva magam kucorodtam volna a lábai elé, bocsánatért esedezve, hogy megkérdőjeleztem az uralmát felettem, a testem és a lelkem fölött, de most megrészegített az ereje és a kéj, amit magával hozott minden egyes mozdulatával, a sóhajaival és az érintésével. Nem gondolkoztam igazán, amikor fölé kerekedtem, és a korábbihoz hasonló tempót diktálva lovagoltam meg, kiélvezve minden millimétert, minden egyes rezdülését, amikor pedig megfeszült alattam újra és újra, már én sem bírtam tovább. Éles, fehér fény öntötte el a fejem, mintha apró részecskékre robbantam volna, és minden porcikám feloldódott a gyönyörteljes pillanatban. A világ megszűnt létezni, majd újra megszületett, szinte fájt, és mégis csodálatos volt. Igyekeztem elnyújtani, amilyen hosszan csak lehetett, mert nem hittem, hogy ebből bármennyi elég lett volna. A tudatom már nem harcolt, boldogan olvadt fel az érzésben, hiszen olyan régóta várta ezt a beteljesülést, ám a körülöttünk levő világ lassan újra formát öltött. Láttam az ablakokat, a kanapé támláját, a kávézóasztalt… és mindenekelőtt Őt, ahogyan lassan, mint egy elégedett ragadozó ült fel. Az ujjaim végigcirógattak az oldalán, fel a karján, majd újra le, mintha még mindig nem lett volna elég. Azután tudatosult, hogy mi is történt, hogy hogyan kerekedtem fölé, hogyan tartottam neki ellent, mikor pont azt ígértem, hogy egészen az övé vagyok, hogy átadom magam neki, hogy tegyen velem, amit csak akart. Elöntött a szégyenérzet, és már épp sűrű bocsánatkérésbe akartam kezdeni, amikor ránéztem az arcára. Mosolygott, a hangja játékos volt, az ujjai kedvesen siklottak a hajtincseim közé. Nem olyannak tűnt, mint aki haragudott, épp ellenkezőleg. Igen, ilyen is volt bennem, még ha ezt a vadságot, a dacot, az ellenkezést többnyire láncon tudtam tartani. Apró puszit leheltem az ajkára, az arcára, a csuklója belső ívére. - Elfogadod? Máris? És mi lesz a házunk többi, még szűz részével? – kérdeztem, miközben csak így, az ölében ülve csavartam egyet a csípőmön. Még mindig bennem volt, de éreztem, hogy most hirtelen egyikünknek sem ártott meg egy kis pihenés. Mondjuk tényleg megcsinálhattam volna azt a kávét, és lehet egy zuhany is jól jött volna. - Meg akár oda is adhatom a bilincset, amit vettem neked… – pillantottam a tekintetemben az övéhez hasonló játékossággal. Kisimítottam egy kósza tincset az arcából, és igyekeztem kicsit megkomolyodni. - Kérlek ne haragudj, ha tiszteletlen voltam veled, nem volt szándékomban csak… szó szerint elvetted az eszem. Szólj, ha esetleg túl messzire mennék. Nem tudtam, mi fért bele neki és mi nem. Úgy tűnt az, hogy egymás fejében voltunk közben nem hogy belefért, hanem még tetszett is neki, értékelte, hogy ösztönösen tettem, amit végső soron ő is meg akart mutatni, ahogyan azt sem vette zokon úgy tűnik, hogy átvettem az irányítást, de nem éreztem még a határokat.
Sosem voltam az a fajta, aki szex után azonnal tovább állt, rövidebb és hosszabb távon is értve. Így elidőztem, a tekintetem fel-le vándorolt Shadiya meztelen testén, az ujjaim egyfelől az arcát cirógatták, másfelől a combján futottak végig, mintha az emlékezetembe próbáltam volna vésni minden vonalat és formát, ami volt. Amikor kihívóan fordított egyet a csípőjén éreztem, hogy a mozdulattól végigrohant rajtam egy kellemes forróság, az arcomon pedig szétterült egy elégedett kifejezés. - Ami a házunk többi részén történik már nem a bocsánatkérés része lesz. Az csak úgy történni fog. - feleltem végigsimítva a vállán. Lehetetlenül puha bőre volt. A bocsánatkérése egy kissé meglepett. Saját megítélésem szerint nem tett semmi tiszteletlent azzal, hogy a kezébe vette az irányítást, bár az eddigi háttérbe húzódó jellemével mérten valóban váratlan volt. De nem volt kellemetlen meglepetés, sőt. Ameddig nem hitte azt, hogy a szerepeink megcserélődnek és én fogom alávetni magam neki, addig nem bántam az ilyen érzéki párharcokat. - Úgy nézek ki, mint aki haragszik? - kérdeztem mosolyogva. - A szex olyan, mint a harc, Shadi. Vagy mint egy vadászat. Vannak vadászok, akik a könnyű prédát szeretik, amelyik szinte magától vetődik a dárda útjába, de ők unalmasak. Akik igazán élvezik a vadászatot, azok a kihívást jelentő prédát kedvelik. Amelyik nem enged, amelyik küzd... - Beszéd közben egyre feljebb emelkedtem, kissé a csípőmet is megemelve. Ezt a játékot ketten játszották. - ... és amelyik néha felül kerekedik. Nincs ezzel semmi gond. Csak én sem fogok meghunyászkodni. - fejeztem be az előbbi gondolatot, miközben újabb csókot adtam az ajkaira. Nem voltam egészen biztos benne manapság mi volt a rendje a dolgoknak, de valahogy nekem sem volt kedvem hirtelen magunk mögött hagyni a pillanatot és bármi mással foglalkozni. A kávé ráért.
Tetszett, ahogy nézett, és csak hogy tovább húzzam az idegeit, még lassan végig is simítottam magamon a nyakamtól kezdve le a mellem között egészen a hasamig. Nem számított, hogy éppen most végeztünk, én képes lettem volna akár most azonnal folytatni, és reméltem, hogy ébren tarthatom az érdeklődését, hogy megismételjük az előbbit egy kis szünet után. Erre a csípőm forgása csak rásegített, és úgy láttam, hogy tetszett neki… Velem pedig madarat lehetett volna fogadni. Nem értettem, miért tett ilyen boldoggá, hogy vágyott rám, azon túl, hogy főleg a lelkem érdekelte, de valamiért örültem, hogy így is akart, élőként, az élők világában is kellettem neki. Valami mély, emberi ösztön lehetett, ami valamennyire még ott vibrált benne is. - Jól van, tetszik, hogy ilyen határozottan tudod, hogy történni fog. – húzódott mosolyra a szám. Kacérnak szántam, reméltem, hogy úgy is sikerült. Voltak ötleteim, hogy hol csinálhattuk volna még. Mondjuk az ebédlőasztalon, a konyhapulton, az ő ágyában, az én ágyamban, mindkettőnk fürdőszobáiban, a szőnyegen, de még a készülő szentélyben is, Hathor istennő nyilván nagyon értékelte a műsort… talán annyira, hogy meg is jelenik, bár nem szántam rituálisnak az együttléteinket. Még akár ceethree is alkalmas lett volna ilyesmire… De nem akartam ennyire előre rohanni. Úgy volt a legjobb, ha nem terveztük meg az egészet túlságosan, az ő szavaival élve, „csak úgy történni fog”. Miközben magyarázott lesütött szemmel simogattam a hasán a puha bőr, az ujjaim néha felkalandoztak a bordái mentén. Tényleg nem úgy tűnt, mint aki haragudott, és ez a vadászat-hasonlat egész jó volt. Nem véletlenül emlékeztetett ő maga is ragadozóra, aki szeretett eljátszani a prédájával. Csak azt hittem, hogy inkább azt várta el, hogy teljesen alá vessem magam a vágyának, ahogyan az illett az isten és a papnője között, vagy ha mezei boszorkányról beszéltünk, akkor pedig még inkább. Így se utasítottam volna vissza, bármit is kért volna tőlem az ágyban, de örültem, hogy tetszett neki, hogy egészen nem adtam át magam neki, hanem én is legalább annyira meg akartam kapni őt, mint ő engem. Amikor megemelte a csípőjét, miközben egészen felülről nézett le rám, nem bírtam visszafogni egy apró nyögést. Még mindig merev volt, és még mindig az ölében ültem… Visszacsókoltam, közben a csípőm magától mozdult rajta, épp csak egy aprót, csak hogy még egy kicsit érezhessem őt. - Olyanra gondolni sem mernék, nagyuram. – szándékosan szólítottam így, hogy tudja, azért ez a hierarchia még mindig meg volt közöttünk, és hogyha ki akarta használni ezt a fölényét, megtehette. Sőt, akartam, hogy megtegye. - Ahogyan nem is szeretnék unalmas lenni neked. – leheltem lágy csókot a nyakára. - Csak nem voltam benne biztos, hogy tetszeni fog-e neked, ha néha felül vagyok, és nem gondolod-e, hogy ezzel uralkodni akarok feletted. Mindent meg akarok adni neked, amit csak kívánsz, de úgy tűnik egészen elvesztem benned. Azt már nem tettem hozzá, hogy egy pillanatra azt hittem, hogy az ereje el fog emészteni, és valami mélyről jövő életösztön volt az, ami azon a szinten visszaszorította volna az ő mindent elárasztó, fekete lelkét… De az alapján, amit mondott ő nem választotta szét ezt a két dolgot, így én sem tettem.
Úgy tűnt a tánc még nem ért egészen végett, legalább az az apró mozdulat, amivel belehelyezkedett a csípőjével abba, amit én csináltam erről árulkodott. Engem pedig egészen elragadott a vágy. Talán a hosszú idő, amit test nélkül töltöttem, talán csak az ő személyes varázsa volt az oka, nem számított. Csak az érzés számított, ami az ágyékomtól kezdve elárasztott, ami ott pezsgett és cikázott az izmaimban, ami arra késztetett, hogy egy kézzel a hátát támasszam, az ujjbegyeimmel szinte belemarva a selyemtapintatú bőrbe, a másikkal a csípőjét ragadjam meg oldalról és magam felé húzva előrébb mozdítsam a derekam. - Helyes. - mondtam kéjes mosollyal, miközben a homlokom egészen nekitámasztottam az övének, hogy közvetlen közelről nézhessek a szemébe. - Azt akarom, hogy elvessz bennem. Hogy leterítsen a gyönyör. - duruzsoltam, minden mondat közben megemelve a csípőm, a légzésem pedig egyre zaklatottabbá és szakadozóbbá vált. De nem hagytam abba. - Nem azért, mert parancsolom, hanem... mert olyat érzel, amit eddig sohasem. Hogy ne akard megadni magad... de a tested legyűrje az akaratod. Mert csak így... van értelme a vadászatnak... Nem akartam több fecsegéssel elrontani a pillanatot, helyette inkább belefeledkeztem az ajkaiba és a ritmusba. Lassabb voltam, mint az elsőnél, kimértebb, mélyebb, és sokkal jobban odafigyeltem arra, Shadiya hogyan reagált. A sóhajaira, a nyögéseire, az arca apró változásaira, hogy valóban olyat mutathassak neki, amit eddig nem tapasztalt.
Noha a csókokat és az apró mozdulatokat afféle utójátéknak szántam, mint utórengések egy nagyobb földrengés után, és hogy kifejezzem, hogy nyitott voltam egy második körre, úgy látszott az a bizonyos folytatás hamarabb érkezett el. Nem tudtam betelni vele, de az alapján, ahogyan a csípője megemelkedett alattam, ahogyan újra egészen mélyre hatolt bennem, ő sem tudott még betelni velem. Talán nem csak én vesztem el… A hangja szakadozottá vált, a szavait megszakította időnként, ahogy levegőért kapkodott. Nem könnyítettem meg a dolgát. Az ajkaim végighúztam az arcán, majd az állvonalán és le a nyakára, apró csókokkal és gyengéd harapásokkal borítva, miközben felvettem a ritmust, hogy rásegítsek az alattam ringó mozgására. Amilyen határozottan terített le először, ez most valami más volt. Ott elsodort minket az izgalom, hogy végre egymáséi lehetünk, az első kielégüléssel viszont elmúlt az agyunkat elöntő vörös köd is, ami teljesen elvette minden eszünket, vaddá, de önzővé is tett mindkettőnket. Visszataláltam a szájához, de ahogyan a mozdulatai, úgy a csók is gyengéd volt, de mély. Minden rezdülést, minden mozdulatot kiélveztem. Ez volt a desszert a főétel után, és most nem is kifejezetten a beteljesülés volt a cél, hanem hogy még mind a ketten fürdőzzünk kicsit az érzésben. - Ha te szeretnéd diktálni a tempót, akkor javaslom váltsunk helyzetet… de én is szívesen folytatom, ha akarod. Ha ez harc volt, akkor jelenthette a győzelmet az is, hogy ő kerekedett fölém, de az is, hogyha én tettem meg mindent az ő élvezetéért. Valamiért viszont úgy éreztem, azzal, ahogy figyelt, ahogy lelassított, hogy mintha épp kísérletezgetett volna, hogy mi tetszett neki, és hogy vajon mi tetszhetett nekem.
Bár a jelenlegi helyzetünk különleges volt, bensőséges, kissé talán ünnepélyes is, ahogyan minden mozdulattal kissé felemeltem Shadiyát, mintha magammal emeltem volna a nagyságba - de tény, hogy viszonylag sok erőt igényelt a porhüvelyemtől, így nem tarthatott örökké. Ahogy az óvatos, figyelmes csók sem, ami az egész aktus hangulatához igazodva az előbbi lobogó tűzhöz képest lassabb volt, de cseppet sem kevésbé érzelmes. Mint a tűzhely egy meghitt szobában. A pillanatnyi szünetben, mikor Shadiya beszélt magamhoz szorítva elfordultam kissé, hogy a hátam a kanapé támlájának támaszkodhasson, aztán kíváncsian félredöntött fejjel pillantottam rá. - Felcsigáztál. Eddig nagyon én irányítottam, kíváncsi lennék te mire vágysz és hogyan. - mondtam az ujjaimat végigfuttatva a mellein és lefelé az oldalán. Ez először ellentmondásnak hangzott a korábbi vadászathoz képest, de nem egészen ugyanazt jelentette. Ez már nem az volt, hogy ellentartott nekem vagy épp én adtam meg magam, ez inkább a jutalom volt. A diadalmas vadász jutalma. Az pedig mindig meglepetésként volt a legélvezetesebb.
Valóban kényelmesebb volt így, hogy a kanapé támlájának dőlt, nekem is csak egy egészen kicsit kellett fészkelődnöm, hogy teljesen komfortosan üljek szemben az ölében. Ahogy félrebillentett fejjel nézett rám nagyot dobbant a szívem, olyan elképesztően aranyos volt megint, talán még aranyosabb is, mint mikor sakálként hevert a kövön. Nem tudtam megállni, hogy ne cirógassam a bőrét ne öleljem magamhoz szorosan, miközben kegyes istenként épp arra vágyott, hogy engem kényeztessen. Szakadozottan sóhajtottam fel, amikor a mellemen simított végig, ám a kérdése nehezebb volt, mint elsőre vártam. - Arra vágyok, hogy szolgálhassalak, így is… – ezt egészen őszintén mondtam. Az ő vágya volt az, ami feltüzelt engem is, az, hogy kívánt, irányított, a magáévá tett. – Nem vagyok túlságosan tapasztalt szerető, így azt hiszem együtt kell kiderítenünk, hogy mire is vágyunk mind a ketten. A füle alatt csókoltam meg, közben pedig a melleimre húztam a kezeit. Tetszett amikor ott csókolt és az is amikor csak úgy félszegen végigsimított rajta. - Mindent ki akarok próbálni, ami csak átsuhan a fejünkön. Szinte már túl sok ötletem van… Csak az volt a baj, hogy mindhez fel kellett volna állni innen, amihez viszont nem fűlött túlságosan a fogam. Lassan kezdtem újra mozogni rajta, mint a víz hullámzása, miközben fantáziaképek kezdtek el villódzni az elmémben. Csak reméltem, hogy nézte őket, és az ő fejében is felvillant az a sok ötlet. Ahogyan az ebédlőasztalra dönt és hátulról tesz magáévá. Ahogyan kibilincseli a csuklómat az ágy támlájához. Ahogyan elmerül a combjaim között és a nyelvével kényeztet, miközben két ujjal is belém csúszik. Ahogy egy arany trónon ül, én pedig előtte térdelek és a számba veszem… Mindet akartam. Mindent egyszerre, bár tudtam, hogy csak szépen sorjában kerülhetett rá sor. És táncolni akartam neki, ruhában, fehérneműben és meztelenül, amit néznie kellett… Igazából mind tetszett, még választhatott is, ami ezek közül a legjobban felkorbácsolta az ő érzékeit is.
Úgy tűnt Shadiya bizonytalanabb volt, mint azt először gondoltam. Talán ez a bizonytalanság volt az, ami visszafogta a Duatban, karöltve a halottak síkjának nyomasztó aurájával, de valamiért azt vettem észre, hogy örülök. Elégedettséggel töltött el, hogy én voltam az, akivel ezt a bizonytalanságát feloldhatja. Mikor a kezeimet a melleire vezette nem ellenkeztem, inkább a hullámzása ütemére masszíroztam, kiélvezve az ujjaim alatt érzett ruganyos puhaságukat. - Szerencsére rengeteg időnk van felderíteni mindent. - feleltem mosolyogva, miközben előre hajoltam és az ajkaimat is a melleire tapasztottam. Tényleg olyan voltam, mint egy felfedező, mintha minden csókkal egy újabb pontot ismertem volna meg, a nyelvem minden érintése egy más tájat járt körbe, miközben ő az ölembe mozgott, én pedig elmerültem az érzésben. Még mindig ott feszült közöttünk a kötelék, amiben a gondolataink összefolytak, mint két folyó egy közös mederben. A fantáziái érdekesek voltak, az Örök Város hedonista éveire emlékeztettek, még ha azokban én keveset is vettem részt. Talán csak még nem született meg a megfelelő társ hozzá, mostanáig. Egyedül a bilincs lepett meg, de így végre egyértelművé vált a sok zavar és elharapott félmondat, mikor erről kérdeztem. - Szóval ezért árulnak bilincseket... - mondtam, de közben nem vettem el az ajkaim a bőréről, mintha egyenesen a testébe búgtam volna a szavakat. - Ha te erre vágysz... Én is akarom, hogy táncolj nekem. Aranyszínnel megfestett bőrrel, ékkövekkel kirakott láncokban és semmi másban. - folytattam, közben az ajkaimmal feljebb vándorolva a nyakához. Persze ez most nem volt kézenfekvő kérés, de talán egy következő alkalommal.
Úgy éreztem, szinte elolvadok az ölében. Az ölelésének a forrósága mellett alig kellett mozdulnom, hogy az ölemet is újra és újra elöntse a kéj. Amikor pedig az szájával a melleimre tapadt végképp úgy éreztem, hogy megint kezdek felolvadni a sötétségben, és minden érzékelésemet egyedül az élvezet töltötte ki. A jóleső sóhajaim időnként nyögésben teljesedtek ki, a kezem a csípőjére tapadt, mintha még közelebb még beljebb akartam volna húzni magamba, pedig az már nem volt testileg lehetséges. Nem hagytam abba akkor sem, amikor szavakkal választott a fantáziaképeimre, csupán belemosolyogtam a nyakába. Egy rejtélyt úgy tűnt megoldottam neki, így legalább már érteni fogja, hogy mire célozgattam. A lelki szemeim előtt megjelent a kép kiegészítése, meztelenség helyett láncokkal és festett bőrrel, az ékköveken pedig tűz fénye tükröződött és csillogott a tánc ritmusára. Időnként megcsavartam a csípőm a hullámzás közben, mintha már most táncoltam volna az ölében, a mágia szövedéke pedig egyetlen rövid pillanatra felém hajlott, mintha már szőni is kezdtem volna. Végül a kéj a tetőfokára hágott. Hosszan szomjasan csókoltam meg, csak hogy tompítsam a sikolyba hajló nyögés hangját, amikor végül az egész belsőm megremegett, a testem és főleg az ölem pulzálva olvadt el, ritmusosan rászorítva időnként a férfiasságára. Még mozdultam rajta néhányat, utána viszont kicsit zihálva döntöttem neki a homlokom a vállának. - Mindenre vágyok, amit láttál. Mindenhogyan akarlak, egészen. – magamhoz öleltem és lehunytam a szemem, a fejemet pedig a nyakánál pihentettem. - De nem csak ezt… Nem csak a szeretkezést. Szeretnék veled aludni. Forró csokit készíteni és egy pokróc alatt nézni veled a sorozataidat, miközben kint zuhog az eső. Társasjátékozni vagy sakkozni a teraszon. Elmenni megnézni egy előadást a színházba. Csónakázni a Níluson… Minden ilyesmit szeretnék veled. Belegondolva ez már tényleg egészen úgy hangzott, mint egy normális párkapcsolat. Igazából mindent, ami ezen a világon jó volt, azt vele együtt akartam csinálni. - Ez nagyon nyálasan hangzik ugye? – néztem fel rá. Közben végül kimásztam az öléből. Hogyha folytatjuk még tovább a szexet, akkor maximum helyszínt váltunk.
Éreztem a mágia érintését, ahogy Shadiya testének mozgása szinte ösztönösen korbácsolta fel körülöttünk a Fátylon túli erőket, de ezúttal nem volt céljuk. Csak zsibongtak és fodrozódtak, tökéletes körítésként ölelve körbe minket, miközben egy utolsó, bódító megfeszüléssel a gyönyör teljesen elöntött, az ujjam erősen szorították Shadiya ívesen hajló hátát és a körm font combjait, az arcom pedig egészen elveszett a nyakának ívében. Aztán a bódulat szétterjedt és ritkulni kezdett, a mágia is eloszlott, mi pedig visszaereszkedtünk a valóságba. Miközben ő a vállamnak dőlve mesélt, én csak kedvesen cirógattam a lapockái fölött. - Amire csak vágysz, Shadiya. - feleltem mosolyogva. Ha szerinte ezek mind hozzátartoztak a mai kor udvarlásához, nekem nem volt ellenemre semmi, ami őt boldoggá tette. - Életemben egyszer ittam forró csokoládét, tudtad? Az aztékok földjén. De a te társaságodban biztosan az is jobban esne. Ahogyan az alvás, a képernyő műsorai, még az eső is. Ez pedig egy kifejezetten sokat jelentő kifejezés volt, ugyanis felettébb utáltam az esőt. Azon túl is, hogy jelentősen visszafogta a hatalmam gyakorlását, valahogy sosem tudtam megszeretni, pedig sokszor, az Óbirodalomban az életet magát jelentette. Miután Shadiya felemelkedett az ölemből felálltam én is a kanapéról és körbenéztem a szétszóródott ruháinkon. Bármilyen más helyzetben minden idegszálam sikított volna a látványtól, most azonban várhatott. - Jól esne egy fürdő. Bár az nem volt a felsorolásban, de csatlakozol?
Nem tudtam, hogy járt az aztékoknál is, de miért ne járt volna. Egyszer kóstoltam hagyományos azték forró csokoládék kíváncsiságból valami kávézóban, és jó volt, de nem az a tejszínhabos édes csoda, mint ami az én fejemben volt. - Ezt nem tudtam. – válaszoltam mosolyogva. – Mostanában már másképp készítik, édesebben, cukorral és tejszínhabbal… Majd meglátod télre úgyis akartam venni sok ilyen forró kikeverős italt. – tele voltam tervekkel, még ha nagy részük romantikus filmekből szedett klisé is volt. De jelenleg az élet is annak tűnt, hiszen annyira hihetetlen volt, hogy ő és én, és nem csak azért mert ki kellett elégítenem a kívánságait, hanem mert tényleg akartuk egymást és együtt akartunk lenni. Amikor felállt odaléptem hozzá és átöleltem szemből a derekát, majd lábujjhegyre állva adtam a szájára egy puszit. Össze kellett volna pakolni a szétdobált ruháinkat, ezt én is láttam, így amikor elengedtem, legalább a földről összeszedtem őket egy kupacba a fotel karfájára. Úgy sem fogjuk már ezeket visszavenni, legalábbis én inkább valami kényelmesbe bújtam volna ez után. Nem gondoltam, hogy ma már elmennénk otthonról. A fürdés viszont jó ötlet volt az előbbi izzasztó gyakorlat után, bár nem gondoltam, hogy ma ez volt az utolsó. - És kádban szeretnél fürdeni, nagyuram, vagy zuhanyzóban? – kérdeztem, kicsit talán túl is játszva az alázatos szolga szerepét. Előtte indultam el a nagyobb fürdőszoba felé, csak így, meztelenül, mostmár lehetett, és egészen szabadnak éreztem magam így. Mintha valaki levette volna rólunk a láncokat, és régóta most először nem kötött gúzsba sem bizonytalanság, sem félelem. Elhaladtam a készülő szentély előtt is, ahonnan a nap indult, és ez halvány mosolyt csalt az arcomra. Bár nem ezért fohászkodtam, az istenek ismerték a szív valódi kívánságait azokon túl is, amiket meg mertünk magunknak fogalmazni mi emberek. Megnyitottam a hideg és meleg vizet is, hogy fürdőt csináljak kettőnknek, szerencsére elég nagy volt a kád, hogy mind a ketten elférjünk benne. Még habfürdőt is vettem valamikor, néha nekem is szükségem volt egy kis énidőre, amit relaxációra fordíthattam. Leültem a kád elé, ameddig vártam, hogy megteljen, és csak néztem Anubist, mintha minden apró részletet az eszembe próbáltam volna vésni. - Tudod, amikor délelőtt eljöttél a szentélybe, épp imádkoztam. Vagyis röviddel azelőtt. Kértem Hathor úrnőt, hogy szabadítson meg a fájdalomtól, hogy ha már mágiám nem lesz új életet tudjak kezdeni. Végülis azt hiszem meghallgatott, bár nem egészen úgy, ahogy azt akkor elképzeltem. Emlékeztem, hogy azt mondta, ennek az egésznek semmi köze nem volt Hathorhoz, de véletlen lett volna, hogy az első alkalommal, amikor őt szólítottam, a fájdalmam tárgya megjelent az ajtóban, és utána végre beteljesülhetett ez a szerelem? Már ha az volt. Azt hiszem az volt.
Az elmúlt néhány óra nem volt elég, hogy hozzászokjak Shadiya érintéséhez, így a bőrömön szétáradó, hullámzó élet-érzés sem halványodott egyetlen pillanatra sem. Ahogy átölelt pontról pontra éreztem a karjait a törzsem körül, a melleit a mellkasomon, a combját, ahogy az ágaskodás közben nekem dőlt, az érzéstől pedig kénytelen voltam aznap sokadjára elmosolyodni. - Kádban, természetesen. A zuhany azoknak való, akik hiányolják az esőt, vagy nem tisztelik eléggé a fürdés rituáléját. - feleltem neki, miközben a nyomában elindultam a házon át a fürdő felé. Mint Ozirisz a nádasban. Csak én nem akartam imádkozni senkihez. Míg a víz ömlött a csapokból, hogy megtöltse a porcelánkádat letérdeltem Shadiya mellé és szórakozottan leheletnyi csókot (amit manapság kissé cukormázasan puszinak neveztek) leheltem a vállára, miközben végigismítottam a hátán. - Ahogy Bastetnek is mondtam, Hathornak ehhez semmi köze. Ehhez senki nem járt közben, senki nem döntötte el helyettünk. Csak mi. Szerintem ez fontos, mert így nem csak egy istennő játszadozása. Az olyan kapcsolatok ritkán tartanak tovább néhány mámoros hónapnál, talán évnél. Hathor pedig különösen szeszélyes volt, még ha egyébként nem is volt rosszindulatú. Csak hamar elunta magát, amikor már nem gondolta úgy, hogy jobban tudja mivel jártak jól a halandók és inkább rájuk bízta a dolgot. Ők pedig rendszeresen elrontották onnantól.
Felkuncogtam a megfogalmazáson. Minden rituális volt, miért a fürdő ne lett volna az? Viszont a zuhany többnyire praktikusabb volt, kevesebb vizet fogyasztott, és gyorsabb is volt, főleg amikor valaki nem relaxálni akart, csak felfrissülni. Most viszont a hangulathoz jobban illett a kád, elmerülni a forró vízben, talán még gyertyákat is gyújtottam volna, hogyha ez előjáték lett volna, és nem inkább levezetése az eddigieknek. Vagy ki tudja… Még nem tudtunk betelni egymással, az érintésekkel és a csókokkal, mintha éhezőket ültettek volna le egy megterített asztalhoz. - Akkor elkészítem a fürdődet. – hajtottam fejet egy játékos mosollyal. Nem gúnyolni akartam ezzel a hódolatot és az udvariasságot, inkább csak egy játék része volt, egy olyané, amelyben a szerepeink valamennyire kötődtek a valósághoz, de már nem egészen. Nem tudom miért tetszett nekem, hogyha eljátszhattam a végtelenül engedelmes papnőt, vagy az ágyas rabszolgáját, de valamiért feltüzelt a gondolat, hogy az ágyban is uralkodik rajtam. Megnyitottam a csapokat, ő pedig letelepedett mellém. A puszijára hátranyúltam, hogy megsimogassam, utána pedig neki is dőltem, miközben szinte hipnotizálva bámultam a vizet, és ahogy telt a kád. - Tudom, hogy az érzéseinkhez nincs köze, biztos vagyok benne, hogy igazad van. Noha egészen olyannak tűnik mintha varázslat lenne. – mosolyogtam fel rá. – Nem is erre gondoltam, hanem hogy amikor már annyira nehéz volt, hogy imádkoztam, akkor hirtelen megjelentél. Megjelentél, hogy elvigyél, létrejöttek a körülmények, amik végül ide vezettek, pedig húzhattuk volna még évekig, csöndben szenvedve egymás mellett. Ha nincs Bastet, majd utána nincs Terence, akkor ez történt volna. Magamban őrlődve vágyakoztam volna utána, de soha nem mertem volna lépni felé. Lehet, hogy egy idő után elsorvadtam volna a szenvedésben, de így minden afelé mutatott, hogy tiszta vizet kellett öntenünk a pohárba, meg kellett nyílnunk egymás előtt, különben a küldetésünk került volna veszélybe. - Persze lehet butaság, mégis úgy érzem, hogy a szívem egy olyan kívánsága teljesült közvetlenül az ima után, amit még magamnak sem mertem bevallani, nem mertem elképzelni, hogy lehetséges volna. Még megfogalmazni sem mertem, hogy te vagy a kívánságom, anélkül, hogy szentségtörésnek éreztem volna, és mégis itt vagyunk. A hitet az ilyen élmények táplálják az emberekben a legjobban. Belelógattam a kezem a vízbe, hogy ellenőrizzem a hőmérsékletét. Az jó volt, és hamarosan el is készült a fürdőnk.
Értettem, Shadiya mit akart mondani, még ha nem is értettem vele egyet. De rá hagytam. Felesleges és lelombozó lett volna magyarázkodni, hiszen ez is csak egy egyszerű vágy volt tőle. Kereste a csodát, amit a meghallgatott ima jelentett, biztonságot jelentett neki, hogy valami harmadik erő kettőnket egyszerre tudott egyenesbe tenni, mintha ezzel egy kissé közeledtünk volna. De elégedettnek tűnt ezzel a képzettel, így csak lehunyt szemmel még egyszer nekitámaszkodtam a vállának, aztán ahogy a kád megtelt felemelkedtem. Hathor megkaphatta ezt az egy győzelmet a papnőm szemében. Nekem még volt lehetőségem bőven szerezni. A fürdővíz kellemes volt, bár mást nem vártam. A fürdőt egyébként sem lehetett elrontani, kivéve ha valakinek kifacsart igényei voltak, mint a jeges víz vagy a bőrét maró forróság. Nekem ilyenek nem voltak, így Shadiya bármit készített volna, azt kellemesnek találom. A kád szélének támaszkodva lassan elmerült a meleg vízben, mint a régi római fürdőkben. Meglepően hosszú nap volt ez egy rövid utazással együtt a Duatba. - Már csak egyvalami hiányzik egy tökéletes naphoz. - mondtam hátraejtett fejjel, miközben féloldalasan oldalra pillantottam Shadiya felé. - A televízió nemsokára vetíti a következő epizódját a történetnek, ahol egy regényíró bűnügyeket old meg. És legutóbb az interneten rendeltem popcornt. Tévedtem. Ez két valami volt.
Anubis annyiban hagyta az okfejtésemet a hitről és a csodákról, és nem voltam benne biztos, hogy ez jót jelentett. Reméltem, hogy csak azért tett így, mert ő sem lehetett biztos benne, hogy nem volt-e ebben valami közbenjárása az isteneknek, hogy úgy alakították a körülményeket, hogy egymásra találjunk és boldogok legyünk… de sajnos éppen ekkora volt a valószínűsége annak is, hogy rosszallotta ezeket a gondolatokat, de nem akart éppen most megbántani azzal, hogy elveszi a hitem és az örömöm. Megvártam, hogy először ő merüljön bele a forró vízbe, majd amikor elhelyezkedett bemásztam én is. Gondolkoztam rajta, hogy szembe üljek vele, a hátamat a kád túlsó oldalának döntve, de nem akartam még ennyire sem távol lenni tőle, ezért inkább Anpu mellkasának döntöttem a hátam, a fejem pedig a vállának. Kényelmes volt lebegni ebben a meleg érzésben vele együtt, még a szemem, is becsuktam. Az ötletére elmosolyodtam. - Jól van, megnézhetjük együtt. Veled bármit szívesen. Mondd csak… – a mosolyom vigyorba húzódott. – Rákerestél már, mit jelent a szlengben az, hogy „Netflix and chill”? – gyanítottam, hogy nem, de reméltem, hogy ha egy pillanatra is kimegyek valamiért bepötyögi majd a telefonjába és érteni fogja, úgyanis most pont valami ilyesmire készültünk.
Kezdőlap 
A hosszú várakozás után végre elszabadult valami, mint egy homokvihar, ami széttörte az üveget, amibe valami kegyetlen varázsló zárta. És most tombolt. Én erre a ritmusra mozogtam, mint a pusztában vágtató szél, nekifeszülve a homokdűnéknek. Egy röpke pillanatra felmerült a cikázó gondolataim között, hogy talán túlzásba vittem, talán túl vadan estem neki Shadiyának - de ő a vihar közepette levedlette az alázatos papnő szerepét és ellentartott. A dűnék nem voltak hajlandóak megadni magukat a viharnak, küzdelem nélkül nem, ahogy arról a nyakamat karistoló fogai is tanúskodtak.
Talán kegyetlenség volt megszakítani a vágtatását, nem hagyni, hogy túl gyorsan eljusson a beteljesülésig, pedig én is már csak pillanatokra voltam tőle. Józanul lehet, hogy elszégyelltem volna magam, és picire összehúzva magam kucorodtam volna a lábai elé, bocsánatért esedezve, hogy megkérdőjeleztem az uralmát felettem, a testem és a lelkem fölött, de most megrészegített az ereje és a kéj, amit magával hozott minden egyes mozdulatával, a sóhajaival és az érintésével. Nem gondolkoztam igazán, amikor fölé kerekedtem, és a korábbihoz hasonló tempót diktálva lovagoltam meg, kiélvezve minden millimétert, minden egyes rezdülését, amikor pedig megfeszült alattam újra és újra, már én sem bírtam tovább. 