-Gondolom valami szép vagy sanyarú történetet szeretnél hallani. Hol éltem, ó a festői tájon és hogy lettem vámpír, óóó a tragédia. Ezt mindenki zabálja, aki teheti. Kaland, erotika és veszély. Az ismeretlen sötét ura az éjszakénak, a vámpír. Hát ilyet nem kapsz. Hallhattál vagy hatszázat ebből a rommá cukrozott vacakból, de ha figyeltél volna és nem csak habzsolod, rájöttél volna, a máz alatt bizony gőzölgő szar lapul. De te befaltad. Még repetát is kértél ahogy látom. Én valami mást adok neked... valami újat. Magunkat ahogy még sose láttad. De már az felbasz ahogy szuszogsz, szóval kelleni fog egy szál cigi. Nem kérdezem meg baj e. Ha igen keress másik vámpírt. Meglepődnél mennyi van. Mármint mennyivel találkozol és nem tudsz róla. De pillanat. - Előkapok egy száll minőségi dohánnyal tömött csodát és az én régi jó barátom, egy ütött kopott Zippot. Első szériás darab és talán még nálam is leéltebb, de pont így alakítunk jó csapatot.  Szikrát vet a kova, vörös táncot jár a láng. Csak nekem táncol, én mégsem értékelem, csak kihasználom mint mindenki mindenkit ebben a világban. Azért él hogy szolgáljon, hát meggyújtom róla a bagót és rázárom a fedelet ezzel kioltva életét. Majd hívom ha megint kell. Ilyen minden csak észre kell tudni venni. Kifújom az első slukkot és foltatom.- Szóval... mielőtt az mondanád most hogy megkeseredtem. Igen meg. Ez egy folyamat amit csak az ér el aki eleget él és nem segghülye. Az emberek nem értik. Ők azt hiszik a test és az elme öregedése vagy érése okozza a komolyságot. Nem... a valód kopik el. Le az alapjáig, míg csak a tiszta önmagad maradd mindenféle extra réteg nélkül. Nem megérsz, csak elkopsz. Az ember ehhez épp csak eleget él. Én már nyolc évszázaddal a hátam mögött rohadtam eleget itt, hogy kialakulhassak. Akkor az első lecke. Vér. Létünk eleme, életünk célja és a bizonyíték, hogy alantas férgek vagyunk. Hazudunk, csalunk és ígérünk csak megszerezzük, ha kell erővel vagy csellel. Lehetünk szépek, elegánsak. Csábíthatunk, segíthetünk még akár életet is menthetünk a nap végén nem vagyunk jobbak mint egy csicsás nagyra nőtt pióca. Igazából a szúnyogok jogos konkurenseink. Talány annyi a különbség, hogy ők őszinték. Tudod miért jön és mit akar. Mi alattomosak vagyunk. Elhitetjük, hogy jóban vagyunk az áldozattal. Szeretjük, óvjuk, vagy  valami maszlag. Aztán elfojtott sikoly és rideg valóság. Semmire se jó nekünk az élő, mint örömet és vért szerezni magunknak. Kihasználjunk és eldobjuk. Elvesszük tőle az este szörnyű emlékét és másnap vidáman integetünk neki vissza a buszmegállóból. Csak mi tudjuk, hogy már vagy nyolcadszor hitetjük el vele mi vagyunk az igazi és önként jön velünk egy csöndes és magányos helyre ahol egyszerű haszonállatként kezeljük. De... mi visszamosolygunk és integetünk mint egy jól nevelt féreg, ember jelmezben. Ezek vagyunk mi és a vér. Legyen az emberé, vérállaé vagy Ascendanté nekünk csak az életereje kell mert saját nincs, mint ahogy lelkünk se. A következő előtt kell egy újabb szál. Ne nézz így nem leszek rákos. Igazából egy égő benzineskannát is szívhatnék nem számítana. Ennek van íze. Na, ne sopánkodj, hogy büdös. Idegesít. - Újabb sercenés, vörös, bűvölő
tánc, de hiába. Miután használtam megint megfojtom. Ismét sötét van csak a cigarettám narancs parazsa ad némi kontúrt az arcomnak.- A második a hazugságok sora miben élünk. Ez a másik lényeges dolgunk. Nem mehetünk ki nappal. Az éj gyermekei vagyunk és a munkán, a civil arcunk is ezt fedi. Mosolygunk a kicsi húszsákokra és játsszuk a játékuk amíg csak lehet. Nekünk nem nehéz. Egy pillantás más szemébe és hisz nekünk. Arra emlékezik amire akarunk. Megbűvöljük. Ha kell egy rövid ideig mindenki azt látja amit szeretnénk. Mivel mi limitált csökönyös bestiák vagyunk a realitás szövetét mozgatjuk másokban. Nem vagyunk mások mint egy nagy, jól kitalált hazugság ami nélkül jobb lenne a föld. Életet lopunk hogy éljünk és elmét rombolunk hogy higgyenek nekünk. És miért? Senki sem tudja. Csak létezni akarunk... nincs célunk. Létezünk, így alantasan és féregmód. Lehet papolni a becsületről. Ihatunk márkás pezsgőt. Szerethetjük a legszebb nőket... mi csak egyszerű illúziók vagyunk. Mint egy Mimic ami embert utánoz. Hogy mi a Mimic? Az egy másik mese lesz. Mi lenne ha levonnánk egy tanulságot a vámpírokból aranyom? Bólintás... ezt már szeretem.
A tanulság az hogy nincs tanulság. Férgek vagyunk szép csomagolásban és élünk egy céltalan életet ami nem is valódi élet és már ezért a semmiért is más életeken élősködünk. Tudom sok a szóismétlés de itt az életen van a hangsúly. Mi nem élünk... még lelkünk sincs. Az egyetlen lény a földön aminek nincs lelke, talán még a Gargoyle, de az teremtett. Az nem számít.- Megfogom az arcát két kézzel és közel húzom.- Érted a lényeget!? Örökké élünk és mégis egy percében sem élünk! Oké túlterhellek a dumámmal. Csak csináld amiért itt vagyok. Ne.. ne most kérdez... majd utána. - Markolok a hajába és tolom lefele. Neki ott van dolga. Csinos lány, csak ember és bár ő tényleg él, én vagyok aki elültette a fejében a gondolatot, a kíváncsiságot, aki elhitette vele, hogy kemény pénz kap ezért. És én leszek aki majd ezt az egész számára szürreális emléket elveszi tőle. Ő azt fogja hinni valami partydrog áldozata lett, azért van bemocskolva az arca. Én meg holnap integetni fogok neki megint a bárban... ki tudja lehet még egy körért. Igen... mi mind férgek vagyunk, de valamiért élvezem.