Anya mindig mondogatta, hogy különleges vagyok, az ő különleges angyalkája, hogy egy nap felragyog majd egy újabb csillag az égen és egy tündér csókot lehel a homlokomra.
Először nem értettem, aztán persze az 5 éves kislány elfogadta, hogy ő különleges, hogy hercegnők meg unicornisok léteznek, hogy a boszorkányok az erdőben laknak, a tündérek a mezőkön, hogy a filmek vérfarkasai csak kitaláció, és hogy a napfényen csillogó vámpírok is csak mese… majdnem…
Anya csak részben tévedett, vagy csak nem akarta egyszerre nyakamba zúdítani mindazt, ami rám várt, amire én vártam, ami a részem, és aminek én a része vagyok.
Mint az lenni szokott, a kislány cseperedik, először az unicornisok tűnnek el, a fogtündér, a koboldok, meg a boszorkák, kikopnak a szörnyek az ágy alól, és ha már apa sem hív hercegnőnek az egész szertefoszlik. Eljön a nagy pofára esések időszaka, mikor megtudod hogy akit eddig apunak hívtál, csupán anyukád férje, hogy a szörny sosem az ágyad alatt lapult, hanem az ágyadban feküdt, és a tükörből mosolyog rád.
Tisztán él bennem az első alkalom… varázslatosnak kellett volna lennie, de sokkal inkább volt hihetetlen és rémisztő. Talán nem kellett volna annyi sikongatós szellemes házi videót néznem. Nem értem el a tollat, ami a földre esett. Csak ennyi… igen ennyi. Felé nyúltam és akartam, hogy közelebb guruljon… és gurult, én meg majd bepisiltem ijedtemben. Mért van az, hogy ha megkapod amit akarsz nem örülsz neki hanem riadtan vered be a fejed az asztal alsó lapjába, majd hátra esve a székeddel hanyadt homlok menekülsz ki a szobából és órákra a fürdőbe zárkózol? Szóval jamm… kiderült hogy képes vagyok az akaratommal, elmémmel, kézjelekkel, mozgatni dolgokat, persze csak azokat amiket látok, az hogy odaképzelem nem elég, és így a zárakat sem tudom kinyitni. Ez szívás…

A fejem kótyagos, szédülök és hányingerem is van, a szemem bekötve és valami szúrós szagú fertőtlenítővel moshattak fel, mert nem hogy segítene a helyzeten, csak ront. Próbálom felmérni a helyzetem, nem bepánikol, de valahogy egyik sem akar menni. Az előbb… kitudja mikor volt az, de az előbb még a gólyaavatós bulizáson voltam… Azt hittem itt nem követik a filmekben ismert raboljuk el az elsőst és szivassuk amíg sírva nem fakad. Kezek ragadnak meg, állítanak talpra, és húznak, hát lépek. Beszélgetésnek semmi értelme, a szám is be van kötve, csak lépek, és próbálom a fejem úgy mozdítani hogy talán a szemkötés alatt ki tudok lesni. Jutalmam egy közepes tockos, amiből megértem azonnal, hogy ez nem az a játék. Leültetnek, és végre lekerül a szememről ez a… oké valaki tegye vissza.
Plafonig csempézett falak… nem… bocsánat… a plafon is csempézett, mondanám hogy oké ez a játék az elején nem volt vicces, de most már tényleg halálra rémítenek. Két gótika mónika áll velem szemben, annak ellenére hogy egyik sem lány, mégis a tipikus vámpír fanatikus gruppis kinézetű fazonok, akikért a 14 éves lányok úgy olvadoznak. Az életkort passzolom, ennyi festék alatt lehetnek az öregapáim is. Az ajtó kinyílik, a hátam mögött. A fejem fordítom, de fáj… basszus de fáj, még bele is szédülök, úgyhogy marad a semmi hirtelen mozdulat taktikája. Végre egy lány… pardon nő, mert az öltözködése alapján inkább negyven, az arca meg velem egy idős. Két ujjával megragadja az állam és a szemembe néz. Gesztenyebarna szemei vannak… olyan barna mint mikor ősszel az erdőben összegyűjtött valamennyi falevél színeit akarnád egyben meghatározni. Az ősz színe, kicsit világos kicsit sötét, és kavarog az érzés bennem, hogy belém lát… Nem látok mást csak a szemeit, ahogy magam tükröződöm benne, ahogy körbe ölel és melegen tart, biztonságot sugall, megnyugvást, hogy minden rendben van. A csend olyan tompává válik, amikor találkozol a nagy ő-vel és megszűnik a világ, de ez most egy nő… és én nem vagyok olyan lány. Elengedi az állam és már nincs előttem, én pedig még a hűlt helyét bámulom, majd fejem rázva próbálok fókuszálni. Mi a fene volt ez? Mit tettek az italokba? A HÖK kicsit messzire megy ezzel a mókával.
Hatalmas ordítás hallatszik kintről, mindenki felé kapja a fejét, igen hülye ötlet volt én is ezt tettem. Ők kirohannak én meg ott maradok a széken, megkötözve bekötött szájjal. Itt az alkalom meglógni, a kötél szoros, talán ha… reccs… auuuu… és már pofával is tompítottam az esést… A szék még mindig hozzám kötve, de legalább a hideg padlón fekhetek, a fertőtlenítő szagban… mennyei.
Az ajtó megnyikordul és lépések zaja visszhangzik.
-Ejnye hát… csak nem megszökni akartál Aeryn… - tudja a nevem, akkor tutira ő is HÖKös… nem… nem ismerős… egy kézzel megragad és székestől visszaállít a helyemre. – Na… ne legyél így megszeppenve, hidd el jó kezekben vagy… sokat fogsz hozni a konyhára… te vagy a mai legjobb áru… kis csiszolatlan gyémántom…
Nem tudom miről beszél, de a frász kerülget tőle, valaki segítsen… valaki mentsen ki innen… legyen vége ennek a rémálomnak… nem akarom ezt a szivatást, elég volt… mért kell ezt csinálniuk? A testem forrósodik, érzem hogy a combomon lévő keze tolakodó, irritál a közelsége, nem akarom hogy hozzám érjen.
A fazon megtántorodik, és nem hogy megriadna, csak szélesen elvigyorodik… azok ott…
Tenyere csattan az arcomon, amitől megbillen a szék és újra a földön kötök ki. – Készítsétek fel ezt is… egy óra múlva kezdünk! Nem akarok több hibát!
Aeryn… nyugodj meg… vámpírok nincsenek, ez csak egy jól kitalált és jól megszervezett baromság, jó iskolát választottál, és jó sok pénzük van, nem lesz semmi baj, utána te is jót fogsz nevetni az egészen… remélem…