Imhotep Calling

Eternal in the Sands of Time

-----------------:O:-----------------

A két boszorkány nehezen tudott lemondani a legkézenfekvőbb megoldásról, minden érvelésem és magyarázatom ellenére. Úgy tűnt Ena jottányival sem volt kevésbé makacs és lényegretörő, mint Shadiya, a kérdései pedig sajnos szintén rendkívül elmések voltak. Így nem maradt más választásom, mint hogy engedjem őket a saját bőrükön megtapasztalni azt a madáralakba öntött elemi őskáoszt, amit a görögök Thot-nak neveztek.
- Rendben. Ahogy akarjátok. Shadiya, tekerd fel a szőnyeget és hozz krétát.
Valaki egyszer mondta, hogy a bölcs a példából, a bolond a tapasztalatból tanul, de manapság kevés példa volt, így hát maradt a tapasztalat. Míg Shadiya előkészítette a szobát egy tisztes idézőkör megrajzolásához, és visszanyúltam a legmélyebb emlékeimhez, át az idők ködén. Noha gyakorlott idéző voltam, ez javarészt lelkeket jelentett, más seelie istenekkel csak igen ritkán próbálkoztam. Thot hívásával pedig soha nem kíséreltem meg eddig, de más láthatóan nem győzte meg a két leányt.
Megálltam a megtisztított szoba egyik sarkában és két oldalra biccentettem a fejem, amitől egy-egy kha lélek mintha a testemből kiszakadva lépett volna elő, egy-egy krétát ragadva meg a homokot hordó szélfuvallattal, ami a kezüket alkotta, aztán tökéletes szimmetriában rajzolni kezdtek. A körnek négy csúcsa volt, ahogy a nagy piramisoknak. Egy körülöttem rajzolódott, egy velem szemben, ahová a szólított megjelenését vártuk, egy-egy pedig a két leánynak lett előkészítve. Miután kész lett, a két lélek a testüket alkotó homokkal együtt beléptek a negyedik körbe, majd visszatértek a túlvilágra, maguk mögött hagyva a Duat homokját.
- Ez eltarthat egy ideig. - mondtam egy utolsó figyelmeztetésképp. - Lépjetek a körbe és koncentráljatok.
Valójában a töredéke is elegendő volt annak, amit előkészítettünk - amennyiben a szólított hajlandó volt felelni. Thot viszont rajongott a szimmetriáért, így modern hasonlattal élve, nagyobb eséllyel vette fel a telefont, ha kellemes zenét játszott.
Nem hazudtam, az idézés első majd' húsz percében semmi nem történt, pusztán a körből áradó, halk mágikus zsongás töltötte meg a levegőt. Egy ponton azonban a negyedik körbe gyűlt homok kavarogni kezdett, megemelkedett, mint egy horgas fejű bot, aztán szárnyakat és csőrt bontott.
- Befejeznétek? A nem az nem! Faragatlan népek.
Thot körbenézett, kissé komikusan forgatva horgas csőrét minden irányba, míg apró gombszemei meg nem állapodtak rajtam.
- Anpu. Végülis ki más, a többiek még nyugton vannak. Van valami különösebb oka annak, hogy zargatsz, vagy újfent megpróbálsz meggyőzni, hogy tartsak veled?
Thot, vagy ahogyan én ismertem meg Djehuti elkapta rólam a tekintetét, és inkább az idézőkört vizsgálta, óvatosan kidugva rajta a lábát. Mikor látta, hogy a krétacsíkot elhagyva sem omlott szét, valamivel bátrabban lépett át rajta, és fel-alá járkálva a szobában. Enához érve néhányszor körbejárta a leányt, aztán halkan csettintett egyet a csőrével.
- Óh, ezt a szagot ismerem. Fű, füst, izzadság. Sötét. Fény. Vér, meg levelek. Boszorkány. Nem úgy, mint a többi, ez olyan ősi. Hmm.
Nem akartam félbeszakítani, hiszen egyébként sem lehetett. Thot hajlamos volt figyelmen kívül hagyni mindent, amíg valami lekötötte a figyelmét, így legjobb volt megvárni, míg kielégítette a kíváncsiságát.
- Ez megint te vagy. De mégsem. - jelentette ki Shadiya felé lépve, miközben a szárnyai aprót csaptak a levegőben, felborítva néhány újságot egy közeli polcon. - Egy nő. Sosem volt még nő, érdekes. Okos vagy, papnő?
- Befejezted, Djehuti? - kérdeztem tőle, félbeszakítva a kíváncsiskodását. Azért az én türelmem sem volt végtelen.
- Tekintve, hogy nem árultátok el, mit akartok, nem. Nem fejeztem.

Figyelmesen hallgatja Shadiya magyarázatát, bár arra, hogy ki ez a seelie aki itt ül férfi testben, még mindig nem sikerült rájönnie, hisz annyi az isten Egyiptomban, mint ahány porszem van a sivatagban, ő meg pont annyira nem ért hozzá, mint a tevepókok a műugráshoz. De komolyan, kelta istenség is van vagy nyolcvan, némelyiknek a nevét se lehet kiejteni, mert hatszor összecsomózódik a nyelved, ám az egyiptomiakhoz rendes állathatározó kell, kinek milyen feje van, és azt mihez is kapcsolod. A tudósok sírnának a receptért, hogy lehet ember testre állatot varrni.
- Hát mondjuk első sorban a megegyezésnek örülnék a legjobban, ha felrobbantjuk mielőtt visszaadja az erőmet, meg leveszi a hátamról az ártó szellemet meg ilyenek, akkor én semmit sem nyerek a dologból, és meg ne haragudj, de nem a sivatagot választanám nyughelyemül. - pillant a nőre bocsánatkérő grimasszal. Az, hogy minden testnyílásodból homok folyik lehet valakinek szexi, és otthonos, de előbb választaná, hogy a rohadó testéből egy fa nőjön ki, vagy gombák sokasága, minthogy valami elbaszott homokozóvödör legyen. Túlságosan is előreszaladt? Lehetséges, de a pánik, hogy múmiává aszódsz már csak ezt hozza ki a wiccából...
- Hm. Akkor majd bemagolunk párat, nehogy megsértsük kőmacskaságát.... - sóhajt lemondóan, mert ugyan a régi varázslás, és hiedelem világ szerves részét képezi az életének, ahhoz túlságosan is új generáció, hogy a telefont ne vigye magával mindenhova. - Nem, oda jön Nazim, így arra nem lesz gondunk, de ki az a....ó! Az asca lány, gondolom... - kíváncsian néz körbe, hátha a neve hallatán megjelenik, mindig is érdeklődve figyelte az ascákat, és mivel a legjobb barátnője is egy ilyen lény, így nem viseltetik irántuk ellenszenvvel, maximum néha némi irigység villan benne,de az kiben nem, ha a másiknak van lehetősége fey szintre emelkedni?
A fey szavai meglepik, és csak pislogva nézi, ahogy Shadi nyomban serénykedni kezd, tétován áll fel, és segít a bútorok elrendezésében, legyen helyük. Bár hogy mire, azt nem meri megkérdezni, olyan unalom, és elszántság tükröződik a férfi arcán. Kíváncsian álldogál az összetolt bútorok mellett, nem kicsit érzi magát haszontalannak, hisz a nő láthatóan otthonosan mozog, tudja mit és hova tegyen, rajzoljon. Ő is így érezné magát, ha a saját mágiájához, a wiccák rítusaihoz kellene nyúlnia, és most először hiányzik neki a közössége. Ők nincsenek ilyen szoros kapcsolatban a két seelievel akik az erejük nagy részét adják, ám minden egyes rituálén, amikor összegyűlnek megjelennek, feltöltve őket fényükkel. Ám az az összhang, amiben most a férfi és a nő dolgozik....irigylésre méltó. Shadiya igazán szerencsés, hogy a fey mellette van.
- Szent galagonya! - kerekedik ki a szeme, és hátrál egészen addig, míg a mögötte lévő fotel háttámlájának ütközik, amiben meg kell kapaszkodjon, hogy ne bucskázzon át rajta mint holmi filmes klisében a szerencsétlen főhős. Hátába villámként hasít a fájdalom, ahogy a mozdulat nyomán a hegtenger megfeszül, de még ez sem tudja rábírni a tekintetét, hogy elszakadjon a két megidézett homokszellemtől. Elnyílt ajkakkal figyeli a ténykedésüket, és most már kezdi sejteni, honnan volt ismerős az illat, az érzés ami a hatalmába kerítette, mikor kezet fogott a feyyel. A kripták illata..... na neeeem! De hát...de hát ő hogy lehet jó? Íriszei a szellemekről a férfira vándorolnak, és őt bámulja most, egészen addig, míg nem figyelmeztetik, tegyen már úgy mint Shadiya. Biztos oda akar lépni? Ha az alvilág urával van dolga...oké, oké csak az egyiptomi alvilágé de.... Most már érti, miért mondta a nő, hogy nem kell attól féljen, hogy a lelkét felzabálják, mert a lény, aki megtenné, kordában van tartva. Ja persze, most már inkább amiatt aggódik, mit és hogyan mer majd szólni, hogy az a póráz meg ne lazuljon.
Hogy a francba nem félsz Shadi?!
Csak egy röpke szemkontaktust vesz fel a nővel, tekintetében ott a felismerés okozta ijedtség, de lábai már viszik a megfelelő helyre, mert a késlekedésért igazán nem szeretne élve eltemetődni, vagy akármit is szokott kiróni büntetésként Anubis. Tényleg, neki hol a sakál feje? Vajon szereti, ha a fülét vakarják?
Koncentrálni, szól a parancs, ő pedig kis híján felröhög. Nyelve hegyén ott a szürreális pimasz kérdés, hogy ugyan mégis mire? Arra, hogy mikor ránt le az alvilágba egy kis homokozóvár építésre, vagy hogy ne hajítsa el neki azt a gömb alakú dísztárgyat amit az egyik bútor tetején látott, és nézze meg visszahozza e? De komolyan...mire is kéne koncentrálnia?
A hátán ugyan már nem áll a szőr az égési varrtenger okán, de azok úgy feszülnek a stressztől, mintha épp kisebbre akarnák szabni rajta a bőrt. Nem mer moccanni, még levegőt is úgy vesz, nehogy felkavarja a port. Apropó por....az ott tényleg kavarogni kezdett?! A testet öltött madárfej láttán kis híján felnyüsszen, maga sem tudja, hogy a komikumtól, vagy az újabb sokktól.
Tökmagot vajon elfogad? Nyugi Ena, feléd jön, el ne lépj! Kibírod! A loch nessi szörny szájszagához képest ő semmiség! Csak ne érjen megint hozzám a tollával! Könyörgöm ne! De....megérezné, ha kihúznám egy tollát? Biztos lehet vele kezdeni valamit.... Á-á-á! Ácsi, sötétség?! Karma irgalmazzon, hol van bennem sötétség?! Mármint...oké, épp meg akartam fosztani egy tollától, de...ugye nem gondolatolvasó?
Megszeppenve pislog a seeliere, aki körbejárja, de nem mert a gomb szemekbe nézni, a kíváncsiság, és az ijedtség kavarog benne, bár utóbbi sokkal inkább Anubis felé irányul, hisz egy madár, pláne ilyen nevetséges fejjel kevésbé kelt riadalmat, bármennyire is vén, és bölcs a kisugárzása, ami szinte megül a mellkasán és fizikálisan mintha nyomná. Ez némileg enyhül, ahogy Shadiya felé lép, kíváncsisága úgy horgad fel, mint szellőt kapott parázs, most, hogy már nem rá irányul a figyelem. A kis közjáték egy egyiptomi szappanoperára emlékezteti, ami miatt az ajkába kell harapjon, fel ne kuncogjon, de mentségére legyen szólva a stresszt elég sajátosan kezeli...leginkább humorral, olyan akasztófással. Általában őt akasztják miatta....

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

- Szerintem, ha elpusztítjuk akkor nem lesz, ami tovább szívja az erődet és az átok megtörik… De mint jelenleg minden ez is csak feltételezés. – válaszoltam Enának. Megértettem, hogy félt, és tényleg a megegyezés lett volna a legbiztosabb, akkor nem kellett volna „ha” és „talán” dolgokkal számolni, aminek akár rossz kimenetele is lehetett. Ám ha megtanultam valamit az elmúlt hónapokban az az volt, hogy bár mindig meg kellett próbálni előbb tárgyalni, az volt a valószínűbb, hogy a szavak kevesek lesznek, és sajnos a nyers erőre kell inkább hagyatkozni. Így történt Cliodhna-val és így volt sajnos Bastettel is. Már nem számítottam rá, hogy Hamarchis-al vagy akár Thot-tal máshogy lenne, csak az nyújtott némi reményt, ami miatt én is ragaszkodtam hozzá, hogy előbb próbáljunk meg beszélni vele, hogy ő még elméletileg a seelie udvarhoz tartozott, és nem akart feltétlenül keresztbe tenni a nagyuramnak.
Ena feltételezésére, hogy Aeryn lenne az ascendant lány bólintottam, és akkor az is el volt intézve, hogy Nazim a helyszínre hozza majd a nyakláncot, ezzel nem volt több gondunk. Már el is kezdtem volna az utazásszervezést, amikor Anubis végül beadta a derekát, és rögtön krétáért küldött. Mármint… Mindketten mondtuk neki, hogy próbáljon meg beszélni Thottal, de azt hittem, hogy majd szépen csöndben a szobájából úgymond „hazatelefonál”, arra nem gondoltam, hogy itt és most idézni kezdünk.
- Máris? Jól van… – igazából csak meglepődtem, nem akartam én megkérdőjelezni semmit, amit mondott – nem is mertem volna, már nem, a legkisebb mértékben sem… Így hát Ena segítségével nekiálltunk helyet csinálni, majd feltekerni a szőnyeget és még el is szaladtam a krétakészletért, amit még Duncan felügyelő vett nekem a banshee-ügynél. Nagy volt a kísértés, hogy egy szép rózsaszín krétát nyomjak Anubis kezébe, csak a vicc kedvéért, de inkább odaadtam neki a teljes készletet, válasszon ő színt. A két kha, akiket megidézett úgy tűnt színvakok lehettek, az egyiük ugyanis egy piros a másikuk meg egy lila krétát vett el, aminek tudtommal semmilyen rituális jelentősége nem volt, csak az ízlésficam.
Enára pillantottam. Igazából meglepett, hogy ijedtséget láttam rajta, de utána belegondoltam, hogy a helyében én is betojtam volna. Annyira megszoktam már Anubis közelségét, a kha-kat, a Duat illatát és a halál erejét, hogy rám már nem volt ilyen hatással, de gondolnom kellett volna rá, hogy másokat ez megrémíthetett. Amikor a szemembe nézett odaléptem mellé, át a vonalakon, amiket a lelkek rajzolta, és egy bíztató mosoly kíséretében megérintettem a vállát.
- Mondtam, hogy nem fogják megenni a lelked. Majd hozzászoksz. – többre azonban nem volt időm, el kellett foglalnunk a helyünket a nekünk kijelölt körökben, és koncentrálni. Igazán én sem tudtam, hogy pontosan mire is kellett volna koncentrálni, így csak elkezdtem összegyűjteni a mágiát a környezetemből… Majd szépen lassan a homok kavarogni kezdett.
Igazából Anubis bármit varázsolt, az mindig homokkal járt. A kha-k homokból alkottak testet maguknak, a fekete homokkal gyógyított és időnként rajzolt, most pedig az idézés is homokkal járt – vagyis később megint porszívózni kellett majd, de ez legyen a legkisebb gondunk. Amikor a negyedik körben végül megjelent egy alak, hátrahőköltem, a gyomrom pedig ugrott egyet. Az embertest madár fejjel groteszk látványt nyújtott, még így is, hogy homokból volt. Nem úgy nézett ki, mint a szobrokon, annál sokkal élethűbb volt, a fekete gombszeme pedig egyenesen rémisztő. Talán még rondább volt, mint Bastet. Nem szerettem, amikor állatfejük volt, úgy még Anubis is elég parán nézett ki, pedig ha én nem bírtam ezt, akkor kíváncsi lettem volna, hogy Ena mit érezhetett. Nem segített az sem, hogy végső soron homokból volt. Ám mindezek mellett egy isten is volt, akinek kijárt a tisztelet így kitárt karokkal hajoltam meg előtte, és lehajtottam a fejemet.
Először a wiccát vette szemügyre, mint valami érdekes kiállítási tárgyat utána engem. A hímsoviniszta disznó. Bár a tények makacs dolgok voltak, Anubisnak tényleg én voltam tudtommal az első női beavatottja, de ő valahogy sosem említette, hogy ennek jelentősége lenne, én pedig elkönyveltem, hogy csak haladt a korral. Nekem manapság már nem kellett hullákat cipelnem, se szétszednem, sem emelgetnem, ameddig körbe-fáslizták őket. Csupán a kérdésére emeltem fel kicsit a fejem és pillantottam a túlméretezett madár-arcba. Ő bizonyára az észt tartotta olyan erénynek, ami miatt kiválasztott valakit, Anubis pedig azt az egyszerű tényt, hogy én nem rettentem meg sem tőle, sem a Duattól, amire azóta sem találtunk magyarázatot. De nem tudtam igazán mit mondani a kérdésére, hogy okos voltam-e. Az igen nagyképűnek hangzott volna, az átlagossal csalódást okoztam volna. Szerencsére a nagyúr megmentett, és félbeszakította a faggatózást. Hallgattam, mert gondoltam a magyarázatot mint egyik isten a másiknak illett megadni, nem nekem, az egyszerű halandónak.

Imhotep Calling

Eternal in the Sands of Time

-----------------:O:-----------------

Éreztem az ismerős félelmet, ami a vadleányból áradt a kha lelkek felbukkanásától. Őszinte, emberi félelem volt, az, ami Shadiya lelkéből hiányzott. Ami azonnal az élet felé terelte őket, és addig hajtotta volna, míg elfelejtheti, mennyire halandó is volt. De erőt vett magát. A bátorság is emberi volt.
Sajnos nem elemezhettem Ena lelkét olyan mértékben, ahogy szerettem volna, ugyanis Toth kifejezetten sok figyelmet követelt magának még úgy is, hogy pusztán egy jelenés volt, ami a homokba rajzolta az alakját. Torz madárfeje puszta nagyzás volt, szerette, ha az emberek békén hagyták, ez pedig szavak nélkül is elérte a kívánt hatást. Általában a porhüvelyei köré is illúziót alkotott, hogy ilyennek lássák, pedig valójában ugyanolyan embernek nézett ki, mint mindannyian.
- Nem beszédesek a követőid. Tetszik. Jó. - mondta, miután végzett a két boszorkány körbejárásával, de egy pillanatra visszafordult Ena felé. - Azt mondtam sötét, boszorka, nem azt, hogy sötétség. A sötét lehet más is. Éjszaka. Csillagfény, tűz körüli árnyékok, vonagló emberalakok a sötétben. A sötét a lombok alatt. Figyelj oda. - jelentette ki. Ena nem mondott semmit, legalább is hangokkal nem, tehát Djehuti valószínűleg szokásához híven tapintatlanul olvasott a fejében. A legfélelmetesebb az volt, hogy ezt mások nem is érezték. Nem úgy tapogatózott, ahogy én, számára csak megjelentek a gondolatok, mint egy könyv, amit elolvashatott. A tudás istenének különös módszerei voltak.
- Imhotep megtalálta a homokot, Djehuti. - szóltam közbe, mielőtt a helyzet elharapódzhatott volna.
Thot madárfeje szögletes mozgással fordult felém.
- A homokot? A homokórát? Amibe az időkörülmény-konvergencia pillanatát zártam?
Bólintottam. Akármit is jelentett, amit Thot mondott, sosem haladtunk volna egyről a kettőre, ha elkezdi magyarázni magát.
- Imhotep. Áh! Alattomos kis... Pf. Imhotep. Kurafi. Tolvaj.
- Néhány tekercs szerint Hórusz Sírjában temette el. Közben ezek a tekercsek megátkozták a boszorkányleányt, az erejét pedig azóta Hor-em-Akhet szívja el.
Thot csőre kétszer összecsapódott, mintha ez a hang kísérte volna a gondolkodását.
- Hmm. Harmachis. Ajándék volt, Hórusz kifejezetten örült neki. Azért idéztél meg, hogy ezt elmondjátok? Vagy mit akarsz, Anpu?
- Szeretném, ha megszüntetnéd az átkot.
- Imhotep átkát? Káh. Minek nézel engem, takarítónak? - Thot tett egy kört a szobában, néha vissza-visszapillantva a két leányra, aztán véletlenszerű tárgyakat véve szemügyre. - Kérd meg őt. Vagy ő nem válaszol? Neki van igaza, nekem se kellett volna.
- Eddig mindenre nemet mondtál, Djehuti. Nem jöttél velem, mikor a coven szólított. Nem jöttél, mikor Shadiya hívott. Elfelejtetted talán, miért hívnak istennek?
Valamilyen bámulatos módon Thot madárszeme képes volt szűkebbé húzódni, amitől kissé komikusan nézett ki.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Azt, hogy a mágia istene talán fél, hogy egy egykori tanítványa átka kifogna rajta.
Minden istennek meg volt a maga gyengepontja. Az enyém az autoritás volt, de pontosan tudtam azt is, mivel lehetett Thot tollait húzogatni. És nem általtam ilyen eszközökhöz folyamodni, végülis épp két hívő szeme függött rajtam.

- Lehet... - bólint, de kétségek gyötrik azzal kapcsolatban, hogy ha elpusztítják, és ő már majdnem odavész a mágiája elszívásába, akkor az vajon visszafordítható lesz? Nem hiú, nem az zavarná, ha megöregedne, vagy ha ráncos lenne. Habár kétségtelen, hogy imádja kihasználni a testi adottságait, hedonista léte találna így is élvezetet...de ha nem lenne mágiája....úgy kéne éljen mint az emberek...brr. Na abba nem akar belegondolni. Nem akarja tovább terhelni ezzel Shadiyát, és a fey nem is hagy nekik sok lehetőséget az őrlődésre, mert szó szerinti értelemben kívánja feltelefonálni az említett seelieket.
Ijedtségét azonban a szellemalakoktól csak némileg oldja a tény, hogy olyan ízlésficammal vagy nemtörődömséggel rendelkeznek, mint egy első bálozó suhanc, aki kitúrta a legelőnytelenebb darabokat az apja szekrényéből, mert az tűnt menőnek. De komolyan, kockásat a csíkossal? Pfú....
- Hát, ha lehet választani inkább nem. - szabadkozik egy gyenge mosollyal, hisz az ő hitvilágukban is részesül a halál, jelen van nap mint nap, ám ez a hideg homokos sivárság, amit Anubis képvisel távol áll tőle, és igen is megrémiszti. Az ő temetőik az erdő mélyén vannak, a fák gyökerei hálásan és óvón burkolják be a halottaik testét, mondhatni a természet visszaveszi azt, amit oly bőkezűen ajándékoz meg terméseivel amíg él.... Táplálja őket, hogy aztán ők táplálhassák a buja zöldet. Sahdiya nyilván látja a hitének és az övéi végzetének a szépségét, és Ena hálás neki, hogy nyugtatja, érintése jóleső meleggel tölti el, már nyugodtabban áll a neki szánt körbe. Gondolatai még akkor is kuszán, feszülten kavarognak, amikor a sok álldogálás, és homok meghozza a kívánt választ, és a madáralak testet ölt. Tiltakozna a követői szónál, de agya kivételesen a bölcs megoldást választja, és lakatot tesz a szájára, csupán némi szemforgatással kommentálja a nyilvánvaló tényt, hogy a madár nem kissé egoista. Hozzá képest Cernunnos és Brigit úgy viselkedik, mint a rocksztárok a rajongóikkal, közéjük mennek, meghallgatják őket....és mint a grupikkal, tisztességesen össze is fekszenek velük de.... ez a vakbuzgó arrogáns ideológia, meg a formalitások....idegenek számára. Bár ilyen téren Anubis klasszisokkal kötetlenebbnek és klasszabb arcnak tűnik, felé irányuló félelme máris csökken. Ellenben ahogy a gombszemű okostojás szavaitól leveri a víz, és megdermedve mered rá, elfelejtve, hogy egy ilyesféle istenségnek lehet nem illene a szemébe néznie. Állkapcsa feszül, elnyom magában egy fintort, és összepréselt ajkai közül nem ereszti azt, ami a nyelvére tódul, pedig lenne ott sok minden. Szidalom, hogy a pofátlanság legteteje olvasni mások gondolataiban, és a tolakodó jelemét legyen jó és tegye oda, ahová nem süt a Nap és húzzon vissza sodokut fejteni a vackába ahonnét kirángatták, gúny, mert aki ennyire okosnak vallja magát, az fogalmazhatna egyértelműbben is, hisz a jelentéktelen halandók, mint Ena már csak természetüknél fogva is hajlamosak félreérteni a magasröptű faszságokat, és még több kérdés, mi mindent látna még.....?
De a figyelem ismét Anubisra terelődik, a wicca pedig mély lélegzetet véve keresi Shadiya tekintetét, próbálva lekommunikálni, hogy minden tisztelet az övé, amiért mindezt némán tűri, pedig a hímsoviniszta dumát nem ütötte ki a nyeregből a kérdés, okosnak gondolja e a Holtak Őre a boszorkányt.
Homok...igen, emiatt idézték meg, kíváncsian hallgatja a beszélgetést, ami nem tűnik magasabb röptűnek, mint mikor két testvér veszekedik... Booomm, ezaz Anubis, koppints arra a bazi nagy csőrére! Gondolatai úgy robbannak fel a frappáns szavakra, hogy szája szeglete is mosolyra kunkorodik, s ha nem lenne benne ennyi stressz, és maradék félelem, no meg nem két bazi nagy hatalmú entitásról lenne épp szó...biztos összecsapná a tenyerét és elkurjantaná magát, hogy Thot bizony megkapta.... Így azonban visszafojtott kuncogástól csillogó szemekkel mered Shadiyára, mint az osztályban összenéző huncut barátnők, amikor egy jó viccet akarnak megosztani egymással, de távol ülnek....

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

Úgy tűnt nem csak Anubisnak volt szokása mások elméjét olvasni a megkérdezésük nélkül. Eleinte rendkívül zavaró volt, idővel valamennyire hozzászoktam, bár ahhoz, hogy minden mellette töltött percben reguláznom kellett a gondolataimat és az érzéseimet, nem lehetett hozzászokni egyáltalán. Sokszor, ha nem sikerült, csak reménykedni mertem, hogy éppen nem figyelt, de ha mégis, akkor sem szokta megemlíteni. Thot nem volt ennyire tapintatos, ő hangot is adott annak, ha valami nem tetszett neki abban, amit Ena csak gondolt. Legalábbis így kellett lennie, ugyanis fogalmam sem volt, mégis mire reagált. Talán a lánynak nem tetszett, amit a madár első körben a sötétségről mondott. De nézzük a jó oldalát, legalább magyarázott. A legtöbb istennek az volt a stratégiája, hogy egyáltalán szóba se állt velünk, annál ez egy fokkal jobb volt.
Ez után Anubis a lényegre tért. Jó volt tudni legalább, hogy Thotnak nem tetszett, hogy Imhotepnél volt a homok, sem azt, hogy hozzákötötte az átkot Hamarchis-hoz. Még ha nem is sietett rögtön a segítségünkre, a rosszallása még az előnyünkre válhatott. Én mondjuk nem mertem volna így a képébe vágni sem azt, hogy talán félt, sem pedig emlékeztetni nem merte volna őt egyetlen ember sem, hogy oka volt, amiért istennek hívták, és a hit nem feltétlenül járt ingyen. Tenni kellett azért, hogy mi, egyszerű földi halanók emlékezzünk a nagyságra.
- Azért téged szólítottunk Thot nagyúr, mert úgy gondoltuk nálad jobban senki sem ismeri sem Hamarchist, sem a Homokot. Imhotep hozzád képest semmi, még az őseim sem imádkoztak hozzá soha, ellenben téged nagy becsben tartunk, és tartottam tőle, hogy talán rossz néven vennéd, ha helyetted próbálnánk meg elbánni valakivel, aki egykor hozzád tartozott. – szólaltam meg óvatosan. Kicsit ráerősítettem arra, amit Anubis mondott, ugyanakkor csempésztem bele annyi alázatot, ami meglágyíthatja kicsit a szívét. Már ha volt neki olyanja, amiben azért nem voltam biztos.
Ez után viszont ismét lehajtottam a fejem. Belegondolva, talán jobb lett volna, ha meg sem szólalok… Legutóbb is nagyon rosszul sült el, bár most eszembe sem jutott a telefonom után nyúlni.

Imhotep Calling

Eternal in the Sands of Time

-----------------:O:-----------------

Toth láthatóan összezavarodott a kétfelől érkező, de egyező irányba húzó érveléstől. Shadiya tökéletesen csatlakozott a táncba - bár tőle nem vártam mást -, hízelgéssel egészítve ki a felőlem érkező kihívást, amit a tudás istene nem tudott megfelelően kezelni. Sosem boldogult túl jól az érzelmekkel, a sajátjai kifejezetten könnyen billentették ki a megszállott magabiztosságból, amiben általában lebegett.
- Neked aztán van bőr a képeden, Anpu. - fordult felém, aztán Shadiyát vette szemügyre. - Mégis csak okos vagy, papnő. És fondorlatos. Anpu biztosan imád ezért.
Thot körbejárkált, nagyon magasztosan sugározva a bosszúságát, aztán újabbat csettintett a csőrével és megállt Ena előtt, ide-oda rántva madárfejét.
- Bumfordi. Áh, ez egész ügyes, de... Káh. Ezt egy ötéves gyerek is csinálhatta volna, mégis hogy gondolta... Ez az átok konkrétan sértés.
Thot homokteste megmerevedett, a körvonala elfolyósodott, mintha valaki vízbe mártott volna egy frissen festett szobrot. A transz alig fél percig tartott, utána a homok megint összeállt. Thot pedig egyszerre volt elégedett és végtelenül bosszús.
- Tessék, boszorka. Leradíroztam rólad azt a firkálmányt, amit Imhotep átoknak nevezett. De ezek után elvárom, hogy kapjak egy tisztességes imát. És papnő... - fordult Shadiya felé. - Mondd meg a társaidnak, főképp Hatemnek*, hogy a következő teliholdat a saját ünnepemnek akarom. Senki másnak. Se Konshunak, se Nutnak, senkinek. És Anpu... Az idézőköröd csúnya.
Ezzel az utolsó sértéssel Thot homokteste szétomlott, ő pedig visszahúzódott a saját kis birodalmába a Fátyol mögött. Sosem jártam ott, mert fénylő holdkőből volt az egész torony, és bántott a világossága, de ő valamiért szerette. De már azt hiszem megbeszéltük, hogy Thot kifejezetten furcsa volt.
A távozása után csak aprót sóhajtottam, aztán végignéztem a krétarajzon és a két leányra pillantottam. - Tényleg csúnya?
Lényegtelen apróság volt, de valamelyest mégis csak zavart. Thot kifejezetten gonosz is tudott lenni, ha akart. Viszont ezek alapján a legégetőbb kérdést megoldottuk, már csak el kellett utaznunk a déli kontinens egy távoli szegletébe, megegyeznünk egy birodalmak elpusztítására tervezett ősi lénnyel és megszereznünk egy legendákba veszett ereklyét. Átlagos hétköznap volt.
- Hogy érzed magad, Ena?

*Az egyik beavatottja az egyiptomi covenben

Csendesen figyel csupán, mert vannak azok a pillanatok, amikor a wicca is belátja, hogy most nincs itt az ideje a középpontba lépésnek, bőven elég neki az Átok, ami így is oda emeli. De hé! Ha nincs ez a szar, akkor Shdiával sem ismerkedik meg ennyire, és ugyan alig egy fél napos ez a dolog, mégis rengeteget tanult már tőle a kultúrájáról, az ő covene hitvilágáról, és Anubisról. Aki a fura madár mellett már nem is annyira félelmetes, bár még így sem dobná el neki azt a gömb dísztárgyat, bátorsága még nem tért ennyire vissza, vakmerőnek...meg néha nem is annyira vakmerő.
Egy elismerő grimaszt vágna a papnő szavaira ám még időben eszmél, épp csak egy arcrándulás árulja el, mire készült, mert meg kell hagyni hízelegni azt tud! Jómaga sosem volt a szavak boszorkánya, maximum ha alkudni kellett, jórészt a szerencsére bízta magát, és a leleményességére, de ilyen nagy hatalmú feyek társaságát még sosem élvezte, így a közöttük való mozgást most tanulja. Pillantása ide-oda vándorol a beszélgetés alatt hármuk közt, s mindaddig észre sem veszi, hogy kezdett ellazulni, mígnem újra előtte áll Thot, és őt méregeti. A bumfordi állításra izmai ismét görcsbe állnak, hiszen fogalma sincs mi olyan gondolat futhatott át az agyán önkéntelenül, aminek ez a lekicsinylő szidalom a hozadéka. Komolyan csak egy csőrét csattogtató kakadu kell, és a gondosan építgetett kis önérzete kártyavárként hullik alá.
Ám ekkor nem csak a madár válik folyóssá, a teste is mintha ugyan azon a frekvencián lenne bizarrul követi. Ám csak belül, tekintetébe csak egy kis riadalom ül ki, és az érzéstől, ami olyan mintha valami óriási halász turkálna a folyóban, felkavarva az iszapot minden kis szőrszála az égnek áll. Nem fáj, így nem kiáltozik, és még csak ki sem billen az egyensúlyából, ám mikor mintha hálóval halásznának ki belőle valamit végigborzong, és összeszorítja a szemeit, majd szusszanva könnyebbül meg az érzés elmúltával.
- Hálásan köszönöm, úgy lesz! - automatikusan jönnek a szavak a szájára, ahogy a meghajlás is, igazából csak miután egy odapattintott sértéssel semmivé foszlik érzi csak igazán a szabadságot, és azt, tényleg ennyire könnyű volt! Nem aszott múmiává, nem vált halandó emberré, és már nem zsibbadnak a tagjai! Még a köhögés sem olyan nehéz, ami Thot után maradt még kavargó homokszemcsék okoznak. Teste sokkal könnyebb, a benne élő mágia pedig mintha újra vidámabban zsongana, bár jócskán megcsappanva, koránt sincs lemerülőben az az akksi.
- Öhm...háta színválaszték nem az igazi....de ezen kívül szerintem szép és szabályos. - pillant végig a körülöttük húzódó vonalakon, amit a homok már itt-ott befedett. - Bár az általatok használt idézőkörökhöz nem értek. - pillant Shadiyára, hülyeséget nem akar mondani, mert ott van benne a tartás, hogy ha az Átok most már nem is teszi koporsóba, Anubis még megteheti. Lábával már-már kényszeres módon söpör össze egy kis homokot kupacba, nem mintha rendmániás lenne, vagy a kosz miatt ágálna ennyire, de olyan megkönnyebbülés van a tagjaiban, hogy muszáj mozognia, és az mégsem járja ugye, hogy ujjongva ugrabugráljon, mint azt egyébként egyedül tenné örömében. Lehet, hogy a Halál szele, ami a férfiból árad, lehet a két komolyabb lélek, ami a szobában van horgonyozza kicsit a földhöz, de valahogy úgy érzi,a gyerekes örömködés nos...gyerekes lenne.
A kérdésre azonban beharapja az ajkát,és érzi, hogy nő benne a kitörni akaró feszültség. Komolyan, a fenyőbe is, épp túlélt egy rohadt para Átkot! Ne már, hogy ennyi ne adasson meg neki! Változékony lenne? Kicsit. Érdekli? Nem! A galagonya rúgja meg, akkor sem bírja ki...
- Jól! Sőt, egyenesen királyul! - rikkantja a kezeit a magasba emelve boldogan felugorva. Komolyan mint egy ötéves...de eddig észre sem vette magán, mennyire is feszült, és nyomott lett. - Az erőm valamennyire megcsappant, de bőven a fele százalék felett van! - vigyorog, és azt a vigyort le se lehetne törölni az arcáról, ha nem riasztaná még mindig a tény, hogy egy sakálfejű istent felbosszanthat, a nyakába vetné magát hálálkodva, így viszont az egyetlen lehetséges áldozat felé szökken, és hevesen megöleli, s ez nem más mint a másik boszorkány. - Nagyon nagyon nagyon köszönöm! - hadarja hálásan, és egy jó alapos szorongatás után eleresztve nyom egy puszit az arcára, majd némiképp kimértebben, és kevésbé hevesen Anubis felé fordul.- Az életemmel tartozom, és igyekezni fogok leróni a tartozásom. Hálásan köszönöm! - hajol meg, cseppet sem olyan kecsesen, mint a papnő tenné, hisz ezt a fajta meghunyászkodást nem kellett soha gyakorolja a saját istenei felé, de épp eleget hízelgett már élete során, hogy ne legyen rá panasz, pláne, mert szívből jön.
- Akkor, nézzünk járatot, és induljunk? - egyenesedik fel, és a nőre pillant élénken. Most,már sokkal tettre készebbnek érzi magát az úttal kapcsolatban.

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű lesz belehúzni Thot-ot, hogy megcsinálja, amit akartunk tőle, de ezek szerint valóban elég volt adni neki egy kis kihívást, némi hízelgést az egójának, és már meg is voltunk. Az utolsó kijelentésre, miszerint Anpu imádna kicsit zavarba jöttem, és hebegve álltam egyik lábamról a másikra, de szerencsére akkorra a madár már tovább rebbent Enához, hogy megszüntesse az átkot. Ami neki bumfordinak és sértésnek tűnt, az ugyan nekünk már túlmutatott a képességeinken, nade neki biztos mások voltak a standardjai. Amikor újra felém fordult én ismét meghajoltam előtte.
- Úgy lesz, nagyuram, még ma értesítem őket.
Végülis nem volt olyan nagy kívánság, és hogyha a coven megtudta, hogy rá tudtuk venni Thotot, egy istent hogy egyáltalán bármiben a segítségünkre legyen, az egy olyan eredmény volt, amit ők hónapokig tartó idézéssel sem voltak képesek elérni. A hálaünnep volt a minimum, hátha legközelebb már esetleg készségesebben fog jönni.
Az istenség ezután eltűnt, visszament a fátyol mögé, még ott hagyott ugyan egy fricskát, de ahogy mi gyakorlatilag belezsaroltuk a segítésbe, ez volt a legkevesebb. Nem is vártam, hogy ne próbáljon visszavágni valahogy. Anubis ijedtsége, hogy esetleg csúnya az idézőköre szívfájdítóan aranyos volt, főleg hogy bizonyára Thot is tudott a halálisten rendmániájáról. Nem csak a ház tisztasága volt kardinális kérdés az életünkben, hanem hogy minden rendben álljon, még az sem volt mindegy milyen sorrendben voltak a könyvek a polcon, és ha a szőnyeg nem állt párhuzamosan a fallal, biztos lehettem benne, hogy néhány kóbor lélek azonnal megjelent, hogy megigazítsák.
- A konvenciók szerint a piros szín nem illik össze a lilával, Thot bizonyára erre gondolt, de egyébként semmi baj az idézőkörrel. A kör tökéletesen kerek, a vonalak állása nem teszi tönkre a szoba harmóniáját. Nincs miért aggódnod. De úgyis mindjárt megyek és felmosom. – mosolyogtam rá halványan Anubisra. De most inkább az volt az érdekes Ena hogy volt, egy ilyen átok rendkívül kimerítő tudott lenni.
Látszott, hogy a lány alig bírt uralkodni a lelkesedésén és majd kibújt a bőréből örömében. Amikor odaszaladt, hogy megöleljen egy pillanatra megmerevedtem, az ilyesmi nálunk ennyire nyíltan nem volt szokás, de alig egy másodperc tétovázás után végső soron megkönnyebbülve öleltem vissza.
- Szívesen. Örülök, hogy ez ennyire könnyen ment. – tartottam tőle, hogy a történet folytatása már nem lesz ennyire könnyű. Még mindig terítéken volt, hogy elmenjünk a homokért, így is, hogy az átkot már nem kellett megszüntetni. Az csupán egy kellemetlenség volt ahhoz képest, hogy elszakadt a Fátyol, és hogy esélyünk volt megtudni, hogyan is történt. Ena kérdése is erre irányult. Igazából így már semmi oka nem volt ténylegesen velünk jönni a kalandvágyon kívül, de tekintve hogyan jutott hozzá a dobozhoz és a tekercsekhez, úgy tűnt ez bőven elég motiváció volt neki. Nekünk pedig bármilyen segítség jól jöhetett, ez volt az első elvünk amikor Írországba jöttünk, hogy annyi szövetségest találjunk, amennyit csak tudtunk. Egy halálos átok levétele egy wiccáról elég jó alapja volt egy szövetségnek.
- Igen, bár nem valószínű, hogy minden nap megy oda repülőgép, de foglalhatunk jegyet a legközelebbire, azalatt bőven találok szállást is, és mehetünk is a homokért. Aztán a többi majd kiderül, ha ott vagyunk.
El is kezdtem bepötyögni a két város nevét a telefonomba. Csak olyat találtam, aminél át kellett szállni egyiknél Londonban, a másiknál Párizsban*, de hát ez volt a legkevesebb. Hajóval vagy kocsival az út hetekig is eltarthatott volna.

*ezt csak kitaláltam

Imhotep Calling

Eternal in the Sands of Time

-----------------:O:-----------------

A színek. Sosem gondoltam volna, hogy a színek teszik tönkre egy általam alkotott dolog esztétikáját, de úgy tűnt sürgősen fejlesztenem kellett a szépérzékemet ezen a téren.
- Felajánlanám, hogy a kha lelkek megoldják a takarítást, de azt hiszem az csak lecserélné a krétaport homokra. - feleltem Shadiyanak némi bocsánatkérő éllel a hangomban. Valamit határozottan tennem kellett volna a rengeteg itt maradó homokkal, de még nem jöttem rá, hogyan takaríthattak össze a lelkek maguk után. - Köszönöm.
Szerencsére a kör vélt vagy valós csúnyasága semmit nem vett el a sikerességünk fényéből. A vadleány Enát már nem sújtotta Imhotep átka, pusztán Thot figyelme, ami - valljuk be - alig némiképp volt csak kedvezőbb állapot.
- Javasolnám, hogy tényleg ne felejts el egy röpke imát, amennyiben a saját isteneid engedik. Thot elég nehezen felejt és sokáig akad fenn dolgokon. - szóltam közbe, kissé megsavanyítva az örömködést. Egyébként is korai volt még ünnepelni, hiszen a feladat még előttünk ált, pusztán egy nehezítéstől szabadultunk meg.
- Ha gondolod, maradhatsz nálunk egy ideig, van még pár üres szoba. De egyébként igazatok van, mindkettőtöknek. Csak annyit késlekedjünk, amennyit muszáj. Nem akarnám, hogy valaki más csapjon le egy ilyen hatalmas kincsre, mint az Idő Homokja. Tehát... vár ránk Hórusz Sírja, a Szahara Szeme, és egy legyőzhetetlennek hitt őrző.
Ahogy az emberek mondták manapság... Átlagos kedd.