To walk with gods

[You must be registered and logged in to see this image.] A boszorkánykör érdekei azt kívánták volna, hogy próbáljam meggyőzni Siegfriedet, hogy csatlakozzon hozzánk, hogy majd kitanítjuk, lesznek új barátai és minden rendben lesz de… Nem vitt rá a lélek, hogy bele édesgessem valamibe, amiről pontosan tudtam, hogy végső soron nem az ő javát fogja szolgálni. Pedig ha viszek nekik egy felemelkedettet, akkor biztosan megbocsájtanák azt is, hogy elveszítettem az erőmet, elhinnék, hogy még így is hasznos lennék a számukra. Ám a lelkiismeret különös dolog volt, és sajnos a legrosszabb pillanatokban volt képes feltámadni. Most épp egy volt a céljuk Anubis nagyúrral, ezért minden rendben volt, de nem tudtam mi lenne akkor, ha az elképzeléseik eltávolodnának egymástól. Valószínűleg megpróbálnának rávenni, hogy valahogy igyekezzek befolyásolni a fey-t, hogy arra menjen, amerre a kör is szeretné.
- Én beleszülettem ebbe a közegbe, és sosem kellett azon gondolkoznom, van-e célja az életemnek, vagy azon, hogy merre haladjak, hiszen az út ki van kövezve. Viszont mivel nem ismerek mást, nem is tudnám összehasonlítani, hogy ez egyszerűbb-e vagy sem. – ez volt az őszinte válaszom. Nekem felnőni nem a boszorkányok miatt nem volt egyszerű menet, hanem amiatt, hogy a szüleim gyakorlatilag elhagytak engem. Ezzel akkor sem lenne egyszerű érzelmileg megbirkózni, hogyha átlagos családba születek. – Siegfried szerintem arra gondol, hogy te parancsolsz nekem, vagy a boszorkánykör. – néztem Anubisra. – A nagyúr parancsai mindig előbbre valók, mint a coven parancsa, ám amiről ő nem mond semmit, azzal kapcsolatban a kör utasításait kell követnem. És ha nem is mondanak semmit, akkor is van egy általános vezérfonal, amit tartanom kell.
Ha Anubis azt hitte, hogy volt bármi, amiről én magam döntöttem, úgy tévedett. Írország az ő ötlete volt, az, hogy temetkezési vállalkozóknak adjuk ki magunkat, az a boszorkányköré, ahogyan ezt a házat is a kör választotta és fizette. Nagy általánosságban pedig az volt a parancs, hogy tegyek az istenünk kedvére, lessem a kívánságait, kövessem az utasításait, hogy lehetőleg minél tovább velünk maradjon, és tizedeljük meg az ellenséges szektákat. Ha be tudjuk zárni a repedést a Fátylon, az pedig csak egy bónusz volt. Ennél több célról nem tudtam, de a hatalom és befolyás kiterjesztése mindig előny volt… Amit a nagyúr jóhiszeműen úgy mondott, hogy szövetségeseket kerestünk. Tehát a célok megegyeztek és eddig nem is volt súrlódás. Hogy ez után mi lesz, hogy mit mondanak majd arra, hogy kudarcot vallottam egy warlockkal szemben, azt nem tudtam. Fogalmam sem volt, ezek után hogyan fogják megítélni a hasznomat. Az, hogy Anubis azt mondta, hogy semmire nem utasíthattak, ami nekem nem tetszett, egyszerűen nem volt igaz. Csak ő nem tudhatta, ha nekem valamilyen parancs nem tetszett mert akkor már jöhetett is az a bizonyos súrlódás, ami senkit nem szolgált.
A távoli sárkányokról nem sokat tudtam, csak annyit, hogy ők is fey-ek voltak, seeliek és unseeliek vegyesen, ahogyan minden más panteonnál. De ezek szerint a nagyúr ismerte őket név szerint, és akár meg is tudta őket idézni, ha kellett, ezt mindenképp jó volt tudni még nekem is. Valahogy egyébként szívmelengető volt, hogy Siegfried ebben a világban a csodát kereste. Hiába látott éppen néhány órája több vért és halált, mint eddigi életében összesen, őt mégis a csodák érdekelték, nem pedig a végtelen hatalom, amit egyszer a kezében fog tartani. Csak annyira foglalkoztatta, hogy a hőseihez hasonlíthassa magát, és ez jó volt. Kicsit talán naív, de mindenképp jó, az ilyen lelkeket a warlockok és a sötét istenek nagyon nehezen hálózhatták be.
Megmasszíroztam a halántékomat, amikor végre leesett a fiúnak, mi is volt az ajánlat. Tényleg vett egy félinformációt, és kifőzte belőle a lehető legkeserűbb receptet, amit a fejében talált.
- A huszonnégy órát azért mondtam, hogy maradj mindenképp, hogy lássam, hogy nem veszed be a nyugibogyódat. Utána elengedünk, de nem elküldünk. Ha szeretnél maradni, helyünk van. Az lenne az aggasztóbb, ha nem lennél beszarva, de tényleg. – akkor legalább szociopata lenne. - Nem vagy a terhünkre, részben azért vagyunk itt, hogy ahol tudunk borsot törjünk az unseelie orra alá. Elhappolni előlük annyi felemelkedettet, amennyit csak tudunk, majd kitanítani őket, hogy megvédjék magukat eléggé megfelel ennek a feladatnak. – vontam vállat végül mosolyogva. Persze nem csak ezért voltunk itt, ezt a világ bármely pontján megtehettük volna, de az biztos, hogy egy elég nagy szelete volt a mindennapjainknak, ameddig nem találtunk valamit… bármit, egy nyomot, egy szóbeszédet, ami közelebb vitt minket a Fátyol megjavításához.

Shadiya&Aidan&Sigi

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Papnő! Főpapnő! Ezaz!
Amit kérdeztem. Már kövesedtem volna könyörgő Buddha szoborrá, hogy nem-e lehetne segíteni Shadin és a covenje szigorú követelésein. Biztos azt hiszed baromság, hiszen gőzöm sincs milyen típusú mágiahasználók az övéi. De Anubiszban megbízom. Annak ellenére, hogy dühkitöréseket okozok neki - gyakrabban, mint szeretném, marhára jó fej, ezt bizonyítja, nem ütött még agyon. Ha ő vigyáz rá, nem lesz baj. Olyan képet vágok, mint egy jóllakott óvodás. Annak ellenére, hogy valahol szomorú Shadiya vallomása, marhára átérzem. Én sem tudom milyen ha vannak szüleid, vagy népszerűséged. A legtöbb amcsi tinifilm tele van vele kinek mennyi lehetőség jutott, holott nagy lószar az egész, ha megkérdeznél róla. Vannak árnyoldalai annak, amiről Anubisz főpapnője beszél, de talán akadnak előnyei is, mint az érem két oldala. Az csak nálam esett moslékba.
- De gondolom a coven követi Anubisz nagyúr akaratát, tehát nem lehetnek nagy eltérések, meg ön elsősorban papnő.
Ez megint annyira menő, hogy egy perc néma csendben adózom a gondolatnak.

Eszembe jut a Songoku, de nagyon! Féloldalra biccen fejem és rögtön bevillan a rajzolt, kínai típusú sárkány, csak később ébredek, miután Anubisz neveket sorolt.
- Csakis fey-ek lehetnek sárkányok? Mert én úgy gondoltam létezik olyasmi, hogy egy fey megidéz egyet, ami inkább állati intelligenciával rendelkezik, vagy kb, de egy egy Önhöz hasonló hatalmasságot nem nagyon zaklatnék a rajongásommal. Olyasmik nincsenek mint a familiárisok?
Egy igazi istenszerű megenne, de én egy Így neveld a sárkányod szerű szitura gondoltam. Csinálok egy fényképet az agyammal, megsimogatom. Távolról nézem, ahogy tüzet csinál, elneveznem Norbertnek és NEM azonosulok Hagriddal. Mint egy turista.
Úgy helyezkedem, mintha valami bujkálna a gatyámban, zsizseg minden izmom, idegem.
- Nagyon köszönöm, szeretném kérni és cserébe megígérem, hogy… Mit szeretne Anubisz nagyúr? Imádkozzak minden este, vagy fárasztaná a dumám? De hozhatok Önnek képregényeket, esetleg mutassak Egyiptom témájú játékot? Vagy csináljak Önnek egy Anubisz játékot? Programozó leszek…

Shadival fesztelenebbül tudok beszélni, főleg sör után, érzem, hogy fáradt mosoly indul felé.
- Köszönöm, asszem nagyon sokat bevettem volna. Terence…
Itt a mosoly visszaszökik hozzám és belém sül. Megrázom fejem, ideje magam alá gyűrni ezt a tomboló zizegést.
- Örülnék, ha maradhatnék egy kicsit, amíg megemésztem. Egyedül…de mégsem. Ha akadna egy szoba? Ahol nincs gyógyszer és amíg belejövök. Ígérem majd leszakadok rólatok. Rólatok, jó?
Amennyiben maradok pár napot, hetet, mit tudom én fel kéne venni valami lazább tartást. A félmosoly marad, görcsös, elvonási tünetekben éledező ujjaim jól egymásba akadnak.
- Meg segítenék borsot törni, ahogy második generációsként csak lehet.
Nem nagy szám, vállat is vonok hozzá, de úgy érzem szuperhősnek álltam. Tom Hollandot is ez mentette meg. Felveszem a maszkot, mert én vagyok pókember.

To walk with Gods

Built on the Bones of the Doomed

-----------------:O:-----------------

[You must be registered and logged in to see this image.]- Ha a coven nem követné az akaratom, nem lennénk most itt. Shadiya hívott a kör nevében, én megjelentem és meghallgattam a kérésüket. A céljaink egyeznek, a módszerekről azonban én döntök. - feleltem a fiú kérdésére. Nem akartam belegondolni, mi lett volna, ha a coven nem találja kellően a saját szájuk íze szerint valónak azt, ahogyan az unseelie ellen küzdünk, de egyelőre elég volt, hogy a szemükben isten voltam. Egy isten szava pedig abszolút volt, ami nem hagyott sem kérdést, sem ellenkezést a híveinek.
A sárkányokra adott csalódott arckifejezésére csak hosszan sóhajtottam. Az ilyen tapasztalatlan Felemelkedettek sorsa mindig nehéz volt, tekintve, hogy még nem tudták elkülöníteni a valóságot a meséktől, de apránként majd megtanulja.
- Sok mindenről kell még beszélnünk, Siegfried. És sort is kerítünk mindenre az elkövetkező napokban. A sárkányokra, szfinxekre, démonokra és istenekre. De nem most, különben egész éjjel és a következő három napon is itt ülnénk.
Félretettem az üres üveget és felálltam a székből.
- Én nem szoktam ajándékokat kérni, pusztán azt, hogy aki tőlem kér, az az én utamat járja. Ha imádkozni akarsz nem foglak megállítani benne, Shadiya meg tud tanítani a tisztes formulákra, de nem várom el. Csak azt, hogy tiszteld azt, ami nekem szent. A halált és az életet. Az alázatot. A szolgálatot. És azokat, akik engem szolgálnak. Ez az ára a kérésednek.
Nem akartam, hogy Siegfried feltétlen a hívem legyen, hiszen Felemelkedettként a maga útját járta. Az ő fajtája ritkán hajtott fejet másoknak, hiszen félig már a Fátyol mögötti hatalom felé fordultak, a saját hatalmuk felé. De sosem ártott, ha volt valami, amit követhetett.
- Gyertek, menjünk be. Hosszú napunk volt.

To walk with gods

[You must be registered and logged in to see this image.] Az hogy mi voltam első, másod vagy akár harmadsorban, jelenleg magam sem tudtam. A hitemet nem veszítettem el, az sosem függött a varázserőmtől, és a régi papok sem voltak feltétlen beavatott boszorkányok, sőt. Többségében nem voltak azok, az mindig is kiváltság volt. Igazából lehet, hogy még mindig papnő voltam, de nem tudtam és nem akartam hirtelen ezen elkezdeni gondolkozni. A szobám magányában bőven lesz még rá időm, sajnos, és Siegfried kérdése sem erre vonatkozott végső soron.
- Így van. – bólintottam Anubis magyarázatára. - A boszorkánykör alapját a hit adja. Ha eljött közénk az egyik istenünk, akikhez az őseink évezredek óta imádkoznak, annak követni fogják a parancsait és a céljait. Ha nem így lenne, az az egészet alapjaiban rengetné meg. Akinek ez nem tetszik, az mehet amerre lát, bár nyilván az sem szerencsés. – így születik ugyanis a warlockok többsége. Vagy ők is beleszületnek a hitbe, vagy már ismerték a hit egy oldalát, de csalódtak benne, vagy nem értettek egyet vele, így sodródtak közel a sötét istenekhez, akik nagyobb hatalommal és üres ígéretekkel kecsegtették őket.
A sárkányok kérdésére elmosolyodtam. Én pontosan tudtam miféle sárkányokra gondolt, Anubist még nem avattam be se a mesefilmek, sem a Trónok Harca rejtélyeibe, így az ő gondolatai inkább megragadtak a kínai sárkányfelfogás körül, ami létezett és amit ezek szerint ismert.
- Nincsenek olyan sárkányok, amilyenekre gondolsz Siegfried. Ebben a kérdésben a keleti tanoknak van igazuk inkább. Ők mind fey-ek. De ahogy a nagyúr mondja, léteznek mítikus lények, több féle is elrejtve a világ szeme elől, de messze nem annyi fajta, mint amennyi a tündérmesékben felbukkan, sok szörnynek az eredeti pedig meglehetősen bonyolult. – ám az tagadhatatlanul igaz volt, hogy ha ezt elkezdtük volna magyarázni akkor tényleg napokig itt ülhettünk volna. Ráadásul ez pont olyan téma volt, amivel kapcsolatban léteztek könyvek. Kölcsön adtam volna őket a fiúnak, ha az én könyveim nem arabul íródtak volna.
A fiú sorsa eldöntetett. Újabb felemelkedett állt a védelmünk alatt, egy újabbat húztunk ki az unseelie karmai közül. Nagy árat követelt ez tőlem, de végső soron talán megérte… Ha már én magam nem születtem felemelkedettnek, legalább ennyiben segítsem őket. Azután, hogy Siegfried meddig fog velünk maradni, az első sorban rajta múlt. Tudtam, hogy mi nem fogjuk kidobni innen, ha évekig maradna akkor sem, legfeljebb nagyobb házba költözünk. Hiszen pont az olyanok miatt is voltunk itt, mint amilyen ő volt… ám mégsem szerveztem be a covenbe, és ez valahogy aggasztott. Mintha valami más lett volna itt születőben.
- Megmutatom a szobádat.
A szobához tartozott egy fürdőszoba is, de megmutattam a konyhát és a nappalit is, azt is hogy minket merre talált, hogyha szüksége volt ránk. A rövid túra után elbúcsúztam tőle, és kulcsra zártam a saját szobám ajtaját. Egyedül maradtam a gondolataimmal… Ami nem volt egy kellemes állapot.