Puhán koppan a bögre a pulton, Ena pedig sóhajtva nyújtózkodik az ég felé, ugyan már nyitva a bolt, de nem viszi túlzásba a kapkodást, a mai esős nap úgy sejti úgy is csak délutàn fogja becsalogatni az átlag turistát, aki pedig nem átlag 90% rendelésért jön, és…finoman szólva nem reggeli manó. Mèg a jó boszorkányoknak, ascáknak sőt még a francos R.I.P.D.-nek is megvan az a jó tulajdonsàga, hogy ha nem muszáj a délelőttöt meghagyják a regenerálódás idejének, az unseeliekről és a warlockokról nem is beszélve. Mert Ena a karma lapjain ott keres kiskaput, ahol nem szégyell, így az, hogy alapanyagokat juttat mindkét oldalra eddig nem járt semmi szankcióval. Így a földön heverő fa dobozhoz lép, és a rajta pihenő pajszert felkapva lefeszelegeti a tetejèt. A hátán lévő égési sérülések húzódnak, de hát a kincskeresés áldozatokkal jár, ès a szent olaj amiből nagyvonalúan menekített ki, mielőtt a Színes kanyonban lèvő csempészbarlang ráomlott, nos…nagyon gyúlékony. S a rendes leégése kenőcsökkel nagyon hamar helyrejött – jó tanács, vörös hajjal fehér bőrrel ne menekülj topban a sivatagban -, de amit az olaj okozott eddig semmi varázslat nem tüntette el. Legalább már nem úgy néz ki mint egy frissen szalajtott szöttyögős oszló Freddy Krueger. Most inkább a mutáció utáni Wade Wilson…. Sok sok varral.
A láda teteje nagy puffanással és némi porfelhővel esik a földre engedve a gyengéd wicca erőszaknak, Ena pedig utàna ejti a feszítővasat is, lelkes kisgyerekként térdelve le a zsákmány mellé, és a forgács közé túrva emeli ki az első szerzeményèt, történetesen az egyiptomi edényt amiben az olaj van. Óvatosan helyezi a padlóra, nem mintha így árthatna neki, de az edény sérülékeny, és a felmosóvízzel a csatornába önteni elég szomorú dolog lenne. A háttérben zajt hall a konyhából, szekrényajtó csapódik majd nagy fémes koppanással esik le az egyik tároló doboza. -Kifelé a konyhámból mocskok, megmondtam hogy nincs több cukorkapapírom! – fújtat de ajkai mosolyra görbülnek, mert más szerint a pixiek veszélyes lények – ezzel nem áll vitába-, de egyben roppant szórakoztatóak is ha a wicca lánya jóban van velük. Persze pofátlanok, a legutóbb a hajánál fogva húzták ki az ágyból és majdnem leharapták az ujját, amikor el próbálta hessegetni őket, csak mert a heti kenőpénzt -esetükben húst – nem szolgáltatta be még az államnak, vagyis a kaptárnak. Szárnysusogás jelzi, hogy az elégedetlen kis Csingilingek a vendégtérbe jöttek háborogni, a háromból az egyik Ena elé száll és morcos kis arcával mered rá. – Figyu, ezt kipakolom, és elszaladok nektek valami csillámos cuccért jó? – szavaival szinte egy időben a másik kettő örömmel veri le a polcról az egyik üveget, ami ripityára törve landol a padlón, belőle a por pattogó szikrákkal száll fel, amik szerencsére nem gyújtanak fel semmit, hisz a főnix hamu nem öngyulladó de igen látványos ha kiömlik. – Héj! Fejezzétek be, különben légycsapóval jövök vissza a boltból! – emeli botor módon az ujját fenyegetően fel, mire a közelebbi kis sátánlepke akkorát harap belé, hogy csillagokat lát, ösztönösen rántja el a kezét ès rázogatva próbál szabadulni a nem kívánt kolonctól, de a társai sem restek a kis szemétnek cselekedni, és körülötte dongva tépik és harapják ahol érik. – Jójójójó! – csettint az ujjával és a turistáknak berendezett bolt villan fel körülöttük, mindenfelé csillogó szélcsengőkkel, gyertyákkal, füstölőkkel. – Válasszatok és húzzatok vissza a helyetekre! – vinnyogja, már a vérző ujját babusgatva, és végignézi ahogy a hármas leakaszt majd hátrarepül egy kristály szélcsengővel. – Pff…. Akaratos kis…. – mély sóhajjal engedi el a történteket, és újabb csettintésére ismét a láda, valamint a boszorkánybolt elevenedik meg előtte. Lenyalva a vért az ujjáról nem különösebben törődik az apró vágásokkal amiket okoztak neki a kis szörnyek, a dobozon függ már a pillantása amit kiemel, hieroglifák és kis festmények díszítik, alig fér el a kezében, olyan 40x40 centis lehet, és elég nehèz, tekintve hogy igen régi darab. Óvatosan áll fel, és a pulthoz érve a bögréje mellé teszi a dobozt, és újabbat kortyolva a kávéból tanulmányozza a jeleket. Hogy kis szék meg darumadár azt ki tudja olvasni de a jelentésük? Homályos. Ugyan több nyelven beszél, és az ősi nyelvekből is tanulmányozott már párat, de az egyiptomi kiesett eddig a szórásból. Végül elszánt arccal sétál végig a bolton, kap le egy-egy hozzávalót a polcokról, a konyhából átlépdesve a később feltakarítandó káoszon szerez egy mozsarat és némi baziliszkuszkönnyet üvegcsében, majd visszatérve a dobozhoz összekever egy koktélt, ami eddig minden zárat segített neki feltörni ami mágikus végelemmel van ellátva. Egy kis holdfénynél megáldott hárpiatollas ecsettel bekeni az illesztéseket.
És az eredmény? Semmi. A nagy büdös semmi.
-Francba már…. – dobja az ecsetet vissza a mocsárba, és ujját óvatosan végighúzza a széleken, hátha mégis hatott a varázslat, csak kevésbé látványosan, mint eddig tette. Nem mintha nem érezte volna, ha a mágiája hatásosan villant volna fel… Épp feladná, mikor az egyik kiszögellés felsérti az ujján a pixieharapás okozta sebet, ideje sincs elhúzni a kezét, a mágia felizzik, de nem ismerős, nem a sajátja…. A levegő forró és száraz lesz, akár a sivatag, amelyen át nemrég menekült, a bolt megtelik kavargó porral, minek az illata a tömjénre a frissen őrölt datolyavirágra, agyagra és enyhe pergamen illatára, valamint a napon aszalódó állati bőrre emlékeztet. Az érzés pedig fájdalmas, mintha a doboz a beszívódó vérével mást is rabolna tőle, de képtelen lenne meghatározni mit. Behatárolhatatlan idő múltán képes csak elengedni a tárgyat, és enyhén reszketve mered a kattanó oldalára, ami kicseszett ijesztő drámaisággal nyílik ki, és a pult szilárdsága nyomán mikor eldől, össze is törik. – Remek, hát mostmár nem kell elolvasnom ami rajta van… - dünnyögi bosszúsan, és kalapáló szívvel tisztes távolságból hajol le bekukkantani a belsejébe. Ezek után azon se lepődne meg ha a Múmia c. film után szabadon skorpiók vagy szkarabeuszok rajzanának elő belőle és ennék le az arcát. Legalább a helyiségben termett enyhe réteg sivatagi por fel tudná szívni a kisfröccsenő nedveit megkönnyítve a helyszínelők munkáját. Bár a pixiek előbb zabálnák csontig vagy még tovább. Ám szerencsére nem ugrik elő semmi, csak tekercseket lát egymásra pakolva.
Pár óra múltán már a pult mögött ül, a por nagy részét feltakarította, a maradék zsákmányt – orvoslási eszközök, fennmaradt egész és sérült de nem üres gyógyszeres fiolák, néhány papírusz és pergamen- pedig kipakolta a polcokra vagy betette a raktárba, így teljes figyelmével a doboznak és a tekercseknek szenteli. Ami annyit tesz, hogy már begyógyított ujjakkal markolja a bögréjét amiben újabb kávé gőzölög. Függő lenne? Alig. És hiába kíváncsi, képtelen rávenni magát, hogy a bámuláson kívül cselekedjen és kiemelje a tartalmat. Az ujja még mindig kellemetlenül bizsereg, és erezhetően gyengébb is fizikailag az egész teste. Talán a kávètól jobb lesz. Talán….
Merengéséből a bejárati ajtó csilingelése szakítja ki, és megérezvén a másik energiáit csettintésére a boszorkány a természetfelettieknek szánt boltba lép, nem pedig az átlag mugliknak szántba.
-Szép napot! Segíthetek valamiben? – mosolyodik el kedvesen, de a szokásos élénksége a koffein ellenére sincs meg. Ez pedig nem az ismeretlen nő miatt van, akinek egzotikus megjelenése határozottan magára vonja a wicca figyelmét.

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

Még egyszer utoljára ellenőriztem a telefonom képernyőjén, hogy jó helyen voltam-e, de egyértelműen ez volt az a cím, amit Selim megadott. Egy bolt, ami az emberek számára közönséges ezoterikus boltnak tűnik, ám a boszorkányok számára értékes ellátóhellyé alakul. Ha nem is volt információjuk arról, amit valójában kerestem, mindenképp megérte bevásárolni legalább egy alapkészletet, illetve mindent, ami ahhoz kellett, hogy megépítsem a szentélyt a régi isteneknek, ahogyan Anubis kérte tőlem. Attól még, hogy ő eljött nem adhattuk fel, hogy minden nap kétszer hívjuk a többieket is, hátha meghallanak, illetve idővel annyira elegük lesz a folyamatos szólongatásból, hogy el is jönnek.
A fő feladat persze nem változott. Ki kellett deríteni pontosan hogyan szakadt el a Fátyol, hogy vissza tudjuk fordítani a folyamatot, ehhez pedig bele kellett nézni a múltba, vissza kellett mennünk a pillanathoz, amikor ez megtörtént, és megfigyelni minden részletet. Ha a tudás megvolt, az erő, ami a feladat végrehajtásához kellett továbbra is kérdéses maradt, de lépésekben kellett haladnunk.
Eltettem a telefonomat, és nagy levegőt vettem, mielőtt beléptem volna a boltba. Ügyes varázslat volt, mert bárhogy is működjön, tudta, hogy nekem az üzlet melyik arcát kellett mutassa. Éppencsak végigfuttattam a szemem a berendezésen és a rengeteg féle árun, mielőtt a tekintetem megállapodott a pult mögött levő vörös hajú lányon.
- Üdvözlöm. Ami azt illeti igen. – néztem körül újra a boltban. Talán egyszerűbb lesz, ha csak összeszedem miket akartam, és ő majd odahozza nekem, mintha magamtól kezdenék el kutakodni. - Szükségem lenne egy teljes alapkészletre. Emellett legalább tíz csomag füstölőre és fél kiló tömjénre, egy csomag mirhára, és van esetleg egyiptomi balzsamjuk és szentelt olajuk? – kezdetnek. Ha a speciális holmik nem voltak helyben, azokat tudtam kérni otthonról, csak sokkal több idő és pénz volt a szállítás, mintha megkaptam volna helyben. Körbenéztem, hátha eszembe jut még valami, ám ekkor észrevettem a pulton lévő dobozt. Na az viszont tényleg egyiptomi volt. Kicsit több idő kellett volna, hogy kibogarásszam a hieroglifákat, így kapásból csak néhány kifejezést ismertem fel, de az egyértelmű volt, hogy mágikus tárgy volt, és a tartalma is bizonyára érdekes lehetett. És ahogy Anubis mondta, minden segítség jól jöhetett. Szó szerint bármilyen.
Persze mint egyiptológus, eszembe jutott a roppant méreteket öltő műkincs-csempészet is, országunk kirablása, ami első sorban az angolok és Napóleon számlájára volt írható. Ennek a holminak is a sivatagban lett volna a helye, bár én is és az egész coven úgy gondolta, hogy a nem mágikus műtárgyaknak tényleg a múzeumban van a helye, ám ami még használható, azt használni is kellett, nem pedig elpazarolni.
- Ó, és ezt a vérdobozt is megvenném a teljes tartalmával együtt. Vannak ezen kívül más papíruszai is? – néztem fel a lányra. Az fel sem merült, hogy ne lenne eladó, hiszen egy boltba voltunk, a kellő összegért minden eladó volt, én pedig nem sajnáltam volna az ilyen különlegességekre egyetlen eurocentet sem. A tervbe, vagy hogy milyen konkrétumok érdekeltek még egyelőre nem akartam beavatni. Selim mondta, hogy a bolt a wiccáké, akik a különös törvényeik és rendszerük miatt a jók oldalán álltak mindig, már csak a saját érdekükben is, de nem tudtam, hogy mennyire bízhattunk meg bárkiben. Nem mintha Anubis nagyúr egy percig is titkolózott volna bárki előtt, ami a szándékait illette, még Bastettel és a felemelkedett szolgájával így nyílt lapokkal játszott, de azért én próbáltam óvatos lenni.

Örömmel veszi, hogy van aki kirángatja a néma merengésből, amibe most burkolózott, és a vásárló miatt kénytelen lesz lerázni magáról a fáradtságot, és kimerültséget ami rátört. Rendszerint majd' kicsattan az energiától, s csak akkor szokott ilyen falhoz vert vizes zokni szintet megütni,amikor az ereje fogyóban van, de jelenleg erről még szó sincs, bár mintha azzal sem lenne teljesen rendben minden, de talán a fizikai fáradtság miatt. Vagy a nő után lehet be kéne zárnia, és elvonulni kicsit az erdőbe, hátha jobban lesz? Ah, ahhoz túl sok mára a megrendelés....
- Az alapkészlet balra a harmadik polcon összeszedhető, válogass csak ami épp kedvedre van. - int a bögrével az említett polc felé, miközben kissé merev mozdulatokkal a háta végett feláll, és a pulton hagyva egy utolsó korty után a bögrét a jobb oldalon lévő polcokhoz sétál. - Milyen füstölőt szeretnél? Fehér zsálya, levendula, fekete üröm, örménygyökér, kőrismag? - vesz egy kis fonott kosarat, amibe ha válaszol a nő, bele tudja tenni azt amit kér, segítve neki összeszedni a holmikat. Általában nem az a lusta fajta eladó, aki megmutogatja unott arccal, hogy mi hol van, sőt, ha valamit nem odaillőnek talál javasolni is szokott alternatívát, vagy ha anyag-árban van jobb ötlete, azt sem rest megosztani a vevőkkel. Senki sem szeretné, hogy egy-egy varázslat, bájital, vagy bármi balul süljön el, pláne nem Ena. A lelkiismerete még csak-csak elviselné, hisz ő a legjobb tudása szerint segít, az, hogy valaki nem fogadja meg már nem az ő terhe de az üzletnek árt, ha sorra balfék boszorkányok, kuruzslók és sámánok sülnek fel a nála vett alapanyagokkal.
Egy másik polcról lekapja a mirhát és az egy csomag helyett kettőt, hisz ekkora rendelés esetén, nehogy ne legyen ajándék – plána, hogy számára még ismeretlen a hölgy, és a kuncsaftokat illik bevonzani -, és könnyedén beleejti a kosárba, majd intve a tömjénes üvegnek maga után lebegtetve – lévén nagyon fent is van, és nagyon nehéz is – a pultra levitálja, és visszatérve mögé nekiáll kimérni a kívánt adagot egy befőttesüvegbe.
- Balzsam csak egy tégellyel van, sajnos azt nem sikerült szereznem egy ideje, de olaj van, mennyit szeretnél? - néz fel, miközben lezárja az üveget, és intésére visszalebeg a nagyobbik a polcra. A vérdoboz szóra végigfut a hátán a hideg, és a mellette heverő dobozra pillant. - Nos, még nem döntöttem el, hogy eladó e vagy sem.... - felel őszintén, és a nőre pillant. - Orvosi tekercseim vannak, azok egészen újak, de ennek a tartalmát még nem sikerült megnéznem. - mintha a tárgyról valóbeszéd is hideget vonna a csontjai közé, automatikus mozdulattal nyúl a bögréje után, és újabbat kortyol, noha már a kávé is kihűlőben van,placebónak tökéletes. - De jól sejtem, értesz hozzá. - nem kérdés, csupán lágy hangon való kijelentés, és már más mértékkel méri fel a másikat. Sejtette, a kelendő összetevőkből, és alapanyagokból, hogy egy egyiptomi boszorkánnyal van dolga, ám mivel nemsokkal találkozott itt az esős Dublinban, így a tudása róluk nem túl szerteágazó, utazásai során pedig akibe belebotlott épp a legutóbbi útja során, nos...nem a jók és szentek táborát gyarapította. Tagjai megfeszülnek, védekezésre készen, bár azt tudja, hogy a védő mágia amivel bevonta a boltot, jelzi, ha neki ártó szándékkal jön be valaki, és ezidáig a nőnél nem jelzett. Akkor csak el tudnak beszélgetni értelmesen nemde? Nyilván, a hátán húzódó vartenger, és a sivatagi kaland emléke túl élénk benne, hogy a bizalom egy pillanatra kivesszen a pillantásából, amivel a másikra mered.
- A doboz mint látod sérült, az egyik oldala így nehezen olvasható, de ha segítesz benne, akkor azt megszámítom kedvezményesen..... - elvégre jó lenne tudni, hogy a kicseszett vérdoboz csak a vérét szívta el, vagy már hókuszpók trükköt is rárakott, akár valami óegyiptomi láz vagy hasonló cukiság, amivel begrasszálni a wicca körbe nem tenne túl jót, pláne ha fertőző. - Tudod a kinyitásakor....kicsit figyelmetlen voltam. - konkrétan csak nem értettem hozzá, és örüljünk neki, hogy nem kalapáccsal estem neki...hah. Akkor lehet jöttek volna a sáskák, meg a többi csapás. - Miket szoktak beletenni egy ilyen...vérdobozba? - vonja fel a szemöldökét kérdőn, és egyértelműen a benne lapuló tekercsekre céloz, na meg ezzel finoman puhatolózik, leszárad e a keze, ha most benyúl értük.

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

Szerencsére elég nagy volt a választék, bár azt nem tudtam, hogy pontosan milyen illatokat szerettek az ókori isteneim. Talán nem is ezen múlt a dolog, csak az imákon, a szándékon, hogy mindenképp kapcsolatba kellett valahogy lépnünk velük, hogy meghalljanak, minél többször, annyira, hogy egy idő után elunják a könyörgést és megjelenjenek. Legalábbis Anubis erre számított.
- Mindből viszek. – egy kosár lehet nem is volt elég. Egyelőre csak egy csomaggal tettem el minden fajtából. A mirhából az összeset, az biztos, hogy kellett.
A wicca lány kedves volt, de egy vásárlóval annak is kellett lennie, tekintve, hogy még biztos, hogy jónéhányszor meg fogok fordulni itt, ha kifogytak a készletek. És akkor arról még nem is volt szó, hogy mi lesz, ha különlegesebb dolgokra is szükségem lesz.
- Egyelőre az olajból két üveggel vinnék, ha kell több majd visszajövök érte. Még meglátom. – válaszoltam.
Az alapdolgoknál viszont sokkal érdekesebb volt a vérdoboz és a tartalma. Nem ezért voltam ott, de ha már a szerencse vagy a sors, vagy az istenek úgy alakították, hogy pont most legyen a pulton, éppen akkor, amikor én érkeztem, akkor nem akartam mellette szó nélkül elmenni. Éreztem, hogy fontos dolog, vagy még fontos lehet valamikor, és egy boszorkánynak hallgatnia kellett az ilyen megérzéseire. A wicca dedukciója is jó volt.
- Mondhatjuk, hogy igen. – végülis az egyetemi tanulmányaim során is elég sok tudást halmoztam fel, ami segíthetett, amellett, hogy boszorkány voltam és arról a helyről származtam, ahonnan a doboz is. Ahogy hallgattam a lány rövid magyarázatát közelebb hajoltam a dobozhoz, hogy ki tudjam bogarászni a hieroglifákat az oldalán, ám azok főleg figyelmeztetéseket tartalmaztak. Csak az ilyenkor szokásos dolgokat, hogy elrettentsék a hozzá nem értőket.
- Olyasmiket szoktak bele tenni, amiket a gazdáik nem akarnak illetéktelen kezekben tudni. Varázslatok és rituálék leírásait, módszereket, útmutatásokat. Mindenképp mágiával átitatott vérrel kell kinyitni, egy halandó számára egyenesen lehetetlen, de még ha sikerül is, akkor is szokott lenni egy második védelmi vonal, ami beindul, hogyha valaki nem ismeri a pontos ráolvasásokat, jelszavakat meg ilyesmiket, amiket azoknak adnak tovább, akiknek a tartalmát szánták.
És ez a második védelmi vonal be is indulhatott, hogyha a lány tényleg óvatlanul nyitotta fel a dobozt.
- Ha nem tudod mi van benne, és az alapján, hogy magad is mondtad, hogy nem voltál vele óvatos, gyanítom, hogy nem neked szánták a tartalmát sem. Ebben az esetben lehetséges, hogy valamiféle átokkal sújtott. Általában az aljában van a dobozba karcolva. Segíthetek a fordításban, ha cserébe legalább elolvashatom, ami a tekercsekben van.
A kedvezmény se jött volna rosszul, amennyit vásároltam, de jobban érdekelt a tekercsek tartalma, és amúgy is a boszorkánykörtől kapott bankkártyát használtam a bevásárláshoz, hiszen nem magamnak vettem csecsebecséket, hanem éppen a feladatomat teljesítettem, amit a nagyúr adott. Akkor pedig a pénz igazán nem számíthatott.

Az apró, kapcsi és mohó szörnyeteg a lelke mélyén elégedetten dörzsöli a kezét, hogy a nő mindből vinne, de erőszakkal elnyomja. Ez a warlockkal valótalálkozás, és az ő bőrébe bújás óta vele van, mint egy kiirthatatlan métely ami megfertőzte a lelkét. Talán emiatt vonzza annyira a bajt? Karma így bünteti, mert olyat tett, ami a képességei erős határait bontogatta? Lényegtelen, hisz megtörtént, ahogy a Színes Kanyonban történt felfordulás is. Hogy ettől sírrablónak, vagy tolvajnak érzi-e magát? Nos...nem. Tolvajtól lopni nem lopás, és ő legalább jóra használja fel azt, amit elhozott....Már ha pontosan meg fogja tudni, mit is hozott el.
- Szuper! Az egyik olajos kancsó eltörött sajnos szállítás közben, de átmentettem egy modernebb üvegbe, ha az nemzavar, akkor már hozom is.- ajánlja fel, hisz nem tudja mennyire hagyományőrző, vagy esetleg finnyás a másik boszorkány, van olyan hóbortos vevője, aki ragaszkodik bizonyos dolgokhoz, így a legtöbb eshetőséget felszokta sorolni. Mindenki örül, ha többől választhat, nemde? Nameg...általában büszke arra, hogy a legjobb dolgokat szerzi be, és a legnagyobb árukészlete van. Hiúság lenne? Inkább csak gyermeki öröm, mert a legtöbb egy-egy kalanddal kapcsolatos, vagy az azok alatt megköttetett üzleti szálakból adódik. Hátrasétálva a raktárba leemeli az egyik modern üvegflakont, és az óegyiptomi kancsót a polcról, és előreviszi. - Lesz aki segít elcipelni, vagy esetleg adjak valami nagyobb ládát? - néz végig az eddig a pulton sorakozó dolgokon, és felnevet, mert ezek bizony egy szatyorban nem fognak elférni.
- Ha már többet tudsz belőle kibogarászni mint én a kisszék daru tudományommal, meg amit a Múmia című filmből összekamuzok, akkor már bőven elégedett leszek. - pillant rá biztató mosollyal, és sejti, hogy a másik csak szerénykedik, hisz sem a kinézete, sem a venni kívánt dolgok nem azt sugallják, hogy olyan butuska lenne. Aminek Ena kifejezetten örül. Talán Karma mégis megszánja egy kis jó szerencsével? Vagy a Sors űz vele különös tréfát, hogy pont az Egyiptomi útja után tévedt be egy hasonló boszorkány épp hozzá? Végül elhallgatva a kotyogása után csendben iszogatja a kávé maradékát, csak hogy elfoglalja valamivel magát, és ne sürgesse idegességében a nőt. Szeme ide-oda jár a doboz, és az azt tanulmányozó közt, feszült figyelemmel néha talán még lélegezni is elfelejt.
-Hát ez eddig elég cikinek tűnik rám nézve....kicsit...lehet kapott a véremből....meg a mágiámból.... - húzza el a száját kínos mosollyal, útjai  során megszokta, hogy nem mindenről van tudomása,és sok minden történik spontán, így belekeveredik sok olyanba is amibe nem tervezte....de hogy itt a boltjában érje ilyen baki! Na az gáz... És rohadt mód zöldfülű húzás. - Nos, ez valószínű, mivel egy csempészbarlang aljáról mentettem ki, mielőtt az egész felrobbant volna. - teszi le egy sóhajjal a kiürült bögréjét. Lehet, sőt biztos, hogy nem neki szánták, de neki sok boszorkánnyal ellentétben tehetsége van ahhoz, hogy megtaláljon olyan dolgokat, amiket más nem.... Fogalma sincs, hogy ez az ő őrültségi szintjét mutatja e, vagy a munkájához való elköteleződését, minden esetre hülye lenne nem belemenni az alkuba.
- Nézd, ha segítesz, egy általam választott tekercs a tiéd is lehet cserébe, nem csak elolvashatod őket. Rohadtul nem tetszik, amit ez az agyagcucc csinált velem. - bök az ujjaival a láda felé, tekintete bosszús, és egyben kissé ijedt is, de nem tudja, ennél jobban ki merje e fejteni azt, amiben még ő is bizonytalan, mi is történt pontosan, és mit is csinál ez a dolog vele.
- Esetleg szükséged van valamire? Míg olvasol egy kávét hozzak? Vagy teát? - fordul már üdébben a nő felé. - Ena vagyok egyébként, kezet nem nyújtok ne haragudj, csak nem tudom ezt az izé, Átok, Rontás, lepra, valami...fertőző e. - szabadkozik. Persze boszorkányokkal alapjáraton nemfog kezet,csak ha régebbi, és mély már az ismeretség. Nem egy wicca társának lopták már el a képességeit, mert bizony vannak olyanok,akik ebben tehetségesek.
- Meg...kiszedjem a tekercseket én, vagy már mindegy,rosszabb nem jöhet, megcsinálod te? - pillant a dobozra bizonytalanul, mert ha megteszi a másik, akkor addig ő hátramegy italért, de ha nem,akkor túlesne rajta most, hogy utána a konyhában keressen egy kis menedéket.

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

- Nem gond. – válaszoltam az olajos kancsóra. Mindegy volt, hogy miből töltöttem ki, hagyománytisztelő voltam, de nem őskövület. Abból elég volt egy egyetlen házba, de nem gondoltam, hogy akár Anubist zavarná az ilyesmi. - A láda viszont jó lenne köszönöm, csak ameddig kiviszem a kocsihoz.
Béreltem egy autót, hogy ne kelljen mindenhova Selimmel furikáztatni magamat. Nem voltam kifejezetten jó sofőr, de azért elboldogultam, és ez is egy olyan készség volt, ami még jól jöhetett, bármi is legyen. Nem várhattunk mindig másra, ha esetleg menekülnünk kéne valahonnan, vagy fontos az idő. Persze lehet, hogy túl korán gondoltam ilyesmire, de miután nemrégiben már kaptam némi ízelítőt arra, hogy mi várhat ránk ezen az úton, amire ráléptünk mindenre gondolnom kellett. Ez volt a dolgom, hogy felkészült legyek és mindenre legyen megoldásom bármit is talál ki a nagyúr nekünk legközelebb.
A Múmia című film említésére felkuncogtam. Én is láttam és kifejezetten szórakoztató, bá nem voltam benne biztos, hogy történelmileg mennyire is volt pontos. Valószínűleg semennyire, annak ellenére sem, hogy az Imhotep egy viszonylag népszerű név volt az ókorban.
- Annál biztosan több fog sikerülni belőle. – mosolyogtam rá a lányra. Régen volt már, hogy ilyen szövegeket kellett fordítsak és sok minden függött attól, hogy pontosan mikorról származott a láda. Ránézésre régi volt, Óbirodalom beli, ami azért jelentősen megnehezítette az értelmezést. A ráírt figyelmeztetés egyértelmű volt, de voltak rajta olyan szimbólumkapcsolatok is, amiket elsőre még nekem is nehéz volt megértenem.
- Sajnos az ilyen holmik nem okosak, nem tudják, hogy hálával tartoznának a megmentőjüknek.
Mert hogy az alapján, amit a lány elmesélt, megmentette ezt az ereklyét a csempészektől, és attól, hogy utána a szikla és homok temesse örökre maga alá, ám talán a készítői is ezt látták volna a lehető legjobb kimenetelnek. Sosem értettem, hogy ha valamit ennyire nem akartak, hogy napvilágra kerüljön, akkor egyszerűen miért nem pusztították el… Így hát csak arra tudtam következtetni, hogy annyira nagyon mégsem akarhatták, hogy a tekercsek tartalma örökre elvesszen. Hogy eredetileg kinek szánhatták, azt már maga alá temette az idő homokja.
Ekkor szúrtam ki, hogy az egyik hieroglifa az időt is jelentette sok egyéb mellett, és a sivatagot vagy homokot jelentő jelek is szerepeltek, többször is. Odahúztam egy széket, hogy ezt jobban megnézzem.
- Egy kávé jól esne köszönöm, kicsit be vagyok rozsdásodva. Az üzlet jól hangzik, elfogadom. – bólintottam felé, miközben közelebb húztam magamhoz a ládikát. - A nevem Shadiya, nagyon örvendek. Szerintem nem fertőz, de igazad van, jobb az elővigyázatosság. A régiek elég sok turpisságra voltak képesek. Így belegondolva, inkább vedd ki őket te.
Nehéz volt megállni, hogy ne nyúljak rögtön a tekercsek felé, de első a dobozka volt. A külsején nem volt sok információ, leginkább arra vonatkozott, hogy csak egy boszorkány vére nyithatja fel a dobozt a megfelelő igék és egy ima elmondása mellett, amiben könyörgünk, hogy Ré épségben jusson át az Alvilág tizenkét kapuján, és adjunk neki elég erőt, hogy minden éjszaka legyőzze Apophist. Szülessen újjá az élet minden hajnalon. Ez is metafora volt az időre, szép mitológiai köntösbe csomagolva.
Ahogy belenéztem a láda belsejébe ott volt ugyanez a szöveg, csak visszafelé, ami egészen különös volt. Nem volt szokványos az ilyesmi. Az aljában viszont ahogy vártam megtaláltam az átkot is, ami az illetéktelen felnyitás esetén sújtotta a szerencsétlen boszorkányt.
- Hát… van egy jó, és egy rossz hírem. A jó hír az, hogy nem fertőző, és nem is csúf kórság. A rossz hír, hogy az átok folyamatosan el fogja emészteni a varázserődet, és a végén, idézem: „Ammit falja fel a kiüresedett lelkedet”. Továbbá biztosítanak róla, hogy a varázserőd arra lesz használva, hogy táplálja az Őrzőt, hogy ez pontosan mit jelent és ki az, azt a láda nem írja.
Ammit miatt nem kellett aggódni, ismertem a gazdáját, bizonyára meg tudja győzni, hogy ne falja fel Ena lelkét. A másik fele, ez a bizonyos Őrző már érdekesebb volt. Ha valahogy el tudtuk tőle vágni a csatornát, amit az átok nyitott felé, akkor megtörhető volt, ideiglenes megoldásnak viszont néhány pecsét és mágikus pajzs megakadályozhatta a lány varázserejének szivárgását.

Biccentve veszi tudomásul a válaszokat, de az összekészítésig nem jut el, mert a doboz, és az átok kérdése, no meg az alku amit köt sokkal jobban leköti a figyelmét. Az idegesség is dolgozik benne, de egyelőre nem tudja, mennyire is aggódjon a testi épsége miatt, így csak feszült kíváncsisággal hallgatja a boszorkányt.
- Hát, az ilyesmire figyelhetnének pedig, általában mindig én vagyok az aki megszívja ezeket a kalandokat. - sóhajt, és egy laposabb mosolyt megereszt mellé. Sosem tartotta magát megmentőnek, így hízeleg neki, hogy a nő annak gondolja. Persze aztán ki tudja, nem e volt intő jel a háta megégése arra, hogy dobja el ami a kezébe akadt, és fusson? Ugyan ezt már sosem tudja meg, azt viszont igen,  mégis milyen bajt vont a fejére mindezzel, és az ostoba kíváncsiságával, hogy nem bírta ki, hogy ne nyissa ki a dobozt. - Hát holtan még nem estem össze, már csak az jöhet rám csapásként. - von vállat, és mielőtt a konyhába menekülne kiemeli a tekercseket a helyükről, és felsorakoztatja őket a pulton. Ahonnét jó lenne lepakolni végre a többi vásárolni való alapanyagot, hogy legyen is hely kutakodni a sokkal égetőbb válaszok után. Azért érdeklődve nézi meg a tekercseket  és apró hálát mormol magában, hogy ettől legalább nem száradt le a keze, vagy még rosszabb. Ezek szerint amit kiszabadíthatott, azt teljes egészében megtette. Remek. Remek? Mindjárt kiderül.
- Akkor Shadiya kutakodj csak, én addig hozom a kávét, meg a beígért ládát is, hogy leférjünk a pulton, ha még a tekercseket is ki akarjuk olvasni. - kapja a bögréjét kézbe, és első útja a konyhába vezet, ahol felrakja a kávét főni. Erős késztetést érez, hogy tekerjen magnak egy lazító cigit is, de végül az elkészítésén túl nem jut, zsebre süllyesztve sétál a raktárba, ahol az egyik kiürült faládába belepakolássza az olajokat, a balzsamokat, és kicipelve a többi kelléket is. Máris nagyobb a rend, a kezét és a gondolatait is lefoglalta egy ideig, de az idegessége újra visszatér, pláne a szavak hallatán.
- Ó, hát ez remek. Mindig is egy krokodilos-oroszlános víziló által akartam meghalni. - villantja fel az egyetlen kopott tudását arról, ki is az aktuális szívfaló a jelenlegi drámában, ami köré épül. - És ő akkor tényleg létezik? Mármint.... - elhallgat, és a boszorkányra bámul. - Várhatom, hogy pokolkutyásan felbukkan, és utánam lohol? - pillantása akaratlanul is az ajtó felé téved, és kirázza a hideg, ha arra gondol, hogy ismét üldözni fogják. A rohadék warlocktól már megszokta, és azt tudja is, hogyan cselezze ki – javarészt-, de egy ismeretlen fey szintű szörny? Ó kösz nem.
- Asszem kell ide a kávé, meg némi extasy....vagy kokain, tök mindegy...Ha fogy az erőm egyáltalán be tudnék állni? - mormogja maga elé, és sarkon fordulva a kávéért megy, mert most le kell kösse magát, hogy ne hadováljon össze több faszságot idegességében. Hogy berezelt? Nos...igen. Kissé. Épp annyira, amennyire eddig soha nem kellett. Mármint...eddigi életében fogta már el egy szadista lelkű warlock, aki boszorkányokat áldozott, az ő lelkét is fel akarta, ami után a szívét fel akarta falatni a familiáris vérfarkasával – Miért olyan nyomorultul ismerős most ez a történet?!-, de megúszta. Rántotta már majdnem le a Loch Nessi szörny is, hogy vízbe fúljon, hogy csak egy szörnyet elevenítsünk fel az elmúlt évéből, de ott olyan gondok jöttek, amiket azonnal meg kellett oldani. Élsz vagy halsz volt a tét. Abban a percben nem vacilálhatott, mit fog kezdeni, mi lesz ha nem sikerült....de most? Most tüzetesen végig kéne gondolnia az életét? Vagy ennyire ne legyen dramatikus, és nem olyan rákfene ez, amibe majd szépen lassan döglik bele?
A két bögre kávé már gőzölögve a konyhapulton hever, és a fölött mélázik, de nagy sóhajjal megtöri a gondolatai folyamát. - Cukrot, tejet kérsz bele? - kiáltja ki, majd ízesíti igény szerint, és elindul vissza, hogy szembenézzen az elkerülhetetlennel.
- Várj! És ha a wiccák által használt rítussal feltöltöm magam? Akkor megállítható ez az elemésztős élve elfogyós történet? - koppan a két bögre a felületen, miközben még rondább pillantásokkal illeti a dobozt, mind eddig tette. A korábbi kiborulásának nyoma sincs, csak az ujjai babrálása a haján, és a bögrén mutatják,  a pánik még nem múlt el teljesen. - És ha megtaláljuk ezt a bizonyos Őrzőt, akkor ő visszaadhatja nekem a varázserőm? - próbál logikus szálat keresni az eddig túl ködös leírásban. - A tekercsekben benne lehet, ki is az illető, meg hogy a frászba lehet megtalálni? - mered a sorakozó pergamenekre, mintha azok maguktól válaszolni akarnának.

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

Ena kivette a tekercseket, de szerencsére nem történt semmi. Tényleg úgy tűnt, hogy az átok csak azt sújtotta, aki kinyitotta a dobozt, utána már mondhatni ártalmatlan volt – szerencsére, vagyis leginkább az én szerencsémre, mert szegény lány azért elég rosszul járt.
- Köszönöm. – válaszoltam a kávéra és a ládára. Amikor elment, szépen lefotóztam a tekercsek mind a két oldalát a telefonommal, majd mindet átküldtem Anubisnak, egy üzenettel: Tovább fog tartani a bevásárlás mint vártam, addig nézd meg a képeket.
Ő folyékonyabban olvasta a hieroglifákat mint én, és az értelmezésében is sokkal többet tudott segíteni nálam, de azért én is elboldogultam annyira, hogy nagyjából ki tudjam bogarászni miről szóltak a tekercsek, a nüanszok voltak azok, amikhez több idő kellett, ám sajnos mindig abban voltak elrejtve a legfontosabb inkább gyakorlati információk.
Mire mindezzel végeztem, Ena már vissza is jött, így eltettem a telefonomat, és találomra magam elé húztam az egyik tekercset.
- Ammit tényleg létezik, de nem kell tőle tartanod, nem fog kijönni a Duatból. Ez inkább afféle… Szófordulat, hogy a halál után nem fognak szép dolgok várni rád, de amennyire tudom, a te lelked úgyis Annwn-ba megy majd, nem a Duatba. – mosolyogtam rá bíztatóan, mintha csak az időjárásról csevegtünk volna, nem pedig tényszerűen közöltem volna vele, hogy egy mitológiai szörny valódi, és hogy pontosan tudtam, hogy hova kerül miután meghalt. Nem tudtam, hogy előny-e vagy hátrány, hogy az egyik halálisten papnőjeként az ilyesmi már ugyanúgy az élet része volt számomra, egy természetes dolog, ami mindenkit elért, de ami után mindig újjászülettünk. Tudtam persze, hogy az emberek többségét ez megrémítette, de a bizonyosság, hogy mi vár ránk utána talán adhatott némi megnyugvást is, hogy nem csak a semmi várt, nem csak hideg űr és nemlét, hanem egy hely, ami egyrészt igazságos, másrészt viszont átmeneti, és a ciklusok legvégén pedig egy más szintű létezés következik majd. Ha Ena nagyon fél, majd elmondom neki mindezt, de egyelőre őt is és engem is jobban érdekelt az, hogy mi áll a tekercsekben.
Legalábbis szerettem volna olvasni, ám a wicca jól láthatóan felpörgött, és csak úgy dobálta felém az ötleteit. Odáig jutottam az értelmezésben, hogy valami nagy száraz forró sivatagról volt szó.
- Hm? Szerintem be tudnál állni, de eléggé fel vagy pörögve kokain nélkül is. – pillantotam fel rá, mikor elszelelt kávéért. - Igen, köszönöm!
Az előttem levő tekercs egy helyről értekezett a sivatag mélyén elrejtve, amit már belepett az idő homokja… nem, ez így nem pontos, inkább az idő homokja volt benne. Homok fent, homok bent, homok körülötte, mindenhol homok… De mi mást is várhattam volna az otthoniaktól. Tehát egy nagy-nagy sivatagot keresünk, a homok alatt, homokkal feltölve volt egy épület, és az ott meg egy szem? Egy hatalmas szem, ami az égre nézett a szöveg szerint. A tekintetem lecsúszott az ábrára, ami nagy köröket ábrázolt és valahonnan nagyon ismerős volt. Nem hieroglifa volt, de ezt a mintát már láttam valahol.
Ena visszatért, így elszakítottam a szemem a tekercstől.
- Hát, ha mindig újratöltöd a varázserőd, amikor fogyóban van, akkor szerintem le tudod lassítani, hogy végleg kimerüljön. Igazából lehet, hogy a végtelenségig is húzhatnád, csak ha közben varázsolsz is… Hát remélem van egy pasid aki bírni fogja a tempót.
Mikor idejöttünk sokat tanulmányoztam az íreket, hogy tisztában legyek a mitológiájukkal, a szimbólumaikkal, a szavaikkal, és természetesen a helyi mágiahasználókkal is. A wicca irányzat egészen népszerű volt, és nem volt nehéz kideríteni, hogy hogyan kapják a varázserejüket. Igazából sok boszorkány a nagyobb hatalom érdekében ezerszer rosszabb dolgokat is hajlandó volt elkövetni, mint némi szex, így nem láttam ebben semmi kivetnivalót, de Enának most egészen nagy mennyiségre lesz belőle szüksége. Vagy talán inkább csak folyamatosra, minden este egy töltéssel, és elég takarékoskodással lehet, hogy tényleg nem volt annyira vészes ez az átok. Már ha képes volt takarékoskodni az erejével, és csak akkor használni, ha tényleg muszáj volt. Igazából lehet ez a része volt a legnehezebb, főleg valaki olyan számára, akinek a mágia olyan volt, akár a lélegzés.
- Az őrzőig még nem jutottam el, fogalmam sincs ki az és hogy hajlandó lenne-e viszaadni az erőd anélkül, hogy szét kelljen rúgnunk a seggét… De lehet tudom, hogy hol van.
Felmutattam neki a tekercset a rajzzal. Már tudtam mi volt az. A Szahara Szeme mindig is lenyűgözte az embereket, és a mai napig csak teóriáik vannak, hogy mégis mi volt az. Nos… ezek szerint a lényeg itt is a felszín alatt rejtőzött.
- Láttad már? Ha más nem földrajz órán.

Minden a boltjában fellelhető dolog azért van, hogy becsalogassa a turistákat, ha csak azért téved be valaki, hogy végül ne vegyen semmit csak csináljon egy menő képet, lehet a netre feltett tartalommal csalja be a következő vendéget, aki vesz is valamit azzal már nyert ügye van. Ám a nem turistáknak készült bolt már más, ott minden olyan értékkel bír amit nem osztogat csak úgy mindenkinek. Ezért is mázli, hogy nem látja, amikor Shadi lefényképezi a tekercseket. Hisz sok értékük nincs már, ha ily módon sokszorosítani, vagy olvasni lehet őket bárhol akkor nem fogja megvenni valaki, akit csak a tartalma érdekel, és nem az eszmei értéke. Ha látná amit a nő művel biztosan nem hagyná szó nélkül, sőt lehet még az átok megtörése vagy a nagy mennyiségű kosártartalom sem hatná meg és kitessékelné az üzletből a boszorkányt. Sok mindenre nem lehet büszke élete során, de arra igen, hogy rengeteg ereklye megfordult a kezei alatt, és ezekről míg a birtokában voltak, se másolat se információ nem szivárgott ki. Így míg a tárgyalás, alku vagy a beszerzés zajlik addig minden kiskaput és apró betűt kihasznál a mások által simlisségnek nevezhető – ő jobb szereti a leleményesség vagy rátermettség jelzőket- módszerekkel, ám ha már alkut kötött valakivel, azt sosem rúgja fel.
-Hát ha a Karma úgy gondolja akkor éltemben se fognak szép dolgok várni rám, nem kell ahhoz megvárni míg meghalok, a halál sokszor inkább megváltás. Amíg lélegzel jobban tudsz  bűnhődni. – fogalmazza meg ezzel kapcsolatban a véleményét, hisz nem tudja mi van odaát , ott is lehet e szenvedni de eben nem hisz. Túl sok rohadék támad fel és/vagy születik újra ahhoz, hogy higgyen abban, miszerint sokat lehet szenvedni a halál után. A tornácán még csak-csak, ezért se szívesen találkozna a krokodilasszonysággal. Így nem maga a halál rémíti meg, sokkal inkább az odáig vezető út. Mintha valahogy érezné, hogy ezeket az információkat készpénznek veheti Shadiya  szájából megnyugszik kicsit, nem mintha a kiszipolyozás lehetősége önmagában olyan bizalomgerjesztő tündérmesés holdséta lenne, de azzal talán meg tud birkózni, lévén eddig is újratölthetős akksival élte az életét.
-Jelentkezőt bárhol találok. – villant egy csintalan mosolyt a boszi felé, és valamennyire igazat is szól, hisz férfit – vagy akár nőt- könnyen el tudna csábítani, a minőséggel már jóval nagyobb gondok vannak. És itt nem a szex minőségről vagy a teljesítményről van szó, csupán egy halandó nem sokat tölt rajta, hisz nincs olyan mágia forrása amiből Ena igazán töltekezhetne, ahhoz hogy mégis ahhoz fel kellene áldozza, wiccáknál meg nos... az ütközik némi morális problémába. Így maradnak a Feyek, belőlük is a Seeliek, akik valljuk be hiába a S. P. E. C. T. R. E. lovagjai – őket mint szex alanyt inkább hagyjuk- akkor sincsenek túl sokan, marad az ascendant és a gyűléseikkor a közös rítus. Vagyis összevetve elég csehül áll. – A minőséggel meg az állandó elérhetőséggel már vannak problémák szóval ha lehet nem élnék ezzel életem végéig.... No meg az addig oké, hogy folyamatosan szipkázza az erőm, de hagyja egyáltalán feltölteni,? Vagy egyből le lesz nyesve egy jókora darab? – tódul fel benne millió kérdés, és nem akarja ezzel terhelni a nőt, de a többi hieroglifa olvasó csodaKleopátra sajnos kifogyott a raktárból, így jobb híján kénytelen az alkujukat kiterjeszteni a hülye kérdések rublikával.
- Ami azt illeti várj! – emeli fel az ujját a Szem láttán és a törött dobozdarabokat felfordítva, mint egy puzzlet rakosgatja össze, és a hieroglifák mellett a sarokban ott van ugyan az a jel. – Mint mondtam meleggé hiányos itt azírás de itt láttam már ezt. Meg nyilván ismerem, elég híres látványosság képeken, de.... a doboz nagyon nem erre volt. A Színes kanyonban találtam egy csempészbarlangban. Jó tudom pár száz év alatt elkerülhetett mindenhova, de fel kell hívnom egy ismerősömet, hogy ezek után nem maradt e nála valami ami segíthet nekünk. – igazából a barát az a pilóta aki segített kivinni a hófehér seggét a térségből és aki a kincsekből szép részt le is vett azakcióért cserébe. – Maradt nála egy nyaklánc ami szintén ilyen mintájú, de üveg a közepe... – igen pontosan tudja hogy az lehetetlen, épp emiatt hagyta ott, mert azt hitte holmi hamisítvány olcsóság. – Az üveg közepén mdg valami homokóra vagy valami hasonló volt. Tiszta gagyi cuccnak tűnt... Eddig. – sóhajt. – Hagylak fordítani, addig felhívom Nazimot, megvan e még neki... – nyúl a mobiljáért és arrébb sétálva a bögréjével rányom a hívásra.

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

Nagyjából ismertem csak a wiccák hitét és szokásait. Nálunk otthon csak elvétve lehetett találkozni eggyel-eggyel, és ők is csak átutazóban voltak. Azok az istenek, akik mögöttük álltak és felállították a szabályaikat nem tudták kiterjeszteni a hatalmukat a Nílus völgyére, a mieinknek még mindig túlságosan nagy volt a befolyásuk. Így hát csak biccentettem Ena megállapítására, hogy a halál néha náluk inkább már megváltás, mert oda már nem nyúl utánuk a karma.
- Ha újjászületsz megmarad a rossz karma amit előző életedből hozol, vagy minden inkarnáció tiszta lap? – ha az utóbbi akkor lehet sokuknak érdemesebb lett volna inkább kioltani a saját életüket, semmint végig szenvedni a mostanit, főleg, hogy az újjászületés biztos volt, a felemelkedettek, és a fey-ek voltak rá az élő példák. Csak azok voltak bizonytalanok abban, mi történt a halál után, akik nem ismerték a világ mögötti világot. Ez persze sokszor még így sem tudja kiírtani azt a természetes félelmet, amit az emberek éreznek a halállal kapcsolatban, és az életösztön sokszor erősebb, mint a hit.
Ám ahhoz, hogy Ena elkerülje a halál előtti szenvedést, ahhoz tényleg szükséges volt, hogy visszapótolja a mágiáját, legalább addig ameddig nem talál megoldást az átok megtörésére. Vagy nem találunk… Ugyanis minél tovább néztem a tekercseket, annál biztosabb voltam benne, hogy a végén egy olyan ereklye vagy tudás lapulhatott, ami segíthetett a mi céljainkban is, és nem hagyhattuk csak úgy, ott heverni a Szahara Szeme alatt. A csíntalan mosolyra felpillantottam rá és viszonoztam is azt. Kifejezetten szép lány volt, biztos voltam benne, hogy nem lenne nehéz jelentkezőt találnia egy-egy töltésre, ha nagy lenne a baj még én is bevállalnám, de ezek szerint – és ez új információ volt számomra a wiccákról – nem volt mindegy, hogy kivel bújt ágyba, mint ahogy az sem mindegy milyen feszültségű áram jön a konnektorból. Ami azt illette, volt egy seelie a tarsolyomban, akit el tudtam volna rántani, aki talán segíthetett volna Enán ilyen téren, de… valahogy a gondolatra furcsán összerándult a gyomrom. Ráadásul nem is mertem volna megkérdezni.
- Ezt nem tudom. A doboz készítői csak boszorkányokkal és warlockokkal számoltak, a wiccák nagyon sokáig ismeretlenek voltak Egyiptomban. Amikor ez készült, akkor még biztosan, szóval szerintem ők sem tudnák, pontosan milyen hatással is lesz rád. Illetve a dolgok ezen részére. – válaszoltam inkább.- Illetve talán… Lehet vannak olyan pecsétek, amivel el tudjuk zárni a csapot, amitől nem fog elfolyni az erőd, de akkor nem is tudnád használni soha többet.
Kizártnak tartottam, hogy ezt megoldásnak lássa, én sem láttam volna annak, de attól még egy lehetőség volt, ami megakadályozna a lassú és fájdalmas halálát. Attól még jobb lett volna megtalálni az Őrzőt és valahogy megtörni az átkot.
A nyaklánc említésére felvontam a szemöldököm. Egy üvegnyaklánc tényleg bóvlinak tűnhetett, nem csodálom, hogy nem hozta magával.
- Ha esetleg nyoma veszett, akkor ha még Egyiptomban van, a boszorkánykör amihez tartozom elő tudja keríteni. Elég sok helyre elér a kezük. – nagyjából mindenhova az országunkon belül. Erről gondoskodtak, sok-sok generáción keresztül, hogy elég nagy háttérhatalmat építsünk ki, egyedül csak a sötét istenek szolgái keltek velünk versenyre.
Ameddig Ena telefonált, addig magam elé húztam a következő tekercset. Ez még mindig nem az őrzőről szólt… Hanem annál valami sokkal érdekesebbről. Amennyire ki tudtam bogarászni az időről beszélt, folyóhoz hasonlította, amiből ki lehetett lépni, és a megfelelő helyen újra belelépni, ám ehhez a művelethez hatalmas energiára volt szükség, amivel megteremtették azt az ereklyét, amivel ezt meg lehetett tenni. Mindezt persze rengeteg figyelmeztetéssel megtűzdelve, hogy az egész mennyire veszélyes, ám elpusztítani legalább annyira veszélyes volt, mint használni azt a bizonyos ereklyét, ezért inkább elzárták, nehogy rossz kezekbe kerüljön… Tehát csak a szokásos, ami annyiszor megihlette már Hollywoodot.
- Na? Mit mondott? – kérdeztem a wiccát, amikor visszajött a telefonálásból.

-Nos ez bonyolult. Az semmiképpen nem megoldás, ha arra akarsz utalni, hogy vessek véget az életemnek, és majd újjászületek csupasz seggel bűntelenül. Igazából szerintem ez senkinek sem fordult még meg a fejében, mert aki nem hisz a Karma szabta Ítéletben, az nem wiccának megy, vagy felhagy vele. – azt inkább nem részletezi, hogy az sem olyan könnyű, mert akkor lehet ő sem lenne már az....tekintve, mennyiszer megszivatta már a drága – Igy nálunk ez lényegében úgy működik, hogy ki jó ki kevésbé jó szívvel elviseli, ami ki van rá róva. Nem szokásunk elmenekülni, mert zömében a jóra és a semlegességre törekszünk, így méltó büntetésnek szoktuk venni, ami jön. Én kicsit másképp vélekednek, de ez Karmát olyannyira hidegen hagyja, hogy mint látod nem igen igyekszik felmenteni.  – nevet fel kínosan – Vagy pont emiatt nem igyekszik felmenteni, lényegtelen igazából. – sóhajt- Szóval nálunk ha annyira rossz leszel, akkor nem születsz újjá, vagy olyan testben teszed meg, ami nem emberi, inkább valami alantasabb lény, tudod amiben megérzed a sebezhetőséged, és átértékeld a helyed a világban meg ilyenek.. – legyint, és ezzel be is fejezi a magyarázatot, mert ugyan nagyon bő lére is tudná ereszteni, de van fontosabb dolguk jelenleg, és nem rabolná ezzel a másik boszorkány, sem a saját idejét. Leginkább önző módon a sajátját, mert a tagjaiból a kellemetlen bizsergés nem tűnt el teljesen, ami lehet az enyhe pánik és idegesség velejárója, lehet a túlzásba vitt koffeiné...bár ha tippelni lehetne az Átkot tenné első helyre a okozati listán.
-Ah nem, azt nem, inkább szenvedek ki varázserővel a tagjaimban, minthogy megfosszanak tőle de élhessek. – ingatja a fejét hevesen, és erélyesen. – Szóval maradok a töltekezésnél, meg a száguldó szopórollernél amire sikerült felragadnom. – szusszan a saját szenvedésén nevetve fel egy rövid elkínozott hangon, nem mintha erre a wicca kör készségesen szolgáltatna neki egy társat, aki fenntartások nélkül odaadóan aláveti magát a szex rítusnak. Mondhatni az állandó karmaszörfözése, és kiskapukon való átszökdösése miatt nem túl népszerű a saját gyülekezetében, és nem csak a nők körében. Akik csodálják és szívesen lennének vele, vagy a helyében azok pedig nem elég bátrak, hogy kockáztassák velük is elbánik a Karma, de hát az ilyenek rendszerint maradnak is az árnyékban. A Karma egy kurva, a gyáváknak pedig unalmas élet jut. Ez így kerek, vagymi...
- Hm, lehet jól fog jönni, még nem tudom, mindjárt kiderül. Minden esetre köszönöm a felajánlást. – kacsint Shadiyára, és füléhez emelve a készüléket hallgatja a kicsengő vonal búgását. kis idő teik el csak, és fel is veszik.
- Nazim! Na végre. Már azt hittem..!-
- Nem Nazim vagyok Ena, bocsi a gyerkőc lefoglalt, mondjad csak. -
- Ó szia Tahira! Nazim merre kóricál? Megint valami hajmeresztő küldetés? A kis pocok hogy van? Biztos nagyot nőtt mióta nem láttam! – mosolyog bele a vonalba, csípi a férfi feleségét, fiatal és energiával teli, valamint nem fél az ura lábára lépni, ha épp hülyeségeket csinál...nem mintha igy nem csinálna, de legalább le van baszva utána.
- Nem mondta, újonnan inkább nem avat be, nehogy nyaklevessel várjam itthon. – nevetés – Jól van, most jön a foga, így elég nyűgös. – megerősítésként nyöszörgés és sírós hüppögés hallatszik a vonal túloldalán.
- Akkor nem rabolnom sokat az időd, legutóbb amikor kihúzott a szarból kapott egy nyakláncot. Megvan neki még? Fontos lenne, hogy legalább láthassam, kicsit megint szarban vagyok és lehet az a kulcs a megoldáshoz. -
- Persze itt lóg a nyakamban, felhívlak face timeon, előtte meg lefényképezem jó az úgy? -
- Az életem mented meg, köszönöm! – hálálkodik, és nagy sóhajjal fordul meg és sétál a pulthoz. – A felesége vette fel, de mindjárt felhív és megnézheted magad is a láncot, meg átküldi képeken is. – alig hogy kimondja pityeg a készülék, majd csörögni is kezd, elhúzza az ujjával, fogadva a hívást Shadiya mellé sétál, és a pultra fektetve a kezét igy mindketten láthatják a képernyőt. – Tahira, ő itt Shadiya, Shadiya, ő Tahi és a kis Maahes – integet a kisfickónak, aki épp igyekszik rágókával a szájában kivenni a nő kezéből a telefont, kisebb közjáték, és a nő köszönés után leteszi a kisfiút, és közelebb viszi a nyakláncához a kamerát. A nyaklánc maga tipikus súlyos, szépen megművelt ives nyaklánc, óegyiptomi berakásokkal, szinekkel, az egyetlen ami kilóg, hogy a közepén egy csodás kő helyett kicsit homályos üveg van, benne egy homohóra rovással, az üveg foglalata pedig kis hieroglifákka van tele. Felette egy egyiptomi nő, feltartott kezekkel, furcsa hieroglifával az ujjai között.
- Uhm, ne haragudj Tahi tudnád kicsit mozdulatlanul tartani a.....várj! hajolj vissza! – kiált Ena, mert közben a nő lehajolt a gyerekért, és meglibbent a nyakék, a szoba világítása pedig az üvegre vetülve furcsa árnyékot adott a bőrén. – Te is láttad? – mered Shadira maga mellett. – Le tudnád venni, és a fénybe tartani? -
- Őőő..persze, egy pillanat...tényleg ennyire fontos ez a nyaklánc? Üveg még akkoriban nem is létezett amikor ilyesmiket csináltak nem? – közben a nő valamire leteszi a telefont, és csinálja amit kértek tőle.
- Hát, a homok megolvadva üveggé tud válni, csak ahhoz nagyon nagyon durva hő kell.... – tűnődik Ena, miközben a fénybe tartott nyaklánc a szoba falára vetít egy képet. Szinte ugyan az az ábra, homályos, életlen, mert az üveg nem teljesen tiszta, hogy rendesen átüssön rajta a fény, de igy is egy kusza hálózatot mutat körbefutva a homokórát középen. – Na ez mi lehet? – pislog.

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

Sosem buzdítottam volna senkit öngyilkosságra, és rosszul is éreztem magamat, hogy Ena így értette a szavaimat, noha ha ezzel meg lehetett volna akadályozni a lélek felfalását, biztos, hogy valóban azt választottam volna mint egy jobb megoldást. Inkább azt akartam tőle megkérdezni, hogyha így kihúzza élete végéig, az átokkal együtt, de folyamatos töltéssel, akkor a következőben is együtt kell-e majd vele élnie. Viszont a félreértés kapcsán legalább érdekes új információkat tudtam meg a wiccák hitéről és a karmáról.
- Félreértettél. – mondtam azért az apró legyintés után, mintha ez az egész semmiség lett volna, pedig egy ilyen átok igenis nagy dolog volt. – Csupán az érdekelt, hogy ha nem tudjuk megtörni az átkot véletlenül, akkor tovább kell-e vinned a következő életeidre. A seelie-k szolgája vagyok, sosem buzdítanék senkit arra, hogy önkezével vessen véget az életének.
Arra viszont már csak egyetértőn bólintottam, hogy nem akarta, hogy elzárjuk a varázserejét. Én is így döntöttem volna, a mágia nélkül csupán szürke emberi élet jutott volna neki, és aki megtapasztalta valaha a csodát, az többé nem bírt nélküle élni. Valamelyik könyvben vagy sorozatban fogalmaztak úgy, hogy a mágia egy drog volt, és voltaképpen ez tényleg elég találó hasonlat volt. Nem voltak elvonási tüneteink ugyan, ha egy ideig nem használtuk, mert nem volt rá szükség, de akkor is kellett a tudat, hogy ott szunnyadt, létezett, és bármikor meg lehetett érinteni.
- Mindent meg fogunk tenni, hogy ne maradj így sokáig.
Azok alapján, amit eddig a tekercsekben olvastam, és ahogy a nagyurat ismertem – már amennyire ennyi idő alatt lehetséges volt kiismerni egy sokezer éves lelket – úgyis el fogunk menni a Szahara Szeméhez a végére járni az idő homokjának, főleg hogyha ennek a segítségével megtudhatjuk, hogyan is szakadt el a fátyol. Akkor meg, ha már ott voltunk, akár segíthettünk is megtörni ezt az átkot, hiszen ezt az egész felfedezést csupán Ena kalandjai, és az ő felelőtlen vérdoboz-nyitása tette lehetővé.
Türelmesen megvártam, ameddig beszélt és addig tovább tanulmányoztam a tekercseket, de nem tudtam sok új információt kihámozni belőle, pedig reménykedtem, hogy ahol az idő homokjáról beszélt, ott el is mondja, hogyan kell használni de nem… Ilyen utasításokat a tekercs nem tartalmazott, csupán a védelméről értekezett, ami később fontos lesz még, de jelen pillanatban annyira nem volt az. Már húztam volna magam elé a harmadik tekercset, amikor a wicca visszatért, és hamarosan hívtak is minket Facetime-on.
- Salem aleikum. – köszöntem a nőnek arabul, noha a beszélgetés úgyis angolul folytatódott, mint minden olyan alkalomkor, amikor legalább egy valaki nem beszélte a másik nyelvét. a nyaklánc minden része valóban réginek tűnt, talán az Óbirodalom idejéből vagy még korábbról lehetett, és az üveg tényleg eléggé elütött az összképtől ahhoz, hogy az egészet vásári kacattá silányítsa. Nem csoda, hogy Ena is annak nézte, én is félredobtam volna. Közelebb hajoltam a képhez, de így nem tudtam megfejteni az írást, ahhoz túlságosan kopott volt, és bármennyire is jó volt a képminősége. Ám amikor átcsillant rajta a fény, érdekes rajzolatot vetett Tahira bőrén.
- Látam. – erősítettem meg Enát, a felfedezésében. Amikor a nő levette a nyakláncot és a fénybe tartotta egy ideig összehúzott szemmel vizsgálgattam a rajzolatot, de nekem sem mondott semmit.
- Önmagában nincs értelme. Valami hiányzik. Egy megoldókulcs. Vagy… pont ez a megoldó kulcs, csak nem tudjuk hozzá a rejtvényt. Szükségünk lesz erre a nyakláncra. Viszont mielőtt elkezdeném szervezni az expedíciót… Beszélnem kell a… főnökömmel. – legalábbis ez volt a legegyszerűbb, ahogyan hivatkozni tudtam rá. Ha Anubis azt mondta menjünk, megyünk, ha viszont azt mondja, hogy márpedig itt maradunk, akkor nekem is itt kellett maradnom és csupán egy adag tanáccsal és némi fordítással láthattam el Enát. Nem gondoltam, hogy ez ne érdekelné a nagyurat annyira, hogy ő is oda akarjon menni, de sosem lehetett biztosan tudni.

- Ó, ja hogy úgy! - pislog kissé zavarban, amiért ennyire félreértette a másikat. Nem mintha megsértődött volna rajta, hisz ha nem ragaszkodna ennyire ehhez a jelenlegi kis tyúkszaros életéhez, még akár megoldást is kínálna az öngyilkosság, szóval logikus lenne. Ezt se nem veszi magára, se nem értékeli negatívan, hisz egy ilyen kaliberű Átok kapcsán minden eshetőséget számításba kell venni. És a könyörtelen racionális üzletasszony ami elveszett benne mélyen, kapzsiságból is az önkézzel halálba ugrást választaná, minthogy a szarabbik rész jusson rá. - Nos, mivel mondtad, hogy nem igen tudni, hogy a wiccákkal mit művel, nem tudom átragadna e a következő életemre. - hümmög egyet. - Miért a magadfajta boszikra átragadna azt írja? - mert ha ez így egy eshetőség, akkor még az sem megoldás, hogy élete végéig magához láncol egy háremet, és orgiapartikat tolnak esténként. Meg...nos szereti a szexet, pláne ha nem kell egy partnernél lekösse magát – az nem az ő műfaja, tekintve mennyi szarba belekeveri magát, még nem talált olyat, aki ezt jó szemmel nézné hosszútávon -, de az ahogy most, pár óra múltán érzi magát hogy rajta van ez a dögvész, nos...az alapján még jó matekosnak sem kell lenni, hogy minimum egy seelie szintű entitás kell, hogy ne kefélje halálba. Bármennyire is vulgárisan hat ez a dolog. -Nyugi nem vettem magamra, logikus dolog lenne, ha meg lehetne szabadulni ezzel tőle, szóval nincs harag. - kacsint vidoran, oldva a látható feszélyezettséget ami a másikról süt.
- Köszönöm szépen. - meghatja a kijelentés elszántsága, pláne, mivel Shadiya nem ismeri, most találkoztak először, és máris ennyire nagyszabású ígéreteket tesz neki, és ez a jóleső érzés a hanglejtésén is megérződik. Fogalma sincs, hogy tudná viszonozni ezt a dolgot, de egyelőre csak magában ugyan, de megfogadja, hogy Átok ide vagy oda, bármikor is lesz szüksége a nőnek segítségre, habozás nélkül menni fog.
- Expedíció? Csak nem Egyiptomba megyünk? - pillant a képernyőről a mellette álló boszorkányra, majd vissza Tahirára. - A nyakláncért megyünk, vagy oda a képződményhez? - közben a nő visszaakasztja a nyakába az ékszert, és csendben hallgat, majd újra felveszi a sírni kezdő gyereket.
- Sajnos most Nazim segítségét nem tudom felajánlani, mert fogalmam sincs mikor jön vissza, de ha az segítség, ezt a mintás árnyékos dolgot is le tudom nektek fényképezni és átküldeni. - ajánlja fel segítőkész mosollyal.- Ena, megint mibe sikerült belekeverednek, hogy már expedíció címkével illettek egy utazást?- hangja anyain dorgáló, holott alig pár évvel idősebb, mint a wicca.
- Hát...szerintem jobb ha nem tudod. - nevet fel feszülten Ena-Nem bírnám ki az anyai haragod most jó? Ha túl leszünk rajta elmesélem. Ígérem. - teszi hozzá a szigorú tekintetre. - Akkor átküldöd a képet? Izé....kicsit jobb felvételeken? Ha még mindig megvan az a fotósmasinád, örülnék neki, ha azzal csinálnád, szuperek ezek a telefonos kamerák de....szóval érted. -
- Értem, értem, minden részlet fontos...francba is, húzd ki a segged a szarból, mert hivatalos vagy a szülinapra jövő hónapban tudod! - sóhajt a vonal túloldalán lévő. - Nem tartalak fel, egy órán belül küldöm a képeket! Örülök, hogy megismertelek Shadiya – még elköszön a nőtől a nyelvükön, amit Ena nem ért, és a lelkére köti a nőnek, hogy vigyázzon a wiccára, majd bontja a vonalat.
-Nos, akkor hívd csak a főnököd, én bekapcsolom a gépem, hogy ki tudjuk nyomtatni majd a képeket amiket elküld Tahira, és nekem kell még egy kávé, mert baromi fáradtnak érzem magam. - sóhajt, még érzi magában a mágiát, de az, hogy igyekszik megakadályozni, hogy használja is zsigerből, nehezebb mint a víz alatt előadni egy fuvolaszólót. - Amúgy a főnököd is jön, vagy ő ilyen háttérből segítős tudós figura? Ő is boszorkány? - kíváncsiskodik, miközben a pult túloldalára lépve előveszi alól a laptopját, és beüzemeli. - A tekercsekkel jutottál valamire még, míg én telefonáltam? Mármint...oké, az egyikben ott az átok a másikban az a Szemes micsoda, és a harmadik? Vagy azt a főnöködre bízod? - ahogy kivette a szavaiból, Shadiyánál is többet tudhat, így valószínűleg tényleg hasznukra lenne, és csak remélni meri, hogy hasonlóképp segítőkész és önzetlenül kíván segíteni egy wiccán. Bár ha üzlet lesz belőle, még azt se bánja, ha szarban van a pixieket is eladná a hátsó kertből, szóval rajta aztán nemfog múlni. Jó..tőlük talán nem szabadulna meg, de ezt a kis pisze orrukra nem fogja kötni, mert csak még erőszakosabban a fejére nőnek.

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

Érdekes kérdés volt, hogy az átok rámragadt volna-e a következő életeimre is, de ha csak a szöveget néztük feltételezni lehetett, hogy egyáltalán nem is lett volna következő életem. Ezt a dobozt boszorkányok ellen gyártották, a készítői bizonyára körültekintően jártak el.
- Erről nem ír semmit, mert feltételezi, hogy amikor a boszorkány ereje teljesen lemerül, akkor meghal, és Ammit felfalja a lelkét. Velem valószínűleg tényleg így történne, a fey akitől az erőm kapom bontaná a kapcsolatot, és nem lenne lehetőségem pótolni, ami elveszik.
Már ha Anubis engedné Ammitnak, ami egyáltalán nem volt biztos… Amellett, hogy állítása szerint fogyókúráznia kellett, reméltem, hogy a nagyúr nem hagyná, hogy bármi ilyesmi történjen a lelkemmel. Ahogyan a wiccákra nem volt a doboz felkészülve, valószínűleg arra sem, hogy mi történik, ha valaki a Duat urától kapja az erejét. És az megint más kérdés persze, hogy létezhetett-e valójában olyan átok, ami végleg kiszakít egy lelket a reinkarnációs ciklusból, de nem szerettem volna kideríteni.
Ena vidám mosolyát egy haloványabbal viszonoztam. Kedves, életvidám lány volt, már csak ezért is kár lett volna, hogyha ilyen csúfos véget érne az élete.
- A képződményhez. Ha a nyakláncot Nazim nem tudja elhozni a Sivatag Szeméhez, van akit megkérjek, hogy menjen el érte és hozza el.
Nem mondom, hogy összességében könnyű volt az élet, hogyha egy egész coven állt az ember háta mögött, de voltak dolgok, amiket tényleg megkönnyített. Haszin biztosan elment volna a nyakékért ha megérem rá, és benne száz százalékosan megbíztam, de ha ő nem, hát Anubis kedvéért bármelyik boszorkányunk elvállalta volna, hogy elhozzon egy nyakéket akár a világ végére is. Ebben a lassan kibontakozó háborúban az volt az egyetlen esélyük nekik is, hogyha megbíztak az egyetlen seelie-ben, aki válaszolt a könyörgéseinkre.
Tahira is kedves nőnek tűnt, és biztos, hogy az is segítség volt, hogyha tanulmányozhattuk a nyakéket legalább képen, bár még mindig úgy gondoltam, hogy mágia esetén az volt a biztos, hogyha a kezünkben tarthattuk és úgy tanulmányoztuk.
- Én is örülök a szerencsének! És úgy lesz. – válaszoltam a nőnek én is arabul, majd letettük a telefont. Tehát egy óra. Az bőven sok idő volt mindenre, a tekercsek tanulmányozásához is, de mostmár tényleg úgy éreztem, hogy jó lett volna bevonni a nagyurat is. Bár az üzenetemre még nem válaszolt, lehet meg sem nézte annyira belemerült valamelyik krimi-drámájába. Hallottam, hogy létezik sorozatfüggőség, de azt nem gondoltam volna, hogy ez egy fey-t is érinthetett. Hát tévedtem…
- Remélem, hogy jön, mert bármi is őrzi az idő homokját, nem néznék szembe vele nélküle. – és a homokból alakot öltő kóbor lélek hadserege nélkül. Meg hogy vissza tud húzni minket a halálból, ha rosszul alakul. Meg még számos hasznos képessége volt, ami jól jöhetett, bármire is került sor. Arra viszont nem válaszoltam, hogy ő is boszorkány volt-e, ezt majd Anubis elmondja neki, ha akarja. Nem nagyon titkolta, hogy ki volt valójában, de attól még nem az én tisztem volt ebbe beavatni Enát. Inkább végigsimítottam a kezem a tekercsen, amit másodjára néztem.
- Ez arról szól, amit a Sivatag Szemében őriznek. Az idő homokjáról. Nagyjából leírása a védelmi rendszernek odabent és rengeteg figyelmeztetéssel, hogy miért NE használja valaki, és hogy mennyire veszélyes, annyira, hogy még elpusztítani sem merték… De amennyire le tudtam fordítani a Perzsia hercege film elég pontos feldolgozása a történetnek. Ami hátra van, az remélhetőleg pont arról a titokzatos Őrzőről fog szólni, aki miatt bajban vagy. Lehet, hogy tényleg célszerűbb lenne, ha a főnökömmel együtt néznénk meg a maradékot, ő kicsit folyékonyabban beszéli és olvassa az óbirodalom korabeli egyiptomit, mint én. Pakoljunk össze és folytassuk ezt nálunk. Nyomtatni tudsz ott is és van kávéfőzőm. – mondtam végül, és bepakoltam a hozott ládába amit vásároltam és elővettem a bankkártyámat is, hogy azért kifizessem dolgokat. A tekercseket összetekertem, és Ena felé nyújtottam, hogy lássa, hogy nem akartam lenyúlni tőle, hozza csak nyugodtan, ha akarta, de ha nem akarta akkor persze eltettem azt is. Ez után kérdőn néztem rá, hogy jön-e, mehetünk-e a kocsihoz.

Elgondolkodón bólint, és elraktározza ezt az információt is, mint ahogy a többit. Furcsa lehet tudni, hogy pontosan mi történik a halálod után veled, néha bizonyára megnyugtató, hogy nem kell félj, vagy épp tudod mitől kell félj, de nákuk wiccáknál a Karma olyan titokzatos és szerteágazó, hogy sosem lehet tudni, mikor és hogyan csap vissza rád. Szerény személye szerint ez sokkal rémisztőbb, mint hogy tudod lépésről lépésre, mi lesz ha vége lesz. Bár ahogy most alakulnak a dolgok, kezdi ő is tudni, hogy ha nem oldják fel az Átkor, csúnya vége lesz.
- Amint elérem a férjem, üzenni fogok, hogy lehetséges e hogy segítsen, Ena tudja, hogy úgy is szívesen tenné, és plusz egy ember mindig jól jön. - ajánlja fel Tahira, és Ena el sem tudja képzelni, hogy létezhet még ideggörcs nélkül, amikor az a kurafi a létező összes hülyeségben benne van, ami csak jövedelmezően fizet, esetéleg kincs vagy tartozás ígéretét hordozza. Na meg a kaland....Nazim épp olyan adrenalin hajhász mint Ena. Zahira ugyan életvidám, és lelkes nő, sosem akart Nazimmal tartani az őrült utazásaira.
- Hát, keveredtem már sok necces helyzetbe, de ennyire megcsappant varázserővel én is azt mondom, minden segítség jól jön. - bólint rá, s ugyan van egy apró bizonytalanság a lelkében, hisz vadidegenekre bízza magát, mégsem érzi úgy, hogy ez rossz dolog lenne. Láthatóan Shadiya is épp oly' segítőkész, mint ő lenne fordított esetben, és ez megnyugtatja. Mellesleg amikor kiderült, hogy mennyire is szívja ez az Átok a varázserejét, ha akarta volna már elpusztította volna őt a másik boszorkány, és elvett volna mindent innen, ami csak megtetszik neki, vagy amire szüksége van.
- Hát, ha tényleg olyan mint a Perzsia hercegében, akkor elég azt a homokot is megtalálni, és megelőzni, hogy szétfeszegessem a varázserőmmel ezt a dobozt. - bök az említett tárgy felé, majd bólint, és visszacsukva a laptopot összepakol, majd beütve az összeget a gépbe hagyja, hogy Shadiya fizessen, addig mutatva, hogy egy perc visszaviszi a bögréket a konyhába, beáztatja, és a hátsó kijáraton a hűtőből vett nyers húst kiteszi a pixieknek. - Vigyázzatok a házra kérlek. És hozok nektek valami csillogó dolgok a kaptárba jó? - beszél a lelkükre, bár azt, hogy milyen sikerrel, azt csak a hazaérkezésekor lehetne megjósolni, már ha hazaérkezik valaha.... Furcsa érzés úgy végigmenni összepakolni, hogy lehet most látja az otthonát utoljára. Ennyire merészen negatív dolgokba még sosem gondolt bele, és most gombóc ül meg a torkán. - Még felsaladok a táskámért, mázlimra nem pakoltam még ki belőle rendesen. Tényleg csak egy perc. - szabadkozik, és felrohan az emeletre, zsibbadó ujjakkal berámol még pár ruhát a kanapén heverő nagy bőrtáskába, amiből csak félig pakolt ki, és bezárva a hátára veti, lefelé még az oldalába süllyeszti a boszorkánykönyvét, és a kis szandálját zoknira és túrabakancsra cseréli. - Még a ma érkező vevőknek összekészítem a cuccot, hogy el tudják vinni. - közben már a laptopot tolja be a tartójába, és hagyja a pulton, majd a raktárba érve kis ládákat tologat ki szám szerint három darabot a bejárati ajtó mellé, és három üvegcséből vér színű folyadékkal rúnákat ken az ajtóra, és a ládákra is. - Ezzel mindenki be tud jönni a saját csomagjáért. - magyarázza, majd int a nőnek, hogy mehet kifelé, részéről készen van, felkapja a pultról a táskát, és kifelé az ajtó mellől egy üvegből még önt a ládák mögé egy kis ezüstösen csillogó folyadékot félkör ívben. - Ez meg megakadályozza, hogy beljebb menjenek. Ez a por folyamatosan elpárolog, a pixiek nem szeretik az illatát, így ameddig csak a dobozokat veszik el és nem lépik át, addig biztonságban vannak tőlük... Ám ha nem tartják be az időpontot, és akkor jönnek mire ez elpárolog, vagy épp átlépik a határt efelé...- oké, ezzel némileg elárulta, hogy ki is a biztonsági személyzet, de annyi baj legyen. A nő nem tűnik úgy, mint aki a S.P.E.C.T.R.E. tagja, így reméli nem is mószerolja be őt náluk. S hogy ha ilyen por van a birtokában miért nem használja gyakrabban? Nos..mert megrögzötten hisz benne, hogy mshogy is ki lehet játazani a kis csínytevő zabagépeket, és igyekszik jóban lenni velük. Végül ha mást nem szeretne a nő, segít neki a ládát a kocsiig cipelni, berakni a saját cuccával együtt, és beszáll az anyósülésre.
- Remélem a főnököd is úgy fogja vélni, jó lenne a seggemet megmenteni a kínok közti haláltól. Neki fel tudok ajánlani valamit cserébe? Mint neked? - hisz alkukból él.

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

Abban Enának mindenképp igaza volt, hogy minden segítség jól jött egy ilyen helyzetben. Hiszen pontosan ez volt az én célom is azzal, hogy segítettem neki. Nem mintha nem tettem volna meg már csak puszta szakmai kötelességből is, de egy szövetséges ezekben az időkben felbecsülhetetlen érték volt, nem beszélve az ellátmányról, amit a bolttal biztosítani lehetett, és ha szerencsénk volt, ez még a wicca-körhöz is kapcsolatot jelenthetett. Így én is bólintottam, ha Tahira férje segített nekünk, akkor az csak jó lehetett. Titkon reménykedtem benne, hogy talán még mágiahasználó is volt, de ha csak egy ember, jó kapcsolatokkal és sok lehetőséggel az is megtette.
- Shukran*, Tahira. Neked és a férjednek is. – mondtam még a nőnek, mielőtt elköszöntünk volna tőle.
Azt nem gondoltam, hogy Ena máris be fog pakolni az egész utazásra, de talán így könnyebb volt. Ha nem is ültünk repülőre azonnal, nem ártott felkészülni, legfeljebb eltölt nálunk néhány napot, Anubis és Aeryn csak nem fogják bánni. A megoldási javaslatára viszont elhúztam a szám. Szinte biztos voltam benne, hogy nem így működnek a dolgok, nem véletlenül volt az időutazás annyira veszélyes dolog, amit már az őseink is tudtak.
- Nem vagyok túl jó fizikából, de azt hiszem három elmélet létezik, hogy mi történik, ha valaki belenyúl az idő folyásába. Az egyik lehetőség, hogy párhuzamos valóságot teremtünk vele, lesz egy másik Ena, aki sosem nyitotta ki a dobozt, de az nem te leszel. Másik lehetőség, hogy paradoxot teremtünk, vagyis ha megakadályozzuk, hogy kinyisd a dobozt, sose találjuk meg az idő homokját, sose megyünk vissza, tehát kinyitod a dobozt mégis, és nem változik semmi. A harmadik lehetőség pedig, hogy a világ visszarendezi magát a legalacsonyabb energiájú állapotra – hogy ez pontosan mit jelent ne kérdezd, tényleg nem vagyok jó fizikából** -  tehát, valamilyen úton módon, kicsit máshogy, kicsit máskor, de mégis kinyitnád a dobozt. Ha ez a lehetőség áll fent, akkor, ha tudod, hogyan csináld, talán elkerülheted az átkot, kivéve ha pont ez az esemény a fix pont az időben, aminek meg KELL történnie valamiért. Szerintem az Őrzőnek a kiiktatása a legbiztosabb lehetőség az átok levételére. – mert hogy én biztos voltam benne, hogy ha léteztek ilyen biztos pontok, akkor ez az volt. Meg kellett találnunk a homokot, hogy megtudjuk, hogy szakították át a Fátylat, hogy utána meg tudjuk javítani. Ehhez el kell mennünk a Szahara Szeméhez, és mindehhez pedig Enának ki kellett nyitnia a dobozt és meg kellett kapnia az átkot. Ez kegyetlenül hangozhatott, és a lányt sajnáltam is érte, de hogyha sikerült megszabadítanunk tőle, akkor talán idővel mind egy jó kis kalandként fogunk erre visszagondolni. Legalábbis ebben reménykedtem. És a lehető legkevesebb traumában, ami további rémálmokat okozhatott, volt belőlük így is elég. Bár a Perzsia hercegében tényleg jól megoldották ezeket a dolgokat, Dastan a saját múltjába került vissza a tőrrel együtt… Hát, tényleg az lett volna a legjobb lehetőségünk, és ennek volt a legkisebb az esélye.
Kifizettem a dolgokat, majd megvártam, hogy Ena összecsomagoljon és átöltözzön, ahogyan ő kényelmesnek tartotta. Én igazán nem akartam neki megmondani, hogy hogyan intézze a dolgait, ha be akarta zárni a boltot erre az időre. Amikor visszajött elindultam kifelé, de közben érdeklődve figyeltem, hogy védte meg a boltját. A pixik említésére felvontam a szemöldököm.
- Még sosem láttam élő pixit. – jegyeztem meg, de reméltem, hogyha jól jövünk ki ebből a kis kalandból, akkor majd megmutatja őket nekem. Az elmondottak alapján mondjuk veszélyesnek hangzottak, tömegben biztos olyanok lehettek, mint a Hellboy-ban a fogtündérek. A hideg is kirázott tőlük.
Betettük a ládát a kocsiba, és a vezetőüléshez mentem. Megtorpantam előtte. A baleset képei újra leperegtek az agyamban, a becsapódás a fájdalom… Inkább felnéztem az égre. Jó idő volt. Ha nem esik, akkor biztosan nem lesz gond. Reméltem. Vettem két mély levegőt és beültem a kocsiba, majd beindítottam a motort. Azóta minden alkalom olyan volt, mint amikor egy szikla tetejéről ugrottam volna le. Valakivel lehet, hogy beszélnem kellett volna erről, csak egy mezei terapeutának nem mondhattam el azokat a részleteket, hogy nem én voltam béna, nem a kerék csúszott meg, hanem a banshee királynő sikított ránk. Lassan ráhajtottam az útra, és örültem, hogy Ena beszélgetést kezdeményezett, az talán kicsit elterelte a gondolataimat.
- Neki bőven elég motiváció lesz, hogy használhatja az Idő Homokját. Eléggé egybevág a céljaival, bár szerintem enélkül is segítene, ha tudja, hogy ez után számíthat a wiccák jóindulatára. Vagy legalább egy wiccáéra. – mosolyogtam a lányra bíztatóan.
Nagyjából tizenöt perces autóút volt a villa, amit béreltünk. Egy idő után feltűnt a horizonton a tenger, majd felhajtottam a dombra, ahol ott terpeszkedett a krémszínű ház. Leparkoltam az udvaron a bejárathoz közel.
- Megjöttünk. Üdv a Niliknél. – legalábbis Duncan felügyelő azt mondta, itt Írországban ezt a nevet aggatták az egyiptomi boszorkányokra. Kivettem a csomagtartóból a ládát, ha Ena segíteni akart engedtem neki, majd a nappaliban letettem.
Itthon vagyok, és hoztam egy vendéget is. Van egy érdekes ügyünk. – szóltam Anubisnak némán. Igazából sosem próbáltam meg, hogy a telepátia legalább kettőnk között működött-e nagy távolságból, nem volt rá szükség, de így házon belül biztos, hogy meghallott.
- Dobd le a cuccod nyugodtan, szerintem a főnököm is mindjárt jön. Kérsz esetleg valamit?

* köszönöm (arab)
** ezek létező elméletek amúgy

Imhotep Calling

Eternal in the Sands of Time

-----------------:O:-----------------

Nehezen boldogultam az új, kézbe fogható képernyővel, ami most telefonként üzemelt. Idegen volt az érintéssel változó fényjáték, a gondolkodásmód, ami a rengeteg lehetőség mögött húzódott. De próbálkoztam. Megtanultam például hívásokat kezdeményezni, üzeneteket írni és fogadni, mintha a mobiltelefon pusztán egy újabb, bonyolult mágia lenne. Thot biztosan kedvére valónak találta volna.
Lassan azt is megtanultam, hogyan figyeljek fel az apró zizzenésre és a villanó fényre, ami valamilyen történésre figyelmeztetett. Ezúttal képek érkeztek, az üzenet fölött pedig Shadiya neve világított, így a szokásosnál érdeklődőbben vettem magamhoz a tenyérnyi készüléket.
Érdekes élmény volt újra a Régi Birodalom írását olvasni az emberek múzeumain kívül, bár ez a szöveg nem történetet mesélt el. Ez egy sötét, rosszindulatú varázslat leírása volt. Valami, amit sosem illett volna emberi szemnek látnia, hiszen nem is figyelmeztetett. Pusztán közölte a katasztrófát, ami közeledett. Elképzelni sem tudtam Shadiya hol láthatta, de a gondolattól a porhüvelyem gyomra süllyedni kezdett, a mellkasa pedig szorított, mintha valaki rám taposott volna.
Az elkövetkező bő egy órát azzal töltöttem, hogy a képeket néztem újra és újra. Volt valami más is az átok mögött, egy kincs, amit rejteni volt hivatott. Egy ismerős kifejezés.
Az idő homokja. Thot kedvenc csecsebecséje, a legnagyobb sikert aratott varázstárgya. De egy törékeny homokórában tárolta, elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennyi időn át fennmaradt, épségben. Régen el kellett volna keverednie a dűnék homokszemeivel, örökre elveszve. De ha mégsem, úgy talán az egyik legnagyobb fegyver lehetett. Bármelyik oldal kezében.
Észre sem vettem, hogyan telt el az idő fölöttem, mintha a homok puszta gondolata  belevont volna egy létezésbe, ahol a most, a régen és a jövőben ugyanabban a pillanatban zajlott. Egészen addig, míg a Shadiya és köztem feszülő láthatatlan kapcson keresztül végigrezgett egy üzenet.
Felálltam a párnázott székből, a zsebembe csúsztatva a mobiltelefont és lesétáltam az emeletről a főbejárat felé. A vendég, egy számomra ismeretlen leány kelta örökség vonásait hordozta magán, és ahogy egy pillanatra belepillantottam a szívébe, a Fátyol erejével találtam szembe magam. Egy formátlan, névtelen erővel. Egy rendkívül idős fey boszorkánya lehetett, civilizáció előtti színek és árnyak bonyolult rajzát hordozva, ősi rítusok dallamától kísérten. A vad természet istenei voltak hasonlóak.
- Üdv. - köszöntöttem, miközben közelebb sétáltam, néhány lépésre állva meg a leánytól. - Shadiya felettébb kíváncsivá tett. Foglaljatok helyet, szeretném hallani a részleteket.

Érdeklődve hallgatja az elméleteket, ő ennyire nincs otthon ezekben, lényegében ilyen hatalmú dologgal még nem került szembe, így sosem kellett ilyeneken elmélkedjen, és mint ahogy most is inkább utólag oltott tüzet mindig, és eddig megúszta.
- Értem, nos akkor valóban inkább az őrzővel kell elbeszélgessek. Ha el tudok...tudod nálunk wiccáknál ez a kiiktatás nem működik. Nem ölhetünk kedvünkre, se kínozhatunk se semmi. - magyarázza, bár nyilván ezzel Shadi is tisztában van.- Kiskapu, hogy ha ti csinálnátok, de ilyenre nem foglak kérni titeket, mert az sem jó dolog a Karma szempontjából. - hisz nem véletlen történik meg, hanem előre eltervezik. - Ezért gondoltam csak az időhomokos dologra, mert az egy olyan kiskapu lenne, amit talán Karma nem venne zokon. - fejti ki amin kattog az agya. - Mindegy, egyelőre jussunk el valahova, aztán ha ott állunk a válaszútnál majd kitaláljuk mi legyen. - zárja le egyelőre a témát, hisz lényegében nincs min tovább kattogni ezzel kapcsolatban, fejtegethetnék itt órákig az elméleteket, ha aztán minden keresztbe dől, mert egyik sem megvalósítható. A cselekvés híve, így inkább összepakol előre, így legalább úgy tűnik, bármelyik pillanatban indulhatnak és közelebb kerülnek a megoldáshoz. A lelke mélyén igenis zavarja még ez a cseppnyi tétlenség is, amit az összepakolás, a tekercsek fejtegetése jelent. Fél kicsit. El sem tudja képzelni az életét varázslat nélkül, és ugyan remekbe szabott kiskönyve amit beavatása óta vezet rengeteg olyan lehetőséget kínál, amiben aligha kell használjon mágiát, mégis már most rengeteget kell tudatosan gondoljon arra, mit nem szabad a természetfelettivel megoldania. Már most fárasztja, bosszantja, és megrémiszti ez az egész.
- Ha ezt túléljük szívesen bemutatlak nekik. - ajánlja fel mosolyogva, ő egészen hozzá van már szokva a kis szárnyas szörnyetegekhez. - Minden rossz amit hallottál róluk igaz, szóval ne számíts olyan nagy csodára, bár szerintem cukik. - nevet fel, azt inkább nem teszi hozzá, hogy olyanok mint a rossz neveletlen kölykök, és inkább ráfizetés van velük, mint haszon, de legalább a kertjében élők megszokták már a jelenlétét, nem úgy mint a vadon élők. Azokkal nem szívesen húzna újat újra, hiába tette meg már párszor. Pláne ebben az állapotban nem, amiben most van. -Már ha egy halálos lódarázsfészket annak lehet nevezni. - teszi hozzá vidoran és beszáll, majd beköti magát. Mondhatná, hogy több tapasztalata van mitikus lényekkel, mint az Egyiptom Isteneivel, de ugye Salmandersem henceg ezekkel. És neki még olyan menő bőröndje sincs, bár már gondolkodott rajta, hogy be illene szereznie egyet.
- Akkor ez olyan sors hozta dolog volt, hogy pont volt nálam egy tekercs róla? - mosolyog vissza, és nem tartja Ördögtől valónak, hogy ez tényleg így volt megírva, bár javarészt hiszi, hogy a sorsát maga irányítja, és hiába van megírva egy elnagyolt vázlat az életéről, azon belül bőven van mozgástere elbaszni, vagy épp kijavítani dolgokat, zsákutcákba tévedni, és sárga köves utakat találni. Így elgondolva, az övé nem egy szivárványhíd, sokkal inkább valami „élsz vagy meghalsz” túlélő labirintus. Olyan fűrészes próbákkal, meg szörnyekkel minden sarkon. - Hát az egész közösség jóindulatát sajnos nem tudom felajánlani, nem vagyok túl népszerű az újító dolgaimmal, de ha ezt megoldjuk, az életemmel tartozom nektek, így bármikor számíthattok rám, bármiben. - nem érzi nagynak az ígéretet, neki is tartoznak páran ugyan így, nemhiába ajánlotta fel Tahira sem Nazim segítségét. Ilyenkor minden veszélyes kaland megéri, hisz olyan szövetségesekre lel, akik a világ minden táján ott vannak. Persze ugyan ennyi ellenség is felsorakozik, de rájuk nem gondol. Nem bizony.
- Azta! Ha ezt tudom, feláron számolok mindent. - pislog a villára, és huncut mosollyal lép oda a nő mellé, segítve neki a becipekedést, kivéve a saját cuccait is a csomagtartóból. - Csak te vagy itt, vagy jöttek más tagok is? - ekkora kecóban csak nem laknak ketten, ő meg a főnöke... ugye? Nem mintha irigy lenne, a saját kis természetközeli lelkének ez a villa túlságosan is modern, és mesterséges, nem bírna itt élni hosszútávon. Meg aztán takarítson itt akinek két anyja van.... a mohaszőnyege otthon legalább bioaktív.
- Az a kávé jól hangzott, köszönöm. Szerintem rá fogok szokni, amíg fel nem robban a szívem. - pakol le a ládamellé, és egy rövid mosoly után mint egy múzeumban, olyannyira csodálva a belteret nézelődik körbe. Észre sem veszi, hogy az eddig csak emlegetett főnök közöttük terem, így kissé összerezzen az üdvözlésre. Nem azért, mert megijedt, de igyekszik minden lehetséges módon korlátozni a mágiáját, így lényegében visszatuszkolni egy mentális zárt dobozba olyan számára, mintha minden érzéke eltompult volna. Szánalmas, és emiatt el is vörösödik mint egy zöldfülű.
- Üdvözlöm, örülök a találkozásnak, és hálás vagyok a segítségükért. - nyújt kezet egy lágy mosollyal, mint minden wicca, neki az érintés, és a személyes tér fogalma kissé más határon belül mozog. Még akkor is, ha most már megérzi az ősöreg fey erőt, ami a férfiból árad. Olyan fénnyel, és erővel, mint a napsütötte piramisok rendíthetetlensége, és olyan elsöprően, mint a halálos homokdűnék ciklikus átrendeződése a kíméletlen forró széltől. Szinte érzi a tömjén karakán illatát, és a halál hűvös simogatását amiket a dohos, fénytől elzárt sírkamrák árasztanak, egy pillanatra talán érzékcsalódásként hallja is a fáklya ropogását amit gyújtani szokás. Minden szőr borzongva áll fel a karján és egy percre eláll a szava. Tehát a finom megfogalmazás miszerint Shadi főnöke, enyhe füllentés volt. Jó tudni.... - Köszönöm. - éled újra a mentális rendszere a sokk után, hisz vannak fey ügyfelei is, nem kéne annyira megütközzön a dolgon. És helyet foglal a kanapén. - Nem igazán tudom milyen részletekre kíváncsi, így ezek elmondását inkább Shadira bíznám. - pillant a nőre.

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

Optimistán kellett hozzáállnunk a dolgokhoz, így örömmel fogadtam Ena ígéretét, hogy ha visszajöttünk majd bemutat a pixiknek, mintha csak kempingezni mentünk volna a hétvégére, nem pedig egy olyan helyre, amin a wiccának az élete múlott, azon pedig, hogy ki tudjuk-e deríteni, az idő homokjával, hogy hogyan szakadt át a Fátyol, csak a világ sorsa. És ott volt még az a rejtélyes Őrző, akivel vagy élet-halál harcot kellett majd vívnunk vagy nem, bár Cliodhna és Bastet után azt már tényleg nevezhetnénk egy átlagos keddnek.
A sors útjai valóban különösek voltak, és igazából magam sem tudtam, hogyan álljak ehhez. Ha az ember lánya egy istennel él egy fedél alatt, akkor az ilyen hitbéli dolgok kicsit átértékelődnek, mert végülis mi volt a sors? Ki találta ki? Ki irányította vagy egyáltalán írta azt valaki? Nem volt lehetetlen, hogy létezzen hatalom, ami felette állt még a fey-eknek is, de távoli volt és megfoghatatlan. Kicsit mint a karma, noha annak a működése egyértelmű volt, mégsem volt biztos, hogy ahhoz a két ősi erőhöz kötődött, akiktől a wiccák az erejüket kapták. Ez viszont már teológia volt, amin elmélkedni lehetett bizonyítékot találni rá viszont nem.
- Nem tudom. Lehet. Véletlennek azért elég durva lenne. – mosolyogtam vissza a lányra, miközben kihajtottam a főútra. Ez volt a legjobb válaszom a sors kérdésére. Lehet, hogy valóban létezett, és bár tényleg elég valószínűtlen volt, azért létezhettek véletlenek is. Erről majd beszélnem kellett Anubisszal, érdekes kérdés volt, amin ő biztosan gondolkozott az elmúlt ötezer évben.
Amikor Ena meglátta a házat és hogy drágábban kellett volna adnia a cuccait felkuncogtam. Majd ha túlélte ezt a kalandot újratárgyalhattuk az árakat.
- Most csak mi jöttünk, de élnek Írországban mások is, akik a mi körünkhöz tartoznak, csak nem reklámozzák. A világ minden országában vannak sejtjeink, legalább néhányan, az egyiptomi coven elég nagy, majdnem akkora, mint az amerikaiaké.
A ház tényleg elég nagy volt, de egy istennek nem mertünk egy kis lakást kivenni a belvárosban, az, hogy nézett volna ki… Ha akartuk a jóindulatát el kellett kényeztetnünk, legalábbis ez volt a véneknek az utasítása. Azóta rájöttem, hogy ennél sokkal árnyaltabb volt a kép, és a nagyúr el lett volna egy lakásban is, ha van kábel TV-je, de így legalább volt helyünk berendezni egy szentélyt, volt mindkettőnknek normálisan külön szobája és fürdőszobája, és még Aerynt is befogadhattuk.
- Ideiglenesen amúgy él velünk egy fiatal ascendant is, szóval így hárman lakunk itt, de gondolkozok azon, hogy kéne pár kutya. – tettem még hozzá az igazság kedvéért.
Amikor Ena lepakolt, már indultam volna kávét csinálni, de Anubis gyorsan összekapta magát és már le is jött amikor szóltam neki, így megálltam a konyha felé vezető ajtónál. Ena arcáról sütött, hogy sikerült felmérnie a helyzetet, és ha nem is tudta azonnal, hogy kivel állt szemben, azt igen, hogy mivel. Nem véletlenül kerültem ki a kérdését, hogy a főnököm is boszorkány-e. A kérésre kivettem a vérdobozt a ládából a tekercsekkel együtt és a kanapé előtti kis kávézóasztalra helyeztem, majd leültem én is a wicca mellé. Akkor a kávé majd utána jön.
- Ena kinyitotta a dobozt, és rárobbant a védőátok. Amennyit sikerült kiderítenem, az alapján a varázserejét folyamatosan szívja valaki, akit a tekercsek az idő homokjának őrzőjeként emlegetnek, de még nem tudtam megfejteni, hogy ki és mi. Ja igen, és az átok szövege szerint a végén Ammit fogja felfalni a kiszáradt lelkét. Amennyit sikerült megfejtenem, az alapján az idő homokja a Szahara Szeme nevű képződmény alatt van, nem tudom te milyen néven ismered. Hatalmas körök a Szahara nyugati részén. És van egy nyakláncunk ami hozzátartozik az egész történethez, olyan mintha bóvli üveg lenne, de egyrészt hieroglif írás van rajta, másrészt ha átsüt rajta a fény akkor kirajzol egy ábrát de önmagában nem értelmezhető. Ezt már szállítják. A többi részlet… – közelebb húztam a tekercseket és Anubis kezébe nyomtam. - … az itt van ezekben ennél többet nem tudok, és te valószínűleg pontosabban fogod tudni értelmezni nálam. Igazából arra gondoltam elmehetnénk levenni az átkot Enáról, és ha már ott vagyunk az Idő Homokja is jól jönne a dolgainkhoz. – foglaltam végül össze. – Ameddig olvasol, Enának ígértem egy kávét. - mosolyogtam a wiccára, majd kilibbentem a konyhába. Ahol ültek onnan hallani lehetett a kávéfőző hangját, és remélhetőleg két perc múlva vissza is tértem egy csészével, kávéval és külön tejszínnel meg cukorral, hogy a lány annyit tehessen bele, amennyit szeretett volna.

Imhotep Calling

Eternal in the Sands of Time

-----------------:O:-----------------

A vad istenek boszorkányleánya, akit ezek szerint Ena néven illettek felettébb üdítően közvetlennek bizonyult, ahogy gyorsan áthágta a kettőnk közötti távolságot és a tenyerét az enyémhez érintette, ujjait a kézfejem köré fonva. Bár az én időmben a harcosok az alkarjukat szorították egymásnak, a bizalom jeleképp, így valamelyest ez is visszafogottabbá vált. De örültem, hogy a leány megbízott bennem.
Leültem velük szemben és türelmesen végighallgattam Shadiya csapongó magyarázatát - noha nem én voltam az, aki ezért valaha igazságosan szólhatott volna meg bárkit -, aztán elvettem a felém nyújtott tekercseket. A hieroglifák, ahogyan az ősi írást nevezték ugyan gyönyörű és mély jelentésű jelképek voltak, de a mai betűkhöz képest viszonylag sok helyet vettek el a papiruszokon, így pusztán rövid üzenetekre voltak alkalmasak. A tekercsek sem voltak túl dagályosak, de elárultak eleget ahhoz, hogy lassan megértsem, mi is volt ez az egész történet.
Megvártam, míg Shadiya elkészül a teával, aztán összefontam magam előtt az ujjaimat.
- A történet bonyolultabb, mint elsőre gondoltam, ugyanis nagyon régre nyúlik vissza. - kezdtem a magyarázatot, aztán eléjük terítettem az egyik tekercset és az alján lévő, kissé megfakult jelekre mutattam. - Ezek a szimbólumok a tekercsek és így az átok megfogalmazójának nevét jelölik. Imhotep, Djoser fáraó vezirje és főépítésze. Egy erős felemelkedett volt a maga idejében, azóta talán már fey, noha én sosem találkoztam vele a halála után. De ő csupán egy közvetítő, egy üzenet és egy figyelmeztetés leírója. A valódi forrás ősibb.
Visszatekertem a papiruszt és egy másikat toltam előrébb.
- Ahogy Shadiya is ügyesen megfejtette, az átok az Idő Homokját hívatott védelmezni. Az idő fölött csak nagyon keveseknek van hatalma, és ők is csupán bizonyos körülmények együtt állásakor képesek azt gyakorolni. Toth erre találta ki a Homokot, belerejtette a szükséges csillagálláskor felszabadult energiákat, így egyetlen fordítással átkerülhetett az időfolyamba, ahol aztán szabadon utazhatott. Úgy tűnik egy ponton viszont maga mögött hagyta, Imhotep pedig megtalálta. És elrejtette.
Még én magam sem tudtam, pontosan milyen erők kellettek Toth varázstárgyainak használatához, de úgy tűnt Djoser vezirjének megadatott. És ha neki sikerült használnia, eljöhetett a napja, mikor arra nem méltó, ártó szándékú mágusok is megszerezhették, így helyes döntésként rejtette el.
- Ha ezek a körök valóban azt a helyet jelölik, amit gondolok, akkor az én időmben még Horus Sírjának nevezték. Ő valamiért szerette a körkörös motívumokat és a szemet, mint jelképet. Viszont ha igazam van, akkor sajnos sejtem, ki lehet a homok őrzője. Úgy hívják Harmachis, vagy Hor-em-Akhet az ősi nyelven. Egy szfinx, Toth egyik utolsó teremtménye, akit Horusnak adott ajándékba, hogy őrizze a sírját.
Toth minden alkotása elképesztő és veszélyes volt, de Harmachis kifejezetten a mágusok és fey lények ellen lett megalkotva, így különösen problémás akadályt jelentett. Kő teste gyakorlatilag sebezhetetlen volt fegyverekkel, a mágia pedig pusztán táplálta az erejét, így a hagyományos módszerek hatástalanok voltak ellene. De Imhotep valahogy bejutott a sírba, így kellett lennie egy módnak rá.

- Nos eddig nem sok Egyiptomi boszival futottam össze a boltomban, akivel igen annak a fele gonosz volt. - vallja be, hisz a legutóbbi odalátogatása során sem egy egyszerű kis boszorkányba futott, igazából abban sem biztos hogy az volt. Biztos nem fey, azt érezte volna, ahogy azt is ha asca. De Shadi mágiájának lenyomata, ami körbelengi is teljesen új, így kár ezen tanakodnia. - De örülök, hogy a jók csapatából is van már vevőm. - teszi hozzá, nehogy félreértelmezze a másik, hisz amennyit beszélgettek eddig, az alapján egész szimpatikus neki a nő. Reméli, hogy a többi itt lakóval sem lesz konfliktusa, míg meg nem oldják ezt az tok dolgot, gáz lenne kirúgatnia magát, mielőtt elindulnának. - Háta wiccák nem gyakoriak arrafelé, mondjuk ez nem véletlen. - segít cipekedni közben. - Tudod ott túl sok a homok, kevés a jó termőtalaj, és a vad természet sem burjázik annyira, mint ahogy mi meg az igényeink szeretjük. - vág egy fintort, ami inkább szól öniróniának, hogy a wiccáknak soha semmi se jó, mintsem kritikának az ország felé. Kicsit emiatt aggódik is, hisz a legutóbb is megszívta, elég kevés képessége hasznosítható ott,és most, hogy lényegében az Átok a testét és a varázserejét zabálja, a természetben való regenerálódása is oda lesz... Mág a gondolatra is jobban megfeszül a vartenger a hátán, így kicsit nagyobb puffanással ejti le a ládát, és bólint, ahogy megtudja ki mindenki él még itt.
- A kutyák jók, és ösztönösen megérzik a mimiceket. - ad egy javaslatot, hisz errefelé az ilyen lények gyakoribbak, mint gondolná a boszorkány lánya. Leporolva a kezét, kissé finomabban, óvatosabban emelkedve fel mint amúgy tenné körbekémlel a házban, és a háta fájdalma már alig érződik, a látvány kitöröl mindent. Leginkább az itt-ott fellelhető műkincsnek számító tárgyat kötik le, mígnem a Fey jelenléte újabb megdöbbenést okoz. Pláne az, milyen készségesen áll a történethez, de az érzés amit kelt Enában, a homok érzése, a forróságé, a tömjén összetéveszthetetlensége.... no meg persze a nyilvánvaló tény, hogy Shadiya egyiptomi boszorkány enged annyit sejtetni neki, hogy rátenné egy féltve őrzött ereklyéjét arra, hogy ez a Fey bizony valami óegyiotomi alak. És Seelie. Ami felettébb megnyugtató, bárnem szokott tévedni azt illetően, hogy egy-egy hozzá betérő milyen fénykardot is visel az oldalán, de mivel most az erejét amennyire csak tudja korlátozza, védtelenebbnek és bizonytalanabbnak érzi magát mit valaha. Pedig merítette már le az akksiját nem egyszer vészesen, ám tudni, hogy egy jó szex majd feltölt, és tudni, hogy szexelhetsz akármennyit max fáradtabb és nyúzottabb leszel nem ugyan az.
- Igen, a nyaklánc! - jut eszébe, és kihalászva a telefont a zsebéből gyorsan megnézi az üzeneteit. - Oké, a képek megjöttek, és Tahira küldött egy üzenetet Nazimnak, aki előkerült, szóval eddig az a része a tervnek sínen van. - sóhajt fel megkönnyebbülten, és süllyeszti a készüléket vissza a helyére. - Ha lekerül rólam az Átok, nagyon szívesen segítek felkutatni a Homokot. Furán jó érzékem van az ilyesféle dolgok megtalálásában. - mosolyodik el, és csak reméli, hogy nem most áll fel a férfi, mondd neki nemet, és magának követelve a dolgokat amiket mind elé terítettek kirúgja a házból. Mondhatni ez a mondat az, amivel finoma megkéri, segítse ki a hófehér wicca seggét a szarból ha van olyan kegyes, és cserébe lerágja érte Tihanyig a nádat ha kell. Hol a faszomban van Tihany?! Feszülten figyel, és hálásan pillant Shadira, amikor az elsétál kávéért. Már csak a gondolat is megmelengeti az ujjit, amik az idegességtől, és az ereje szivárgásától hűvösebbek, és merevebbek. Idegesen mozgatja át őket, míg a szobában maradt fey se kidobni sem becsmérelni nem akarja, pláne amiatt nem, hogy olyasmit feszegetett, ami lényegében nem az övé. Próbál úgy ülni, hogy ne süllyedjen el idiótán a kanapén, de a párnák egyike se nyomja túlságosan a hátát, így végül némi szerencsétlenkedés után a térdeire támaszkodva dől előre.
- Köszönöm. - hálásan kap a csésze után, de előtte jól megrakja cukorral, és amennyire csak a pohárpereme engedi felönti tejjel. Kell neki az édes. Fúj, remélem nem ilyen ha terhesen kívánós az ember.... Kocogtatja le végül a kanalat egy a gondolatainak szóló fintorral, és ajkaihoz emelve meg sem fújva hörpint bele. - Életmentő vagy. - sóhajt a nőre pillantva, majd figyelmesen fordul a Fey felé, és a megrökönyödése egyre csak erősödik, ahogy a történetet hallgatja.
- Szóval aki az erőmet szívja az egy bazi nagy kő-cica-fáraó-szörnyeteg? Tőle kéne visszakérjem? - hangja egy árnyalatnyival magasabb, majd felnevet, kínosan és kissé erőltetetten. - Macskamentát nem hoztam... - mormogja a csészéjébe, majd eszébe jutva hümmögve lenyeli a kortyot amit épp iszik. - Mmm! Viszonylag sokszor térnek be hozzám R.I.P.D. zsaruk, és hála a jó kávénak, meg a meleg fogadtatásnak szeretnek sztorizni...szóval azt tudom, hogy a gólemeket mivel nyírják ki, ha a mágia nem, lehet valami bazi nagy és bazi erős gránát kissé szétzilálná a cica bundáját, ha úgy van...- hadarja, majd észbe kapva elhallgat.- Bocsánat, tudom nem ez a leglényegesebb dolog a történetben.... - pirul el, eléggé szarul érezve magát, hogy ennyire önző. - Szóval Hórusz Sírjába rejthette ez az Imhotep a Homokot? De ha ő is fey lett....meg tudjuk kérdezni tőle is. - néz egyikükről a másikukra. - Vagy....ő nem a Fátyol ezen oldalán van? - cincogja, mert hát az ugye túl egyszerű lenne, meg a végén még nem kéne aszott öregasszonyként végigcaptatnia Núbuán meg bánja a penész is hol még.... Nem most kéne bevallja, hogy igazából amióta volt egy-két macska testben, nem igazán kedveli a szőrös rabszolgatartókat ugye?
Remek,még egy képességem, amit lehet már sosem használhatok fel! Ena baszdmeg, csapnivaló wicca vagy....

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

Mielőtt Írországba jöttem volna, azt gondoltam, hogy a természet magába foglalja a sivatagot, a folyót, a tengereket is, nem feltétlenül erdőt jelentett, de értettem, Ena mire gondolt. Kevés volt az érintetlen, vad erdő, ami zöld volt, az is művelt föld volt. Igazából nem tudtam pontosan, hogy mire volt szükségük a wiccáknak a regenerációhoz, de mivel tényleg elenyészően kevesen voltak nálunk, ezért gyanítottam, hogy tényleg nem voltak a legideálisabbak a körülmények, főleg nem a nedves és zöld északhoz képest.
- Meglátjuk, hátha egy oázis is jobb, mint a semmi… – azért próbáltam optimista maradni. A kutyával kapcsolatos meglátását megjegyeztem, egy újabb év volt, hogy tényleg beszerezzek egyet, vagy rögtön kettőt, hogy jól eljátszanak majd egymással, ezt még át kellett gondolnom.
A kanapén azután összefoglaltam Anubisnak is, amit sikerült kiderítenem a tekercsekből, de azért neki is odaadtam, hogy tanulmányozhassa, majd Ena kávéjával együtt ültem vissza a kanapéra, hogy meghallgassam, mire is jutott a nagyúr egyedül.
- Szívesen. – mosolyogtam rá a wiccára, és elnyomtam egy meglepett szemöldökemelést a cukormennyiség láttán. Lehet az ő helyzetében én is minden édességet felprédálnék. Az életmentésről még nem beszélhettünk, hiszen az még csak most fog következni, remélhetőleg. Igazából sokkal rosszabbra számítottam, mint egy szfinx, de mivel Anubis nem vette félvállról, ezért betudtam annak, hogy bizonyára keveset tudtam ezekről a mítikus lényekről, és a valóság köszönőviszonyban sem állt a róluk keringő történetekkel. Az utókor ezeket a lényeket bölcsnek, de rejtélyesnek őrizték meg, akik próbára tették az utazókat és kincsvadászokat. Ha ehhez hozzávettük azt is, hogy Thot teremtménye volt, aki maga is az észt és a bölcsességet testesítette meg a hitünkben, akkor ez lehet, hogy egy bonyolultabb küzdelem lesz, mint Cliodhnával vagy akár Bastettel. Vagy lehet, hogy pont könnyebb.
- Igazából… Bár a kézigránát jó ötlet és mindenképp vinnék, ha a dolgok balul sülnek el, bár az egy külön érdekes kérdés, hogy honnan szerzünk majd helyben gránátot, mert a repülőgépre nem fogják felengedni… Nade, amit mondani akarok, hogy talán nem is Imhotepet kéne megkérdeznünk a dologról, hanem egyenesen Thot-ot, vagy Hóruszt, ha már az ő sírjáról van szó. Ha elmagyarázzuk nekik, mire kell a homok, akkor ha nem is segítenek, de csak elteszik a szfinxet az útból és leszedik az átkot Enáról, nem? – néztem reménykedve Anubisra. Az istenek nekünk nem válaszoltak az imáinkra, de annyira még aktívak voltak, hogy mindkettejüknek legyen néhány beavatottja a körünkben, és ha minket nem is, a Duat urát azért meg kellett hallgatniuk… Ám ha nem sikerült, még mindig ott volt lehetőségnek a kézigránát. – Készüljünk fel régi találóskérdésekből is, hátha igazak a legendák… – tettem még hozzá.

Imhotep Calling

Eternal in the Sands of Time

-----------------:O:-----------------

Ena a maga sajátos módján foglalta össze az ezúttal is túlságosan hosszúra sikerült beszámolómat, de lényegében igaza volt. Harmachis az Óbirodalom végső fegyvere volt. Egy legyőzhetetlennek hitt, pusztító fegyver, amely elméletben legyőzhetetlen akadályt jelentett bárkinek, aki Egyiptom isteneinek ellensége volt. Elméletben. Gyakorlatban viszont az idő folyt tovább, amire egyikünk sem igazán figyelt oda.
- Harmachis egy félelmetes ellenfél, de akad néhány gyengepontja. A drasztikusabb abban áll, hogy a megalkotása során Toth nem gondolt a modern kor vívmányaira. Nyilak, dárdák és római ostromtornyok ellen tervezte, nem robbanófejek és autók ellen. Tehát elképzelhető, hogy ezek le tudják gyűrni, de biztosak sosem lehetünk.
Szerencsés helyzet volt, hogy a televízió által vetített történetek gyakorta szerepeltették ezeket a modern pusztító fegyvereket, az időközönkénti reklámok szerint pedig a manapság Közel-Keletnek nevezett térség, ahol a hazám is feküdt, kifejezetten bővelkedett bennük. Noha a rossz okok miatt.
- A másik, hogy Thot dőreségében értelmet adott neki, ami az évszázadok során személyiséggé fejlődött. Ő nem csupán egy egyszerű szfinx. Harmachis egy értelmes, gondolkodó lény. Így elképzelhető, hogy lehet vele alkudozni, és gyanítom Imhotep is így jutott be a sírba. A medálról viszont nem tudok semmit, noha Toth mindig is rajongott az üvegért. Talán manapság triviálisnak, mindennapinak tűnhet, a mi időnkben egy korszakalkotó felfedezés volt. Ha valóban üveg, és olyan régi, mint Hórusz Sírja, akkor sokkal értékesebb egy egyszerű szuvenírnél.
Shadiya felvetése logikus volt, ahogy tőle ezt megszokhattam, de koránt sem egyszerű. Kézenfekvő lett volna, ha bármelyik pillanatban elérhetem a társaimat, legyen szó Thot-ról, Hóruszról, Osirisről vagy Amunetről, de ha ilyen lehetőségek álltak volna rendelkezésre, réges-régen kihasználtam volna.
- A lehetőség mindig adott, nyilván, de én csak hívni tudom a többi feyt. A válasz már rajtuk múlik. És Thot egy... Nos, az ismereteim alapján a mai korban úgy mondanák, hogy funkcionális szociopata. Mi annak idején egyszerűen különcnek tartottuk. Nagyon könnyedén ragadt benn a saját világában, megvetette a társaságot, talán egyedül Hórusz tudott hozzáférkőzni. Ha beszélhetnék is vele, semmi garancia, hogy megszüntetné az átkot mielőtt kiélte a kíváncsiságát azzal, hogy végignézi az alakulását.

Ahogy ketten beszélnek, csak akkor tudatosodik benne igazán, hogy fogalma sincs az egyiptomi mitológiáról. Mármint persze olvasott, nagyjából tudja kikről beszélnek, de úgy, hogy a boszorkány és a seelie szinte testközelből ismerik az isteneket – hisz a fey is az, bár még nem derült ki Ena számára kicsoda is konkrétan -, kissé szürreálisan hat. Mintha valami egyiptomi mesébe csöppent volna, ahol minden legenda és történelmi szereplő hús vér haver vagy épp ellenség lenne. Bizarr. Bárőépp így tudna nyilatkozni a fele szörnyseregről, akiket az európai vagy épp amerikai mondák emlegetnek, tehát irigységre nincs oka,az viszont zavarja, hogy ennyire elveszett a témában. Most érzi a súlyát annak, hogy olyanba piszkál bele, amihez köze sincs...nem csoda, hogy a wicca közösség nem azon vidék homokjából vándorolt ide, és odáig nem is nyúlik el. Olyan terep az, amit már Shadinak is említett, amitől kirázza a hideg, de vonzza is. Hisz ha nem tenné, most nem csücsülne valami Átok a vállán, meg a halál szele se simogatná a tarkóját.
- Abban szerintem Nazim tud segíteni, elég sok kapcsolata van arrafelé, és az ottani sötét zsarukkal is jóban van. - ajánlja fel a férfi nevében nagyvonalúan, hisz nem hiába építgeti a szívességek kis palotáját évek óta. Ha van valami, amit tud használni, azt bizony pofátlanul behajtja, hisz rajta is hajtottak már be ugyan ilyen rizikós, és hajmeresztő dolgokat.
- Szóval akkor az, hogy van útmutató hozzá ennél a Thotnál nem azt jelenti, hogy ez a kőmacska be is tartja, merthogy ugye idő közben fellázadt mint a Terminátor. Remek. - inkább a többi kifakadását, ami a nyelvére tódul az itallal öblíti le, nem akar túl negatív lenni, sem hisztis, de a lehetőség, hogy hiába van ott a hűtő kézikönyve karnyújtásnyira, lehet, hogy valójában egy szovjet atomfegyver amit ha rossz oldalán nyitunk ki, akkor elküldi a jelet a komcsiknak, életre kel, és ledózerolja a világot.... Túl sok hülyeséget olvas manapság? Meglehet. - Meg...az mondjuk csak nekem merült fel eben a sztoriban, hogy ha már ugye sellieként vagy unseelieként nem tudom melyik melyik... - pillant egyikükről a másikukra – él, itt a Fátyol ezen oldalán, akkor akár el is mehettek azért a Homokért, hisz mégis csak Hórusz Sírjában van...meg ugye az övé...- kortyol egy újabbat. - Karma óvjon, hogy vészmadárkodjak, de már csak emiatt is megérné az a természetfeletti odatelefonálás, maximum nem kapunk választ... - von vállat, de meg is bántja, mert húzódik a háta, így a megvonagló fintort a csészéjébe fojtja, és újabbat kortyol, a cukor segít, hogy forogjanak az agyában a kerekek. - Meg ha ez a Thot nem is egy segítőkész jótevő, nála is megéregy kérdést, hazahívta e a cicuskáját, vagy még ott a homok alatt játszik a többi porcicával... - oké, kissé sok a lealacsonyító hasonlat, de ha belegondol a valódi veszélyébe annak a szörnynek, fogja magát és bekucorodik egy sarokba sírni.
- Ó, egyébként a medálról itt van a rendes kép! - rakja le a kezéből a porcelánt, és előhalászva a telefonját megmutatja őket a férfinak, a felbontás szuper, szinte milliméterre ki lehet nagyítani, és az árnyékot is egészen jól sikerült lekapnia Tahirának. Persze messze nem olyan mintha élőben venné a kezébe valaki, de a semminél több. - A találós kérdések meg tényleg jó ötlet. - fordul Shadi felé. - Szóval ezek szerint ez a legenda igaz? - kissé hihetetlen neki. - Akkor remélem unalmában nem oltári blődségeket talált ki...tényleg, a googlet használni előtte vajon érne, vagy csalásnak venné? - vetül fel benne a kérdés, amit hangosan ki is mond, bár nem vár ráválaszt, még maga számára is túl horrorkomédiásan nézne ki a jelenet, hogy a közönség segítségét kérve elfordul, és bepötyögi a kérdést a keresőbe....az öreg szörnyek erre biztosan érzékenyek...

Shadiya & Ena

"Idézet vagy dalszöveg ide. Idézet vagy dalszöveg ide."
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Imhotep calling

Bármennyire is félelmetes ellenfélnek tűnt Hamarchis, azért bizakodó voltam. Ha valóban ókori fegyverek ellen tervezték őt, akkor talán a gránát tényleg segíthetett rajtunk, noha még mindig tartottam attól, hogy ez mennyire veszélyeztetné a mi épségünket is. Ha valami akkorát robban, hogy elpusztítson egy ilyen lényt, akkor meg volt az esélye, hogy mi is apró darabkákra szakadunk vele együtt. Ám ez úgyis helyben fog majd eldőlni. Az sem volt túl bíztató, hogy Anubis vonakodott hívni a többieket, vagy legalább megpróbálni beszélni velük. Biztos meg volt rá az oka, ami akár több is lehetett annál, minthogy nem volt túl jó véleménnyel a tudás istenéről… Már amellett, hogy a szavai alapján elkezdte a BBC-s Sherlock sorozatot és nevet tudott adni a jelenségnek.
- Hórusz és Thot mind a ketten seelie istenek, a covenemben vannak beavatottjaik, de nincsenek az emberek között. Legalábbis úgy tudjuk. Az könyörgéseinkre, hogy mostmár szükség lenne a személyes beavatkozásukra csak egy isten válaszolt, és ő itt ül. – pillantottam Anubisra. Bármennyire is nem volt illendő megosztani a körünk titkait kívülállókkal, Enát most túlságosan is közelről érintették az ügyeink, így joga volt tudni, hogy álltunk. – Egyelőre persze, ez nem azt jelenti, hogy később sem fognak, csak egyelőre nem jártunk sikerrel. Egy próbát viszont megér, hátha veled szóba állnak, ha nem is segítenek, bármilyen belsős információ jól jöhet. És ahogy Ena mondja, legfeljebb nem válaszolnak, és legrosszabb esetben potyára megyünk oda. Ha a homok már nincs is ott, attól még Hamarchis-al megpróbálhatunk megegyezni. Ha nem sikerül, akkor meg elpusztítjuk. Nem az első eset lenne.
Nem mintha szívesen emlékeztem volna vissza Bastet karmaira a torkom körül, de végül onnan is élve kijöttünk. Nem biztos, hogy bevállaltam volna egy ilyen harcot, ha nem lett volna élet-halál kérdése a dolog, de sajnos éppen az volt, és hogyha megszerezzük a homokot, talán még többeket megmenthetünk a tudással, amihez így hozzájuthatunk. Ha a nagyobb képet néztem, ez egy olyan kockázat volt, amit vállalnunk kellett. Ezért voltunk itt, Anubis ezért öltött emberi ábrázatot magára, és ezért utaztunk Írországba, hogy megküzdjünk az unseelie-vel, és megjavítsuk a Fátylat. Nem szalaszthattuk el a lehetőséget, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a célhoz.
Ameddig Anubis a képet tanulmányozta Ena telefonján, a lány kérdésére sajnos nem volt megnyugtató válaszom.
- Még nem találkoztam olyan szfinxel, aminek értelme lett volna. A nagy részüket már nagyon régen elpusztították, de a mi legendáinkban és a boszorkány hagyományokban is úgy tartják, hogy igen. Bölcs lények, akik szeretnek beszélgetni és próbára tenni az elme élességét. Ez pedig Thotra ráadásul különösen ráillene, hogy ilyen lény alkosson, amit csak a legokosabbak győzhetnek le, a legerősebbek nem. Nem hiszem, hogy a Google csalás lenne, csak használjuk a meglevő forrásainkat, de nem hiszem, hogy ott lenne akár térerő, vagy mobilnet. Ráadásul… Amikor legutoljára elővettem a telefonomat egy ősi lény közelében majdnem megölt miatta, szóval legközelebb kétszer is meggondolnám a dolgot.
Kellemetlen hideg futott végig a gerincemen az emlékre, de próbáltam arra gondolni, hogy ez most más lesz. Okosabbak leszünk, bölcsebbek, óvatosabbak… Legalábbis reméltem.
- Ena állapota miatt viszont nincs sok veszteni való időnk, megszervezem az utat Nouakchott-ba, és onnan meg gondolom majd kisrepülővel vagy terepjáróval megyünk a helyszínre. A nyakláncot odahozza akkor Nazim nekünk, vagy várjuk meg, ameddig ideér a csomag? – kérdeztem. - Meg kéne kérdeznünk Aeryn velünk jön-e, vagy inkább vigyáz a házra…