A szomszédok, ha lennének olyanok, most biztos az állatvédelmisek után ordibálnának, bár itt ennyire a külvárosban már egy-egy öreg lakónál biztos lapul a szekrényben legalább egy flinta. Erre a gondolatra összébb húzza a hájas, bundával borított testét és úgy oson le a borostyánnal benőtt hátsó falon. Ügyes kis mancsaival a vastag főágakba kapaszkodik, orra pedig szimatol, merre is van az a betört ablak, amit tegnap még a sólyom szeme szúrt ki. Hátsó lábai az öreg ablakkeretet érik, és óvatosan pufók alkatát légtornászokat kenterbe verő ügyességgel teszi a fára mind a négy mancsát.
Szuper Ena, most már csak be kell préseld magad azon a kis lyukon ami az ablakból kitörött.... faszért nem mókust választottam.
Dohog magában, de mielőtt még valami vadlesen lévő vadász úgy gondolná, de jó lenne otthonra egy vörös mosómedve bunda nekirugaszkodik befolyni a lyukon. A művelet olyannyira szerencsétlenre sikeredik, hogy ha ezt valaki videóra venné, több nézője lenne, mint annak a sorstársának aki egy csatornafedélbe szorult bele. Kis kaparászó hanggal tapogat és szenved az üvegen, hátsó lábaival kapálózik, farkincája ide-oda leng. Ha nem lenne bundája, biztos egy pukkanással teremne a házon belül, de vicces hangeffektek híján csak puffan a porban.
Ez szégyen....hova süllyedtél te wicca....
Megrázkódás után, mint a szurikáták áll két lábra, és szimatol a levegőbe,merre is érezheti azt a bizonyos illatot, amit keres. Orrát elég sok érdekes szag csapja meg, így osonva indul felderíteni. Szobáról szobára térképet rajzol a fejében. A kilincsek a súlyánál fogva nem okoznak akadályt, amíg van mellette valami asztalka, vagy szék,vagy bármi amin feltud kapaszkodni. Az első ajtó előtti ötperces tohonya ugrálással ezt már kitapasztalta. Na meg a szemetest is kitúrta már a konyhában, pillanatra elveszítve a kontrollt az ösztönök felett.
Mi a....?! Fúj! Fúj! Koncentrálj már Ena!
Köpi ki a csontot amivel időközben a konyhaszigetre szökött fel.Nagy zajjal koppan a  mosogatóban,amire ingerenciája támad addig mosni a kis mancsaival, ameddig tiszta nem lesz.
ELÉG! Ebből most lett elég!
Leugrás közben változik vissza, és meztelen lábbal éri mára földet. Szándékosan nem húzott sarut, se lábbelit. Megvolt az esélye, hogy nem bírja végig állat alakban,és így csendesebb marad továbbra is. -Bah....máris jobb. - törli lenge lenvászon nadrágjába a hús ragacsosságát, és indul meg azon csukott helyiség felé,aminél nem tudta kinyitni a kilincset. A deszkák - hiába nem egy nagy termet - nyikorognak, idomulnak a talpa alatt. Valamire mégis csak jó volt az a szőrös kis segg, ami idáig hozta.
- Na lássuk csak... - óvatosan fordul a régi gombos kilincs a kezei közt,ajkába harapva tolja be az ajtót és... - Na ez meg mi a túró? - hökken meg a sok szerszámra és szanaszét heverő papírosra, a sarokban...ott pedig valami... iszonyat furcsa dolgok úszkálnak befőttben. Kíváncsiságtól hajtva közelebb merészkedik, egészen az egyik üveghez hajol,de ahogy megmoccan benne valami, tág pupillákkal tántorodik hátra, neki az egyik asztalnak,lesöpörve szerszámot és papírt egyaránt. - Jó akkor most ezt nem láttuk.... - perdül meg, és sietne kifelé, de az egyik kis fiókos asztal megtorpanásra készteti. A régi vas hívogató illata közelebb csalja. - Hát itt vagy... - simogat a felületre, és a háta mögé dobálja róla a fura fogókat. Tüzetesen körbe kémleli, megszagolja közel hajolva hozzá. Felcsillan a szeme, és izgatottan rágcsálva az ajkát fordul hátra, és keres egy árnak kinéző valamit. Feszegetni kezdi a zárt fiók gombját. Ott van bent az ami neki kell!

- Haszontalan szar. - szűri a fogai közt, és méregeti a résbe beszorult szerszámot. Valamivel ezt ki kéne feszegetni... pillantását mohón járatja végig a ledobált szerszámokon, méreget, mérlegel, fontolgat. KELL hogy legyen valami, ami nyitja ezt a roskatag ódonságot, amit egyesek asztalnak neveznek. Ott! Az talán jó lesz! Kapja fel a földről a bordaterpeszt, és próbálja azt az ár mellé szuszakolni a faszilánkok helyére amit sikeresen kifaragott már, de semmi. A fa panaszosan nyikorog, de a zár kitart. Miért nem spórolták ki az anyagot az ódonságokból?! Káromkodva ragadja meg az ár markolatát, és újra próbálkozik, ezúttal, mintha átgondolta volna reccsen a fiók, boszorkányunk pedig meglepettségében állát beverve esik a földre a fiók alá, kezébe szilánkok fúródnak, fejére pedig az iratok esnek, azokat pedig a bordaterpesz követi Ena nyakán. - Au. Betörőnek sem megyek el...- dohog magában, és négykézlábról a fenekére ülve lesöpri a tenyeréről a törmeléket. Fintorogva veszi tudomásul, hogy pár helyen véresre sértette a sok szálka. Ruhájába törölve a maradékot,és a kiserkenő cseppeket ismét feltérdel, és kíváncsian kukucskál be a fiók lyukába. Fél kézzel söpri ki a tele irkált lapokat, rajtuk mindenhol anatómiai rajzok, nyilak. Bárki is írta ezeket beteg egy elme lehet. Bár a befőtt után meg se lepődik. Talán az ette meg az itt lakót is bosszúból?
Nyikorgás.
Kotorászása elhal, és csendben figyel, hátha csak egy öreg padlódeszka az a padláson, amin átfúj a szél. De nem. Alig némul el, és bevágódik az ajtó. Összerezzen a hangra, a ház csendjét úgy hasítja ketté, mint a bárd. Szívverése felgyorsul, és leveri a víz.
Itt laknak!
Alig fogalmazódik meg benne ez a roppant rettenetes felismerés, az ajtócsukódás félreérthetetlen hangja jégkockaként kúszik végig a gerincén. És a fickó beszél. Mármint ha tényleg fickó, és nem egy agyonszteroidozott Ursula. Ne legyünk ennyire előítéletesek, adjunk teret a kreativitásnak! A mai világban már bármi lehetséges, bár Ena nem biztos abban, hogy egy grizzly méretű asszonnyal hamarabb elbánna, mint egy standard hímneművel.
Ez neki beszél? Nem...tuti nem...nem láthatta meg, hisz a famonstrum elrejti. De akkor kinek?! Csak nem a befőttnek? Komolyan hibbant ez az ürge... Ő maga meg moccanni sem mer, egészen addig, míg a helyiség levegőjébe nem hasít a kérdés. Esküdni mer, hogy a szíve kihagy egy ütemet, csak hogy szabálytalanul induljon útnak megint. Gyerünk te gyáva wicca, moccanj már! Ott az a kurva ajtó, csak el kell juss addig. "A" tervnek megteszi. Lassan ereszkedik négykézláb megint. Mély levegő, pazarold csak a varázserőd ha már szarba keverted magad. Alig egy pislogásnyi idő, és pici mosómedve tappancsain indul az asztal egyik széléhez, hogy kikukucskáljon.
Ekkor kattan a zár, és a retesz.
Most komolyan?! Nem is az ő rohadt szerencséje lenne, hogy egy olyan szobába szorul be egy őrülttel, amit jelenlegi haszontalan bundás teste ha nem lenne rajta a retesz sem lenne képes kinyitni. Rohadt karma. Rohadt, rohadt karma. Akkor marad a "B" terv, megbújni addig, míg ez a hibbant meg nem bizonyosodik róla, hogy nincs itt semmi és senki. Léptek ellentétében lopakodik ki a famonstrum mögül, túl feszült ahhoz, hogy észrevegye a vér rajzolta emberi kéznyomot, amit maga után hagyott a földön, ahonnan indult. A por viszont apró kezecskéit annyira ellepi, hogy a vér eláll, így több nyom nem marad utána. Kerül, az asztal takarja az őrültet, csak a tarkóját és a feje búbját követi hátulról szemmel. Mosómedve mértékkel egyenesen hatalmas a férfi. Tekintete pásztáz, és ki is szúr magának egy kis rést az egyik polc alatt, ami mentén tovább is lopakodhat, hátha a befőtt mellett nyitva volt az ablak... Igen, ez "C" tervnek igen csak okos, és fondorlatos! Nem is nézi a ketrecet ami mellett elhalad, tudata nem fogja fel, mit lát a szeme sarkából. A félelem, és az izgalom elködösítik, mígnem csendesen beszuszakolja magát a polc alá, remélve hogy a hája nem buggyan ki, mint egy elfelejtett régi szőrmesapka, aki újra figyelmet követel.

A cuppanó hang jobban összerezzenti, mint a szavak, amik elhagyják az őrült száját. Bár a saját beteges kíváncsisága is felpislákol. Mi lehetett abban a másik fiókban, hogy ez a reakció? A kérdés olyan jelentéktelen erősségű, hogy ahogy jött, úgy távozik is a gondolatai közül.
Ez neki beszél...tudja, hogy van itt valaki. Jaj Ena persze hogy tudja, ha a kotoncolás amit műveltél nem lett volna elég, az, hogy a fiókja hirtelen magától robbant fel, talán NÉMI gyanakvásra adhatott okot. Mennyire voltfontos neki az az asztal? Min van leginkább kiakadva? Hogy betörtek hozzá?Hogy szétverték a fiókját? Vagy hogy a bezárt iratai most szanaszét hevernek a porban és a mocsokban? Mondjuk...számít ez? A büntetés és a megtorlás mértéke inkább fog függeni a habitusától. És ez a fickó még csak nem is káromkodik! Nem tombol! Nem, ez komótosan odabattyog a fiókhoz, aztán leporolja a nadrágját - csak a hangokból mer erre következtetni - aztán még azt is közli, hogy tegeződjünk! Hát akkor tegeződjünk! Hagyj elmenni te elmegyogyós!
Ez most pattanás volt? Ugye nem...?  
Ha Ena belső hangja megtestesülne, most egy sírós hangú dráma királynő lenne, affektált beszéddel. Nem mer hátra nézni, fél, hogy már ott lenne a szörny a seggében, és vigyorogna rá. A polc alól ami alá bepréselte magát, meg ha kíváncsi lenne sem látna fel az asztalra, és a férfi amúgy is háttal áll neki. Flattyanó hang, fémes ploccsanás. Bármi is az már a megnézegetett fémtálcák egyikén van. Nem akarja tudni mi az...de mégis! Beteges kíváncsisága viaskodik a józan ésszel, meg az ösztönökkel, amik az előbb említett dráma királynő hangján sivítanak sziréna módon.
Jól fest? De hát háttal van neki! Nem láthatta meg! Ha igen akkor az eddigi színészi alakítás csak azért volt, hogy jobban táncoljon az idegein?! Milyen kegyetlen állat az ilyen?!Lélegezzen...
Mi? De hát... akkor mégsem hozzá beszélt! Hájba burkolt mosómedve szívéről akkora kő esik le,hogy egy jobb fülű alakváltó még akár hallhatta is. Ő meg köhögést hall. Szőrös füle megrebben, és a kúszást már egészen abba is hagyta a polc alatt, ahogy a ház ura tovább zengi férfias hangján a monológját. Annyira durva angolsággal beszél, hogy hallja benne az öt órai tea csészéjének csengését. Összerezzen a csattanásra,felriasztja révedéséből, és tovább oson fel a polcon, amíg az ajtónak csapott valamivel diskurál a fickó. Egyik szint a másik után, még csak egy apró könyvet vagy üveget sem ver le, már majdnem a párkány következik, de fülét megüti valami olyan hang, amitől elvéti a kapaszkodót, és testével a földre puffan, nem várja meg, míg mindenki a teremben arra néz, beiszkol az ablak másik oldalán álló kis asztal mögé.
Az ott vele egy pixie! Még hozzá az, amelyiket a befőttben is látta!
Pillantása az asztalra téved, amire felkerült már a ketrec. Még több aláélt kis test. A rohadék! Hogy őt kell megkeresnie? Gyere csak te pici kis megkínzott lélek. Ena kiszabadít...mindet ki akarja szabadítani. Elég nagy a kertje, elfér még ott egy másik kaptár. Csak ettől a szörnyetegtől meneküljenek meg!
Ha nem primitívebb állati alakja lenne, most elszorulna a torka a látványra, ahogy a pixie bóklászva, dudorászva keresgél. Pontosan tudja milyen veszélyesek lehetnek, őt is nem egyszer rágták már meg,ha haragutak rá,de komolyabb támadást eddig még csak egyszer idéztek ellene, anno abban a jégbarlangban. Szíve így azért félelmében félrever. Szerencséje, hogy csak eggyel van dolga. Az így is egyre közelebb ér. Próbál meglapulni, de a kis lény sokkal jobb vadász, mint azt sokan hinnék. Percek telnek el talán, elvesztette az időérzékét, de megáll előtte. Apró pislogás, majd ezernyi fogas vigyor, és villanás szerű mozdulat. Nem úgy volt,hogy most vették ki a befőttből? Szentségért ilyen gyors! Enának ideje sincs sokat reagálni, mint egy bokorból kiugrasztott őz, próbál eliszkolni, de szárnyak nélkül is gyors a kis szemét, kezecskéivel,és fogaival veti rá magát. Ha az ablakba való beszorulásából videó lenne, ez egyenesen az év felvétele címet verné magasan. Egy magát vadul dobáló mosómedve hátán egy Barbie méretű, foggal kapaszkodó lény vergődik. Fájdalmas hangot hallat, mancsaival igyekszik lefejteni magáról, de csak ismételt harapások sértik fel a bundáját,és marnak a húsába. A nevetséges verekedés hevében begurulnak az asztal másik oldalához, ahol szem elől vesznek. A következő pillanatban a pixie kiborul a padló közepére,ahová egy másik pixie vetődik utána.
Fáj neki a mágia ennyire gyors elvesztegetése. Minél többször lényegül át, és minél apróbbra annál jobban zabálja a képzeletbeli akksiját a képessége. Feltűri a ruhája ujját, és kivillantva a fogait vetődik rá a földről épp hogy felálló másik lényre.
- Ő! - fogja le, és szíve szorul össze, de erőszakosan lent is tartja több kevesebb sikerrel. Macska szemekkel pillant fel a férfira, büszkén, mintha csak ő lenne az eredeti, akit kivett a befőttből.
- Nem nem nem Ő! - sikít alatta a kapálózni próbáló.
Jaj életem, meg ehetnénk ketten is együtt, legyen már eszed kérlek! Könyörög magában, bár megérti, elvégre el sem tudja képzelni miféle szörnyűségeket művelt már ezzel a szegénykével.