Lance&Sigi

[You must be registered and logged in to see this image.]
Arról van szó, hogy átjelentkeztem pszichológiára. Vagyis lett egy rakás új tantárgyam, ami messze sokkal izgalmasabb a temérdek infónál, ahol úgyis csak a dizájnerezés érdekelt.
Ha tudni akarod az igazat, kapkodom a fejem, mit értenek személyiség lélektan és  affektív pszichológia alatt, néha totál bepörgök mennyire izgalmas. Az sem olyan mellékes, hogy több lányt láttam errefelé. Nem mertem őket sokáig nézni, csak úgy futólag, mint néhány nagyon értetlen példát.
Gondoltam rá, hogy lefényképezem Darrennek mennyi van belőlük itt, csak hogy menőzzek, de kiesett a mobil a kezemből. Egy barna adta vissza. Istenem…
Felvettem választható tárgyakat is, épp egy ilyenre igyekszem. Kötelező a tesi, hogy rohadjak le! Azt hittem rohamom lesz, vagy jelentkezek az intézetvezetőnél hogy ez nálam PTSD és muszáj felmenteniük, de megláttam egy olyat, hogy vívás. Na bazz! Ha előző életemben kentem, vágtam a témát csak nem dőlök bele arccal a kardba.
Olyasmi ez, hogy megint menő kínai szélmágus harcos akarok lenni tudat alatt, mert álmodom a dologgal. Mindegyikben szerepel kard. Adnak felszerelést is, egyszerűen csak oda kell tolnom a pofám, egy kicsit ég, mert úgy tűnik a suli népszerűbb fejei szeretik.
Ha a képükbe nyomhatnám, hogy isten leszek köcsögök, vagy a mentorom Anubisz nagyúr szó szerint, ezt a szakot meg a világ legszebb papnője ajánlotta, lehet másképp néznének rám ezek itt. De valószínűbb, hogy kiröhögnének, jó helyre járok, mert ott tuti kikezelnek.
Hátragumizom a hajam, nehogy égnek álljon, a biztonság kedvéért pakoltam rá zselét is. Már egész emberesen irányítom, ha nem akarom, nem hiszem, hogy agyonütök bárkit.
Villámgyorsan megoldom az öltözést és az oktató körül őgyelgek, amíg az egész kezdődik.
Jókora tornateremben vagyunk, miattunk leszerelték a hálókat, a labdákat pedig egy dobozba gyűjtötték a bordásfal alatt.
Rengeteg olyan cuccot szúrok ki, amit nem szívesen próbálgatnék. Kifejezetten utálom például a focit, meg minden olyasmit, amihez labda kell, de a rúdmászásnál is előbb futok fel a falra.
A tag, aki a gyakorlatot tartja összefoglalja mennyire klassz ez, meg hogy rakjuk fel a sisakot, mire figyeljünk gyakorlás közben, kb az összes biztonsági szart  elmondja.
Valamiért izgulok mi lesz. Talán semmi sem ugrik be, bár amikor az alapállást vesszük megtalálom az egyensúlyt. Nálam az is valami.
- Párban fogunk gyakorolni! - kiáltja az oktató, ettől a résztől is tartottam, mert látszólag mindenki ismeri egymást.
Hogy lánnyal álljak szembe, teljesen ki van zárva, ráejteném a lábára, vagy  esnék én, és amikor megállok egy sráccal szembe, aki nagyon magabiztosnak látszik, arra is rájövök ez valami haladó kurzus lehet. Hoppá. Talán azért tudtam felvenni, mert megjelöltem, hogy előzőleg csináltam ilyesmit. Arra senki se kérdezett rá melyik életemben.
- Leszünk együtt? Elvileg tudnom kéne valamit, gyakorlatban meg majd meglátjuk
Vonok vállat és barátságos lapospillantásokkal illetem.

Sigi & Lance

[You must be registered and logged in to see this image.] A kötelező testnevelés óra voltak a hetem fénypontja. Néhány kreditért másfél órányinyugalom, másfél óra tiszta fej, amikor nem kergették egymást a fejemben nevek és évszámok, sem pedig Sarah megjegyzései, hogy a történelem kreditekkel csak az időmet pazarlom, és nem is ült a kisördög a vállamon, aki azt szajkózta, hogy végülis a lánynak igaza volt. Gondoltam rá, hogy bejelentkezzek foci edzésre, nyitva hagyjak magamnak egy kiskaput, hátha mégis a profi ligában kötnék ki, de minduntalan eszembe jutott Donovan, a balesete, amit tettem… Folyton attól tartottam volna, hogy újra megtörténik, és ez rányomta volna a bélyegét a teljesítményemre is. Meg amúgy is csak fájdította volna a szívemet, hogy sosem próbáltam meg, hogy a sport legyen a hivatásom, hanem gyáva voltam és inkább eljöttem az egyetemre, hogy boldoggá tegyem a szüleimet.
Találtam viszont lovagkori vívást, vagyis inkább egy hagyományőrző kört az egyetemen, akik sport kreditet adtak azoknak, akik részt vettek az edzéseiken. És… hát, én úgy éltem meg, mint akivel csoda történt. Amikor a kezembe vettem a gyakorló kardot, mintha minden a helyére került volna. Éltem, igazán éltem az edzéseken, pedig ezt már nagyon régen nem éreztem. Az edző is hamar felfigyelt rám, Lancelotnak neveztek az edzőtársaim, és onnantól kezdve erre költöttem a szabadon választható krediteimet is, és nem csak azért, mert minden mozdulatra elsőre ráéreztem. Mintha az izmaim tudták volna maguktól is, hogy mi volt a dolguk, hogy honnan jönnek a kardcsapások, mi a következő helyes mozdulat. Ráadásul a gyakorlókardok úgy ki voltak pányvázva szivaccsal és cellofánnal, hogy nem tudtam bántani vele senkit, és az elmúlt egy évben mióta jártam nem történt egyetlen sérülés sem. Ez külön megnyugtató volt.
Az új félév kezdésével jöttek új arcok is, voltak, akik abbahagyták, mások megnéztek egy-egy órát, de nem maradtak sokáig, megint mások pedig most kezdték az egészet. Páran még a haladó órán is voltak kezdők, mert a sima óra ütközött nekik valamivel, de annyi baj legyen. Engem aztán nem zavartak, ameddig én kimozoghattam magamat.
A biztonsági előírásokat én már kétszer végighallgattam az előző két félévben, így inkább miután átöltöztem csak intettem az edzőnek, aki visszaintett – ismert már mint a rossz pénzt – és elkezdtem bemelegíteni. Az mindig fontos volt, a bemelegítő futáshoz pedig már csatlakoztam a többiekhez. A páros gyakorlatokat nem szokta elővenni az edző ilyen hamar, de valamit nagyon nyomkodott a telefonján és el tudtam képzelni, hogy már megint gond volt az egyik gyerekével. Elég betegesek voltak szegények, a felesége is dolgozott… Áhh szar ügy volt. Őt figyeltem, amikor az egyik új srác odalépett hozzám, hogy leszek-e vele párban.
- Ja, miért is ne. – mondtam neki, majd kezet nyújtva közelebb léptem hozzá. – Lance O’Maley. Másodéves. – mutatkoztam be, ahogyan azt illet. Amikor kezet ráztunk, magamhoz vettem egy gyakorlókardot. Könnyű volt. Valamiért mindig meglepődtem rajta, hogy mennyire könnyűek ahhoz képest, mint amire számítani szoktam, még ha fogalmam sem volt, honnan gondoltam a kardok súlyáról bármit is. Talán az a vívótorna volt pár éve abban a várban.
Felálltam alapállásba a gyakorlópartneremmel szemben.
- Újaké az első vágás lehetősége. – vigyorogtam rá. Ránézésre valamiért elég ideges volt, lehet a szemüvegét féltette, vagy az új közeg volt, de majd meglátja, hogy a többiek, akik rendszeresen járnak szintén jó fejek voltak. Na meg én sem voltam gyökér senkivel, aki velem nem volt az.

Lance&Sigi

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mázli, hogy a srác se ellenkezik nagyon, így csak arra kell koncentrálnom, hogy eltaláljam a másik kardját. Vagy pont, hogy ne. Először is, hogy beálljak, mert az igenlő válasz után megállok valami idült mosolyra, ami lehet akár tök gáz is, ha valaki nem ismer. Például nem kellene olyan képet vágnom, mintha ajándékot kapnék, csak mert valaki szóba áll velem.
De hé, valaki szóba áll velem! Amikor bemutatkozik, rájövök, hogy én semmi ilyenre nem gondoltam. Azt hittem majd elsütök néhány disznó viccet gyakorlás után, aztán ő lesz a srác, aki nem rázott le a kardos órán.
- Örvendek én Sigi, vagyis igazából Sigfried Fernsby, hát jelenleg olyan…szakváltó.
Úgyhogy elsős, mert mindent elölről kezdtem, pedig már jártam egyetemre. De az szarul hangzik, az "olyan szakváltó" klasszisokkal jobb.
Oldalra sandítok, hogy akkor komolyan egymásnak kell-e esnünk, de az oktató netszexel, vagy ilyesmi. Tövig belenyomja a képét a saját mobiljába. Oké, én is szoktam fallout shelterezni és gáz, ha épp küldetés közben zavarnak, de biztos így kéne ezt egy órán?
Lance máris felveszi az alapállást, mintha ebben a pózban jött volna a világra. De nekem ez valahogy nem természetes, én olyat csinálok, mint egy akciófigura. Vagy a kínai emlékeim közül valami. Aztán rájövök, menet közben, hogy nekem akkor nem is ilyen típusú kardom volt, egészen más érzés volt fogni. Elegánsabb, rövidebb és könnyű, de lehet, hogy csak a körülöttem áramló levegő miatt éreztem. Most nincs ilyesmi, csak a srác vigyora, hogy akkor produkáljak valamit, lehetőleg ne legyen benne semmi ninjás "híííja" pedig nagyon rááll a szám, ha tudni akarod az igazat. De összeszorítom ajkam, biccentek felé és próbálom elképzelni, hogy a cucc rövidebb, lépek egyet előre és felé szúrok.
Kicsit bemozog a szemüvegem, de ez még mindig jobb, mintha nem látnék. A kontaktlencse otthon maradt, ráadásul a közös fürdőben, Aeryn totál könnyen kiszúrhatja. Vajon be tudja azonosítani a kontaktlencse tégelyt, vagy azt hiszi majd valami perverz? Például, hogy ott tartom a lerágott körömdarabkáim?
Asszem elálmodoztam és a srác így könnyebben kivédhette. De azért felpillantok, hogy mi van, biztatóan, mint ő az előbb.
- Najó, asszem nekem ezt még gyakorolnom kell, de mutasd, te mit tudsz!
Legalább ezt az európai stílusú harcmodort, ami nekem ígyis-úgyis idegen.

Sigi & Lance

[You must be registered and logged in to see this image.] Ha őszinte akartam lenni, legalább magamhoz, akkor a srác – Sigi – úgy állt be, mint aki túl sok rajzfilmet nézett, vagy ilyesmi. Nem tudom, kik tanították vívni korábban, de elég felszínesek lehettek ami az unalmas alapokat illette… de persze ki szeretett unalmas dolgokat tanulni, senki, én sem, nekem csak az volt a szerencsém, hogy a testem… hát… emlékezett? Mindenesetre automatikusan ráérzett arra, hogy stabilan álljak, lent tartsam a súlypontom amennyire a magasságom engedte, de hagyott helyet a dinamikus kitöréseknek. A szúrás viszont nem volt rossz, kicsit olyan tornádós, de a gyakorlat kisegített abban, hogy egy lépéssel kitérjek előle oldalra, és a kardommal lefelé üssem az ő pengéjét. Vagyis a fát és szivacsot, ami jelenleg a pengét helyettesítette.
- A szúrás nem volt rossz, viszont az alapállásod inkább egy táncosé, mint egy lovagé. – igen, táncos! Ez volt a megfelelő szó arra, amit láttam, és sokkal, de sokkal kevésbé volt bántó, mintha azt mondom, hogy rajzfilmes. Lehet egy rapier jobb fegyver lett volna a kezébe, de azt a stílust nem ezen a kurzuson oktatták, hanem azon a víváson, amiből végülis olimpiai sportot csináltak. Egy igazi csatában teljesen használhatatlan lett volna, de legalább kecses, meg látványos meg ilyesmi. Bár ha belegondolok, az igazi csaták leghatékonyabb fegyvere konkrétan a buzogány volt, ami picit sem volt szép, és még annál is kevésbé volt elegáns, akkor meg inkább annyira mégse legyünk hatékonyak, ha nem lehet stílusosan csinálni.
- Jól van, de védekezz, nem egymás kardjait akarjuk csapkodni ugyebár. Stabil alapállás, egyik lábad legyen kicsit előrébb, terpesz és rogyasztás, legyen lent a súlypontod, hogy stabilan állj. Legyél biztos benne, hogy nem tudnálak fellökni ha nem futok neki. – igazából nem tudtam, hogy amúgy miért magyarázok neki, meg azt sem, hogy honnan szedem ezeket. Lehet, hogy a kezdő órán az edző is így mondta, igazából nem emlékeztem rá rendesen. - Na és akkor kardot fel, mehet kicsit oldalra olyan szamurájosan, és csak húzd mindig abba az irányba amerről csapok, de maradjon az is stabil és függőleges. Mehet?
Hogyha pedig megadta a jelet, hogy mehetett, akkor pedig kiléptem előre és egy fentről átlósan lefele vágással próbáltam eltalálni a fejét, majd a másik oldalról, majd rögtön a fejem fölé emeltem a gyakorlókardot, de szóltam mielőtt lesújtottam volna.
- Vigyázz most fentről jön, kardot húzd fel az útjába, legyen vízszintes! – majd csaptam is, utána megint oldalról, majd a következőbe még bele is fordultam – ez egyébként egy teljesen felesleges mozdulat volt, csak akkor kellett, ha lendületet akartam volna venni egy nagy és súlyos fegyverrel, hogy erőt fejtsek ki vele, de ennyi menőzés nekem is járt.

Lance&Sigi

[You must be registered and logged in to see this image.]
Az első és legfontosabb benyomás Lance kapcsán a wúúú, ügyes. Titokban magam is megdicsérem, mert nem felejtem le a kardját és még mindig két lábbal taposom a talajt. Még vigyorgok is, mintha ez hobbi szintű tollaslabda játék lenne, mert nekem ott az volt a lényeg, hogy eltaláljam a labdát és visszaüssem úgy, hogy a másik elkapja.
Na itt nem ezen az elv mentén kellene haladni, de mosolyszünetet kérek.
- Ó…az lehet! Te hány éve vívsz? Mert neked viszont elég lovagos beütésed van.
A neve és udvariassága mind bónusz pont, viszont túlzottan személyeskedni nem akarok, hátha még azt hiszi minden rendben van odabent.
- Fúha, biztos vagy benne? Mert szerintem simán fel tudnál… Oké, oké, akkor úgy, ahogy mondtad!
Azt hiszem most nincs itt az ideje annak, hogy megmutatkozzon Sigi a béna, önbizalom hiányos balettos, úgyhogy csinálom a súlypontot, rogyasztással, ahogy tanította. Basszus, többet tanít, mint akinek kellene, merthogy insta storyt szerkeszt, vagy ilyesmi.
- Mehet! És kösz…ez tényleg!
Veszek majd neki egy csokit! Vagy amit szeret. Merthogy működik, amit mondott, szépen felhúzom a kardot és kivédem a fejtámadást, meghát előre szól, amikor fentről érkezik csapás és gyorsan a sejtett irányba húzom.
Utána meg csodálom, szigorú heteroszexuális keretek között, amikor a férfiak más menő alakoknál érzik, hogy milyen klassz!
Neki viszont elég unalmas lehetek, kezdő kis táncos szar, hát belém bújik az ördög bátorsága, vagy mi a szösz, lehet olcsó játékos kedv, hogy megfelelő partnere akarok lenni.
- Megy ez, de tudod mit? Most nyugodtan rohanj le, ha gondolod esetleg és megpróbálom azt is kivédeni!
Beállok a megfelelő terpeszbe, vízszintesen elhúzott karddal, ami könnyen lesiklik, vagy felcsap, ha kell. Még arról is megfeledkezem, mennyire béna jelenség vagyok, mert a kínai emlékeimben olyan ádázul néztem, mint bármelyik Marvelhős.  
Jöhet és fellökhet, ebben a pillanatban azt hiszem tudom hárítani.